Emma
5 °C
8 °C

Fidesz: Hazudik az ellenzék a közmunkáról

2014.02.18. 16:32

A Fidesz szerint az MSZP „kétségbeesetten hazudozik”, amikor azt mondja, hogy közérdekű munkások segítenek a kormánypárt kampányrendezvényeinek lebonyolításában. Az Index hétfőn számolt be róla, hogy rezsifórumot építtettek egyik munkatársunkkal, miután buszparkolóba való beállásért megbüntették és ő a pénzbírság kifizetése helyett a közérdekű munkát választotta.

Az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért megengedhetetlennek tartja, hogy a Fidesz közmunkásokat használ fel kampányában, hangzott el sajtótájékoztatójukon. Erre reagált a Fidesz, szerintük a sajtótájékoztatón részt vevő Kordás László, a Gyrucsány-kormány volt államtitkára teszi magát „teljesen nevetségessé, hogy nem tudja megkülönböztetni a közérdekű munkát a közfoglalkoztatástól" – tudósít az MTI.

A közérdekű munkavégzés egyébként egy büntetés, ami hivatalosan és statisztikailag nem közmunka, munkatársunk tapasztalata szerint gyakorlatilag azonban teljesen ugyanaz a kettő.

Olvassák el riportunkat a rezsifórum építéséről!