Nem vette át Pintértől a kitüntetést

2014.02.20. 17:24

A kormány antiszemizmus elleni elégtelen fellépése miatt nem vette át csütörtökön a Világ Igaza kitüntetési ceremónián Pintér Sándortól a kitüntetést az egyik posztumusz díjazott, Fekete Nagy Béla festő fia, írta csütörtök délután a Népszava. Fekete Nagy Béla 1944-ben mintegy 1200 zsidót és katonaszökevényt mentett meg hamis papírokkal a haláltól.  

A díjátadón Fekete Mihály Ilan Mortól, Izrael magyarországi nagykövetétől még átvette a Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetését, ám amikor a belügyminiszter a magyar állam Bátorságért érdemjelét akarta átadni nekik, akkor az átvételt a kézfogással együtt megtagadta. A lap értesülései szerint Pintér kínosan feszengett, és igyekezett csitítani őt, mondván: "a díjátadó nem a politikáról szól".

Fekete Mihály ezután szeretett volna felolvasni egy tiltakozó nyilatkozatot, de ahogy nekünk elmondta, "miután az izraeli követ harmadjára is hátba bökött", ettől elállt. Fekete Mihály az Indexnek elmesélte, hogy tavaly részt vett a BM előtti tiltakozó Orwell-felolvasáson, és saját magát hazudtolta volna meg, ha most a minisztertől egy díjat vett volna át. Saját kiállását szerényen értékelte:

A szüleim a háború alatt zsidókat mentettek, az én kurázsim az övékéhez képest bakfitty.

level

Az MTI is beszámolt a díjátadó ünnepségről. Hosszan idézték Pintér beszédét, de az incidenst csak egyetlen sorban említették, és a Népszavával ellentétben azzal magyarázták, hanem azzal, hogy a fiú kifogásolta, hogy az édesapa mellett nem terjesztették fel az édesanyát is a díjra.

A Belügyminisztériumtól csütörtök este azt mondták nekünk, hogy a kérdéses Bátorságért érdemjelet már közel két évtizede az izraeli Jad Vasem intézet Világ Igazai kitüntetésének magyar állami elismeréseként adják ki. Ezért a csütörtökön kitüntetett férfi felesége nem részesülhetett benne, hiszen zsidó származása miatt a Jad Vasemtől sem kaphatta meg az izraeli kitünetést, magyarázták.

Csakhogy az érintett, Fekete Mihály az Indexnek egyértelműen cáfolta, hogy az édesanyja díjazásának elmaradása lett volna a tiltakozás oka. Úgy véli, hogy a hírügynökségi tudósító és Pintér Sándor csak tiltakozó hozzászólása elejét hallották, ez alapján értelmezhették félre indokait.

Az MTI szerint a díjat Fekete Nagy Béla egyik unokája az ünnepség után átvette, erről Fekete Mihály nem tud. Ő csak annyit látott, hogy az át nem adott díjakat egy asztalra rakták, lehet, hogy valamelyik unoka onnan elvitte. "Azonban ezt átadásnak nem lehet nevezni" - vélte.