Nagyon összebalhéztak a kocsonyafarsangon

2014.02.20. 09:36 Módosítva: 2014.02.20. 13:18

Védjegybitorlás miatt beperelte a miskolci önkormányzatot Rózsa Edit, a Miskolci Kocsonyafesztivál alapítója, írja az Észak-Magyarország. A felperes szerint a miskolci önkormányzat a kocsonyafesztivál védett nevével, hírnevével visszaélve hirdeti saját kocsonyafarsangját, amivel megtéveszti az embereket, a kereskedőket és a fellépőket is.

A hír igaz. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a keresetlevelet a Fővárosi Törvényszék még január 24-én, idézés kibocsátása nélkül elutasította

- reagált a lapban megjelentekre Koczák Szilvia, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője. Idén két kocsonyaünnepet is tartanak: a város önkormányzati cégei most először, a rendezvény ötletadói pedig tizennegyedik alkalommal tartják meg rendezvényeiket. A Kocsonyafarsang csütörtökön kezdődött és vasárnapig tart Miskolc belvárosában, a fesztivált pedig új időpontban és új helyszínen, március 7. és 9. között Miskolctapolcán rendezik meg.

Rózsa Edit a lapnak azt mondta: az önkormányzat idén először szervezi meg a kocsonyafarsangot, de ezt az ország legnagyobb gasztronómiai és turisztikai fesztiváljaként hirdeti, tehát jogtalanul használja fel a kocsonyafesztivál eddig elért eredményeit. A fesztivál alapítója kártérítési kérelmet is benyújtott az ebből származó károk megtérítésére.

A pénzből a következő évek kocsonyafesztiváljainak forrásait szeretné megalapozni. Rózsa edig büntetőfeljelentést is tesz ismeretlen elkövető ellen lopás és sikkasztás miatt a kocsonyafesztivál állami támogatásainak eltűnése miatt. 

Több beszállító 2012 decemberében felszámolás eljárást kezdeményezett a Rózsa Edit által szervezett Miskolci Kocsonyafesztivál ellen, miután a szervező milliókkal tartozott a kiállító cégeknek. A fesztivált szervező Több mint legenda Alapítvány és a Több mint legenda Kft. arra hivatkozott, hogy elszámolási vitába keveredett az Agrár Marketing Centrummal, amely a rendezvény utófinanszírozását vállalta.