Móric
10 °C
18 °C

Fidesz-trükk az őszödi beszéd felemlegetése

2014.02.22. 18:42

Mesterházy Attila szerint azzal, hogy a belügyminiszter épp a választási kampány kezdetén oldotta fel az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeiről készült jelentések egy részének titkosságát, a jelenlegi kormány politikai támadást intézett az MSZP és az összefogás ellen, írja az MTI.

Az összefogás pártjainak miniszterelnök-jelöltje erről egy fóti beteg kisgyermek gyógyíttatását segítő jótékonysági rendezvényen beszélt a Pest megyei városban szombat délután. Az MSZP elnöke azt mondta, hogy a jelentések egy részének nyilvánosságra hozása nem más, mint a Fidesz kormányzásáról való figyelemelterelés, illetve egyértelmű szándék arra, hogy éket verjenek az összefogásba. Mesterházy hangsúlyozta:

Ha négy évig még részben sem oldotta fel az iratok titkosságát a belügyminiszter, élünk a gyanúperrel, hogy a mostani akció kampánycélokat szolgál, s ezt így is fogjuk kezelni.