Katalin
3 °C
9 °C

Pszichoaktív szerekkel kereskedett, a vonaton fogták el

2014.02.22. 13:10

Lakossági információk alapján tizenhét 15 és 28 év közötti fiatalt igazoltatott a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrse, az előzetes gyorsteszt tizenhat esetben mutatott ki kábítószer származékokat csütörtökön - írja a police.hu. A további szakértői vizsgálatok eredményéig valamennyi igazoltatottat tanúként hallgatták ki.

A rendőrök ezt követően két lakásban kis mennyiségű kábítószergyanús növényi származékot foglaltak le, amit szintén szakértői vizsgálat alá vetnek. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a rendőrőrs munkatársai másnap a Nyíregyházáról Kemecsére tartó vonaton fogták el a feltételezett terjesztőt.

L. Barnabásnál 114 kis csomagban összesen mintegy 70 gramm, a lakásán tartott házkutatáskor további kábítószergyanús növényi származékot találtak. A 25 éves nyíregyházi férfit - aki a gyorsteszt tanúsága szerint maga is fogyasztotta az illegális tudatmódosítót - új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával őrizetbe vették, előzetes letartóztatását kezdeményezik.