A Fidesz nyerte a választást

2014.04.08. 08:27

Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vannak erősebb pártok is Európában a Fidesznél

    Több párt ért el jobb eredményt a választásokon, de kevés olyan parlament van, ahol a Fideszéhez hasonlóan magas a mandátumarány.

  • Arra a kérdésre, hogy EBESZ választási megfigyelője szerint a kormány igazságtalan előnnyel rendelkezett a sajtóban a választások idején, Orbán azt mondta: ezeket a véleményeket a választók kommentálták, akik erős fölényt adtak a számukra.  Ha problémák merültek fel, azt a szakértőknek ki kell vizsgálni.  

  •   Orbán szerint nincs jelentősége a két, még billegő körzet eredményének, tehát annak, hogy lesz-e kétharmad, vagy sem. A lényeg, hogy folytassák a munkát, amit elkezdtek.  

  •  A Nemzeti Választási Iroda csak az összes szavazókör bezárása után kezdi közölni a választási eredményeket. A 10 386 szavazókörből néhány fővárosit - az átjelentkezéssel szavazók nagy száma miatt - még mindig nem zárhattak be, várhatóan ez este fél 9 körül történhet meg. Azokban a szavazókörökben, amelyeket sikerült este 7 órakor bezárni, már megkezdték a szavazatok összeszámlálását. Ezeket fel is töltik a választási informatikai rendszerbe. Az adatok azonban addig nem jelenhetnek meg www.valasztas.hu-n, amíg valamennyi szavazókör be nem zárt. Akkor közzéteszik azokat is, így nem "a nulláról" kezdik a tájékoztató adatok közlését. (MTI)

  • Az MSZP szóvivője abban bízik, hogy a 2002-höz hasonlóan most is téved a Nézőpont vasárnapi közvélemény-kutatása (ami nem klasszikus exit poll). Veres Gábor emlékeztetett arra, hogy 2002-ben a 19 órakor nyilvánosságra hozott exit poll alapján a Fidesz magasan megnyerte a választást, az eredmények viszont megcáfolták ezt, a Fidesz veszített.  (MTI)

  • Gyurcsány Ferenc a Facebookon reagált arra, hogy az Index és más "mértékadó sajtóorgánumok" is bojkottálják az ő eredményvárójukat is, mivel ők a köztévét és a Hír Tv-t nem engedték be.  

    Leírom, hogy miért nem engedjük be hónapok óta a fenti két sajtót rendezvényeinkre, sajtótájékoztatóinkra, miért nem nyilatkozunk nekik. Legegyszerűbben azt mondhatom, hogy azért, mert e két televíziót nem tartjuk sajtónak. (...)  A köztelevíziót és a HírTV-t nem tartom sajtónak. Szerintem mindketten egy párt, a Fidesz bunkósbotjai. Hazudnak, ferdítenek, egyetlen párt érdekei szerint csűrik-csavarják a valóságot. (...)  Nem a kritikával van a baj. Ugyan, dehogy. A nyilvánvaló hírhamisítással, a hazugságok rengetegével, a pártszolgálattal. Azzal viszont van. Nem kicsit, nagyon. (...) Persze lehet, hogy nincs igazam. A bojkott erős figyelmeztetés, hogy átgondoljuk eddigi álláspontunkat. Meg fogjuk tenni.

  • Hét óra előtt a választási iroda egyik munkatársa megpróbálta összetömöríteni a sort, írta egy olvasónk. Szerinte ez azért történt, hogy ugyanaz az embermennyiség kevesebbnek (rövidebb sornak) tűnjön. Ezt hátulról kezdte, ami fejetlenséget eredményezett,mert a hátulsó emberek elindultak előre. Szerencsére valaki szólt neki, hogy ezt hagyja abba, és elölről kezdje a tömörítést. Az átjelentkezettek most körbe vannak véve. Új szavazó már nem állhat be a sorba.

  • Egy részeg embert vittek ki rendőrök az egyik füzesabonyi szavazókörből vasárnap délután. Kovács Luca, az egri jegyző azt mondta: a férfi személyi okmányok nélkül akart szavazni. Mikor a szavazatszámláló bizottság ezt megtagadta, verni kezdte az asztalt. A bizottság elnöke értesítette a rendőröket, akik elvitték és szabálysértési eljárást indítottak ellene. (MTI)

  •  Ment ma egy kört.

  • Egy olvasónk meglepő telefont kapott:

    Az előbb a helyi Fidesz irodából hívtak telefonon. Érdeklődtek, hogy voltunk-e már szavazni, és kérdezték, hogy a családból hányan voksoltunk. Az utolsó kérdés így hangzott: „Olyat kérdezhetek, hogy a Fideszre, vagy más szervezetre adták-e a szavazatukat?” A válaszom egyértelmű nem volt. Ezután illedelmesen elköszöntünk.  

    A telefonos- és sms-kampányt most nem tiltja semmi.

  • Este hét után meg tudják gyorsítani a sorokat az átjelentkezőknek kijelölt szavazókörökben, mondta kérdésemre a Nemzeti Választási Iroda munkatársa. A helyi lakosokat fogadó szavazatszámláló bizottságok 19 óra után átülhetnek az átjelentkezőkhöz. A sorban állókat onnantól még több bizottság fogadja, így felgyorsíthatják a szavazást. Az NVI munkatársa azt mondta: erre nap közben is lehetőség van.

  • Kis riport és naplójegyzet egyben. Ez jött a Napiferin: 

    Ferenc tér - A délutáni kört Kerék-Bárczynál fejeztük be a Ferenc téren. Utolsó buzdítás. Magányos harcos a Fideszt élteti. Enyhe borgőzzel. Most hazamegyek. Zuhany, ingváltás, aztán várjuk az eredményeket. Feri 

  • A Fidesz ózdi szervezete szerint hazudott a Jobbik. Dúró Dóra azt mondta:  ajándékcsomagokat oszt cigány szavazóknak Obbágy Csaba ózdi alpolgármester. Az ózdi Fidesz közleménye szerint

    a Fidesz munkatársai kizárólag a párt aktivistáinak és a szavazatszámláló bizottság tagjainak vittek ennivalót, zsemlét, szendvicset. A Fidesz ózdi szervezetében számos roma aktivista is dolgozik, szemben a Jobbikkal, ahol ez - a párt közismert irányvonala miatt - elképzelhetetlen.

  • Az Együtt-PM által indított telefonvonalra eddig a következő panaszok érkeztek:

    • nem kapnak borítékot a választópolgárok
    • számos szavazófülkéről hiányzik a függöny
    • érvényes okmány nélkül engedtek szavazni választópolgárt
    • nem engedtek szavazni állampolgárt azért, mert nem találták a névjegyzékben
    • a választó a mozgóurnások között szerepelt, pedig azt nem igényelte
    • hosszú sorok az átjelentkezőknek kijelölt szavazókörökben, ami azt mutatja, hogy a kormányzat nem készült fel a nagy forgalomra, a választási infrastruktúrát alultervezték
    • egy kirívó esetben valaki csak külön kérésre kapott pártlistás szavazólapot
  • A 15 órás, viszonylag alacsony részvételi arányokat látva az ellenzéki összefogás vezetői összekapták magukat a Facebookon, és mindenkit szavazni küldenek. Az ellenzéknek 70 százalék körüli részvételnél volna esélye. 

    • Mesterházy Attila: Rohan az idő, de még nem késő, hogy elindulj szavazni! Aki kormányváltást akar, aki saját kezébe akarja venni a sorsát, és egy másik Magyarországon akar élni, annak szavaznia kell.
    • Bajnai Gordon: MÉG, MÉG, MÉG! - ADD TOVÁBB! Néhány óra van még az urnák zárásáig: mindenki fogjon meg egy rokont, egy barátot és egy szomszédot és vigye el szavazni.
    • Kuncze Gábor: Alacsony a részvétel!! Menni kell! Mindenkinek és minden ismerősnek, rokonnak, barátnak! Még, még, még!!!
  • A kormányfő a Hír TV-nek nyilatkozott és aktivistákkal találkozott. Aztán továbbindult. Még 4-5 helyre megy, de nem mondta meg, hova.

    orbancsepel
    Fotó: csepel.info
  • Délután háromig a szavazásra jogosultak 50,22 százaléka adta le szavazatát a fővárosban. Ez 686 325 embert jelent.  

  • Egy olvasónk Miskolcon a Reményi Ede utcai óvodában szeretett volna szavazni. Őt is megrémítette a kígyózó sor, de többévnyi szavazatszámláló bizottsági tagsági gyakorlat után azt gondolta, hogy gyorsan fognak haladni.

    Fél óra várakozást követően kikiabáltak a bizottságból, hogy "most a K betűsök jöjjenek", függetlenül attól, hogy a hosszú sorban hol állnak. Erre a hátam mögül többen is bejutottak a szavazóhelyiségbe, míg, akik már hosszú ideje ott álltunk, értetlenül szemléltük az eseményeket. Hangot is adtunk ennek, de süket fülekre találtunk. Ha ez nem történt volna meg, tovább várakoztam volna, de mivel kilátástalannak ítéltem meg a helyzetet, ezért a 4 hónapos gyerekemmel nem tudtam ebben a káoszban tovább várni. Az esetet felháborítónak tartom, amennyiben tudják, kérem, orvosolják és jelezzék felém, hogy mikor mehetek szavazni a H betűs nevemmel!  

  • Több száz méteres sor áll a Bocskai úti szavazóhelyiségnél a sok átjelentkező miatt, a sor a sarkon túl is kígyózik. Nagyrészt fiatalok, feltehetően egyetemisták várakoznak. Egyikük fél óra után jutott el az iskola kapujáig, de még messze van az urna, bent is nagy a sor az iskola udvarán. A választási bizottság tagjai kint tájékoztatják az embereket, volt olyan helyi lakos, aki bár gond nélkül bemehetett volna, a hosszú sor láttán azonnal vissza akart fordulni.

  • Most éppen Dunaújvárosban egy kormányablakot. A kerítésen belül végül is minden rendben van. Amúgy járt ma valaki a tegnap átadott Várkert Bazár felé - még az is egy építési terület.

    970717 10201062127230163 1428035872 n
    Fotó: Index / Olvasói fotó
  • Screenshot 2014-04-04-09-26-07.png
  • Orbánék egykulcsos adórendszere a gazdagokból még gazdagabbakat csinál. Az osztrák derstandard.at vezető anyaga az Orbán-kormány gazdaságpolitikájáról szól. Richter Sándor, a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet közgazdásza azt mondja: a recesszió véget ért, de a tartós gazdasági növekedés nem indult be. Volna mit csinálni az egészségüggyel, az oktatással, az önkormányzatok finanszírozásával, de a kormány csak centralizált, ami nem egyenlő a reformokkal.

    orb
  • Pajor Tamás barna békákról és robot nácikról énekel egy demokráciában.

  • Tegnap került vacsora közben a kezembe a Helyi Téma március 26-i száma, és majdnem félrenyeltem a téliszalámis szendvicset. Mi? Simon Gábor a kormányt védi? Megfejtés a cikkben. 

  • A szavazóköri névjegyzék április 4-én, pénteken 16 órakor zárul, ezután már nem lehet egyik szavazóköri névjegyzékbe sem bejelentkezni, sem átjelentkezni, válaszolt a Fidesz sajtóirodája a DK-s Molnár Csaba nyilatkozatára. Molnár pontos adatokat kért Navracsics Tibortól az új lakcímre bejelentkezők számáról. Szerinte ugyanis külhoni magyarok azért jelentkeznek be itteni lakcímekre, hogy szükség esetén ne csak listára, de egyéni jelöltekre is szavazhassanak. A Fidesz közölte: az okmányirodák április 6-i nyitva tartása nem ad lehetőséget arra, hogy valaki a választás napján jogosulttá váljon a helyi egyéni választókerületi képviselőjelöltre szavazni. A választási névjegyzék ugyanis csupán a választás előtti második napig módosítható, ha a magyarországi lakcímet legkésőbb a választást előtti hetedik napig bejegyezték.

  • A DK azt követeli Navracsics Tibor közigazgatási minisztertől, hogy naponta adjon tájékoztatást az egyes választókerületekben új lakcímre bejelentkezők számáról. A párt szerint ugyanis a Fidesz a választás napjára szavazókat akar importálni egyes helyekre. Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke közleményében ezt írja:

    Új szabályt alkotott a Fidesz: meghosszabbított nyitva tartással és vasárnap is fogadnak az okmányirodák, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező határon túli magyar állampolgárok akár a választás napján is létesíthessenek hazai lakcímet. Ők tehát nem csak levélben szavazhatnak a listára, hanem a szoros eredményt ígérő választókerületekbe bejelentkezve a Fidesz javára billenthetik az ottani eredményt.

  • Egy ismerősöm mesélte. Közvélemény-kutató járkál a VIII. kerületben, hogy a lakosságot arról kérdezze, mennyire elégedett Kocsis Máté polgármester úr eddigi munkásságával. Ismerősöm ismerőse azt mondta a kérdezőbiztosnak, hogy ő szívesen válaszol, de készüljön fel, nem lesz pozitív a válasz. A hölgy erre fogta a cuccost, és gyorsan elköszönt.

  • A legfontosabb, hogy mindenki elmenjen szavazni, és ne ossza meg a szavazatát az egyéni és a listás jelöltek között, mondta Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke. A héten hat nagygyűlést tart Orbán Viktor, emellett minden szimpatizánsuknak levelet küldenek, amelyben az elért eredményeket veszik sorra. Kósa szerint ha az MSZP és a szövetségesei nem tisztázzák a Simon-ügyet a választás előtt, úgy nem méltóak arra, hogy parlamenti erő legyenek. (MTI)

Vissza az összes bejegyzéshez