Cecília
3 °C
12 °C

Vádat emeltek a gyilkos szamarak gazdája ellen

2014.02.25. 09:01

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat az ügyészség azon állattartó ellen, akinek a szamarai tavaly május 13-án megtámadtak és halálra harapdáltak egy férfit a Vas megyei Magyarszecsőd külterületén, írja az MTI.

A vád szerint a sértett halála közvetlen összefüggésben volt azzal, hogy a vádlott megszegte a rá mint állattartóra vonatkozó előírásokat. Nem megfelelően zárta be a kétszárnyú kaput, így az állatok kijutottak a bekerített telepről, majd megtámadták a közforgalom elől el nem zárt földúton segédmotor-kerékpárral közlekedő sértettet.

A támadás következtében a sértett leesett a motorról, ezután a szamarak néhány méteren át vonszolták, megtaposták, több helyen megharapták. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe - idézte fel közleményében a főügyész.