Friderika
10 °C
17 °C

Baseballütővel sértett személyi szabadságot a lemondott igazgató

2014.02.27. 21:07

240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság Gajdán Bálintot, a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ eddigi igazgatóját – írja a Délmagyar.hu. Gajdán tavaly nyáron egy baseballütővel megsértette a szomszédja, Szűcs Lajos személyi szabadságát.

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság ítélete szerint ez történt:

  • 2013. június 9-én fél három körül Gajdán kinyitotta a Vásárhelyi Ádám u. 11. szám alatti társasház nagykapuját.
  • Bement.
  • Leült.
  • Várt.
  • Kezében baseballütővel.
  • Megjelent Szűcs Lajos, biciklit tolva.
  • Gajdán felállt, és közölte Szűccsel:

Innen se ki, se be!

Gajdán elismerte a tettét a bíróságon, és elnézést kért. Azóta benyújtota a lemondását, amit Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója el is fogadott. A megbízatás visszavonása március elsejétől lép érvénybe.

A Délmagyar azt írja, Gajdán ezentúl népművelőként fog dolgozni.