Döntsük el, hogy Papcsákkal jó vagy rossz viszonyban szeretnénk lenni

2014.02.27. 11:57
Befejeződött a nyomozás Papcsák Ferenc zuglói polgármester munkatársával, Pusztai Péterrel szemben. Pusztait maga Papcsák jelentette fel egy ingatlancég megzsarolásáról szóló bejelentés után, de a vádemelési javaslattal záruló vizsgálat ellenére ma is a Zuglói Társasház-kezelő és Közterület-fenntartó Kft. ügyvezetője.

Több mint két évvel Papcsák Ferenc feljelentése után vádemelési javaslattal küldte tovább az ügyészségre a zuglói polgármester egykori barátjának és jelenlegi munkatársának zsarolási ügyét a rendőrség.

Mint azt az Index korábban megírta, a XIV. kerület vezetője 2012 januárjában – több hónapos hezitálás után – maga tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon Pusztai Péter ellen. Papcsáknak egy ingatlanos cég vezetői jelezték, hogy Pusztai, aki a kerületi képviselő-testület tagja volt, a polgármesterre hivatkozva megfenyegette őket, hogy ha nem adnak át neki lakásokat, hiába próbálkozik a cégük újabb projektekkel a kerületben.

Pusztai nagyjából a zsarolási ügy kezdetekor lemondott képviselői mandátumáról és a Zuglói Társasház-kezelő és Közterület-fenntartó Kft. ügyvezetője lett, és ezt a tisztségét az eljárás ellenére is megtarthatta mind a mai napig.

A férfi a 2010-es önkormányzati választások előtt kért találkozót a Hermina Bau vezetőitől, és azon – vallomások szerint – Papcsák Ferenccel való évtizedes barátságára, valamint közös pénzbehajtói múltjukra hivatkozva „gyümölcsöző együttműködés” kialakítását javasolta a választások, illetve a kampány költségei érdekében. Ez a cégvezetők szerint arra vonatkozott, hogy az általuk menedzselt társasház egyik új lakását, amelyet korábban Virág Krisztina, szintén zuglói képviselő, Pusztai Péter élettársa kérésére egy sportolónak adtak használatba olimpiai felkészülése segítésére, Pusztai Péternek juttassák. Miután ezt nem teljesítették, a férfi egy másik lakást nézett ki magának.

Ezt követően a vállalkozók kértek találkozót Papcsák Ferenctől, hogy megbeszéljék vele a történteket, de az alkalomra fél évet kellett várniuk. A nehezen összehozott önkormányzati találkozón Papcsák nyolcadmagával jelent meg, de a tudomására hozott és a találkozón jegyzőkönyvezett ügyben csak több hónappal később tett feljelentést a rendőrségen.

A BRFK Korrupciós Bűnözés Elleni Alosztályán a tanúként meghallgatott cégvezetők vallomásukban azt állították: Pusztai Péter azzal fenyegette őket, hogy ha „nem működnek együtt”, és nem adják át a megnevezett lakásokat, akkor az építési hatóságon keresztül ellehetetlenítik működésüket. „Pusztai Péter felhívta a figyelmünket, hogy jól gondoljuk meg, mit fogunk válaszolni..." Papcsák Ferenc pedig „mindent meg tud oldani, erre számítsunk a jövőben mi is, és döntsük el, hogy Papcsák úrral nagyon jó vagy nagyon rossz viszonyban szeretnénk lenni.”

A vállalkozók vallomása szerint egyébként Pusztai kérésének visszautasításai után az általa „beígért szankciók mégiscsak érkeztek, a különböző építési tevékenységeinkkel kapcsolatban”. Az egyik cégvezető elmondta, hogy a Sárhegyi és Társa Ügyvédi Iroda, ahol Papcsák Ferenc ügyvédbojtár volt, a bíróságtól több alkalommal az építőipari céghez kapcsolható építési engedélyek visszavonását kérte.

Úgy tudjuk, Pusztai Péter – a vállalkozók vallomásaival szemben – tagadta, hogy ő kérte volna a találkozót a Hermina-cégcsoport egyik tulajdonosától, és azt állította, hogy viszonyuk nem volt jó, ugyanis még képviselőként önkormányzati ingatlanok értékesítése miatt feljelentést tett a rendőrségen. Az értékaránytalanság gyanúját azonban a nyomozóhatóság nem osztotta. Pusztai azt is állította, hogy a cégcsoporttal folyamatosan problémák voltak 2000 és 2006 között, és felrótta azt a vállalkozónak, hogy gigaépítkezéseivel – Hermina Residence és Hermina Happy Land – haszonra koncentráló magatartást folytat. Pusztai hazugságnak nevezte azt is, hogy a cég számára kialakult kedvezőtlen építéshatósági helyzet az ő állítólagos zsarolási fenyegetésének a betartása lett volna.

A nyomozás állásával kapcsolataban megkerestük a rendőrséget, ahol nem cáfolták információnkat: az ORFK Kommunikációs Szolgálata viszont csak annyit közölt, hogy adatvédelmi okok miatt nem áll módjukban tájékoztatást adni az ügyről.

Papcsák Ferenc polgármester korábban az Indexnek azt mondta, a vállalkozóval lefolytatott beszélgetésen olyan információk merültek fel, amelyek miatt – országgyűlési képviselőként – hivatali kötelessége volt feljelentést tenni. Az állítások valóságtartalmával kapcsolatban azonban nem neki, hanem a hatóságoknak kell állást foglalni, és ha azok elmarasztalják Pusztait, akkor annak meg lesz a következménye, addig őt is megilleti az ártatlanság vélelme – jelentette ki Papcsák, aki tagadta, hogy baráti kapcsolatban állna a volt önkormányzati képviselővel. A polgármester arra a kérdésre, hogy akkor mért őt ültette a kerület egyik legfontosabb cégének vezetői székébe, leszögezte: sem baráti, sem üzleti, sem más jellegű bizalmi viszony nincs közöttük, Pusztainak azonban hosszú időre visszanyúló önkormányzati tapasztalatai vannak.