Így lett belőlünk vérfideszes

– Nem Gábor, hanem Gergely, de mindegy – mondom a recepciónál álló ötvenes férfinek, miközben azon töprengek, kire is emlékeztet tarkóra húzódó, hosszúkás haja és őszülő bajsza.

– Tóth Gábor, mint a pornós? Barátom – fürkészi a listát, és ez nekem is segít: Ron Jeremyre.

Sajnos ez volt minden, ami a New Orleans klubban valódi lebujra emlékeztetett. Pedig a hely külcsínben nagyon törekszik a húszas évek Django Reinhardt-os, szeszcsempészes hangulatának felidézésére, de a varietészínpad, a tágas bokszok és a rajzolt felhőkarcolók csak üres díszletek a teljesen esetleges programokhoz: van, amikor beficcen egy salsaest vagy egy Soltész Rezső-koncert – most éppen a Klubrádió szokásos kabaréjának nyilvános rádiófelvétele. 

Azért ilyet utoljára Rákosi alatt csináltak...

Hallom, miközben beszlalomozok két hölgy mellé. Leslie. L. Lawrence-nyakkendők és a Lamperth Mónika-frizurák mindenhol, az ötvenes-hatvanas párok már túl vannak a hortobágyin és az aszalt szilvával töltött pulykamellen, a desszertet még nem látom, a menüsort extrapolálva somlóira tippelek.

De erről meg is feledkezem, mert elsősorban a politikai tartalomért jöttem; élőben végignézni, hogyan pörgeti maximumra a választás előtti utolsó kabaréban a baloldaliakat a ciklusban komoly gerillaharcban győzedelmeskedő – kevesen mondhatják el ezt a NER-rel szemben! – rádióadó. Sajnos a csapatból több sztár hiányzik: Kuncze Gábor választókerülete, Bajor Imre betegsége miatt mondta le a szereplést, ezért ilyen sorsdöntő időszakban Gálvölgyi Jánosnak és Trunkó Barnabásnak kell a hátán vinnie a kétszer ötvenperces produkciót.

Öt elem, ami után masírozni fog a baloldal

Felesleges lenne olcsó köröket lefutni arról, mi a kabaré/mi nem a kabaré, miért időszerű/miért avítt, satöbbi.  Inkább lássuk, mi is az az öt dolog, ami 2014-ben képes felajzani 200 baloldalit!

1. Az Apró Akarnok

Erre azért sokmilliárdnyi Altus-részvényt tehettem volna, de Orbán már rég nem botrányaival vagy rossz döntéseivel szerepel, alakja magasan a felcsúti stadion vagy az alaptörvény asztala felett lebeg. Orbánnal úgy viccelnek, hogy kimondják a nevét. Vagy csak utalnak rá, mindegy. Említése önmagában is gúnyos horkantásokat gerjeszt, és képes bármilyen, de tényleg bármilyen rossz jelenetet kihúzni a kátyúból. De tudják mi az, amit Orbánban a humoristák és a közönség nagy egyetértésben igazán viccesnek talál? Azt, hogy alacsony. Amikor először hallottam, hogy ugye a mikrofonállványt nem a – hahaha-hehehe – tudjukkinek állítottuk be, akkor eszembe jutott a Klubrádióban a jobboldal gyűlöletnyelve miatt sopánkodó riporterek meg értelmiségiek regimentje. És Gyurcsány Ferenc, aki már egyszer előtte a poént.

2. Putyin csatolja le a karóránkat

Az tény, hogy ezer likból bűzlik a paksi szerződés, meg hogy a Putyinhoz való törleszkedésben van valami, ami egyszerre szánalmas és egyszerre vészjósló – de az is igaz, hogy az oroszokhoz való közeledés miatt a baloldalon 2010, de még 2014. január 14-e előtt is csak kevesen aggódtak. Viszont – nem egészen spontán – úgy alakult, hogy már minden második kabarészám erről szólt, nem is konkrétan Paksról, hanem inkább az oroszokról. Először csak némi undort éreztem a nagyon béna, Tolbuhin marsallos, óralopós poénok hallatán, ami akkor váltott át az abszurd okozta sokkba, amikor Trunkó Barnabás szavára: „Ja gavarjú parúszki” a Kádár-kor aranykorszakában szocializálódott közönség egyként skandálta tovább az igeragozást. 

3. Ez meg milyen választás lesz?

Ahhoz képest, hogy elég elvont téma, a kabaréban mindig elő-előkerült a választási rendszer, főleg az átláthatatlan külföldi regisztráció, és a kormány meg a Fidesz kampányának összemosódása, de feltűnt egy olyan oldschool téma is, mint a szavazatvásárlás.

4. M.U.T.Y.I

Elkelt a trafik, a takarék és a föld, a budiban meg egy párttitkár trónol, igaz, már nemzeti színekben.

Nem akarok fanyalogni, Gálvölgyi egyik tipikus karakterének – gondolom, mindenkinek megvan az eccerű, teli szájjal beszélő naiv vidéki –  tételmondata tulajdonképpen jó korrajz. Főleg, hogy utána a neki prezentációt tartó oligarcha-figura arcába kapja a Prohászka Lajos-féle bujdosó magyar passzív diadalát: 

Várok tíz évet, maga úgyis előbb fog kikészülni, mint az ország.

A rendszert a kabaré egyetlen jelzőben foglalja össze: "mutyi". Mutyi Felcsút, mutyi az Alaptörvény, mutyi a mutyi. Ahogy a mutyi kísértete bejárja Magyarországot, úgy telepszik rá a mutyi, mint kifejezés az egész kabaréra. És együtt éneklik a Szerelemvonat refrénjére:

A stadion áll

Hol a pénztár

Ha a mutyizás beindul

Nincs megállás!

Ezért lettem fideszes

Egy ötödik pont helyett inkább át is váltok a Mutyivonatról a Még négy év és lelépsz!-be, és arra, hogy mi is volt az igazán visszataszító az egészben. Egy kabaré az kabaré, nem lehet revelatív érzéseket várni, de mégis, volt pár mélyütés, amit balról nem lehetett volna így elengedni:

1. Szociális érzéketlenség

A Fidesszel szemben gyakran – és nem is épp alaptalanul – fogalmazódik meg a vád, hogy az amúgy is rosszabbul élők soványka hátán próbálja a polgári jómódba emelni a középosztályt. Ennek a törekvésnek az egyik kulturális lecsapódása a kispolgári érzéketlenség, a mainstream magyar humorműsorok egyik legvisszataszítóbb vonása. Ezért ha valahol, akkor a szegényellenes mentalitást kritizáló baloldalon elvárható lenne, hogy ha társadalmi kérdéseket feszeget – már amennyire a kabaré bármit is tud feszegetni –, akkor ne egy lázárjános érzékenységével tegyék azt. Ehhez képest a magát a jobboldali médiához képest más minőségként – "szabadság hangja" vagy mi – hirdető Klubrádióba simán belefér az, hogy a nyugdíjasok – a régi Géza&Gizus megmikrózott jeleneteiből egyébként – magatehetetlen idióták, a vegák és az állatvédők furcsa különcök, a szegények műkörmös prolik, az iskolai diákerőszakra pedig egy kiadós tökönrúgás az adekvát válasz.

2. Juszt László. 

Fodor Gábor politikai reanimálásánál is indokolatlanabbnak tűnt, hogy a minden előadói készség híján lévő Juszt László egyszer csak a színpadon termett, hogy közreműködjön a saját fia által írt didaktikus szösszenet felolvasásában. Jelenléte csak arra volt jó, hogy rezgő húsidolként tornyosuljon fölém az elmúltnyolcév.

3. Rengeteg elégtelen PISA-teszt

Ha már tehetségtelen előadókról van szó, akkor az is kikívánkozik belőlem, hogy az előadás hemzsegett a bakiktól. A tizediktől kezdve állandóan az járt a fejemben: vajon ebből mennyit lehet kozmetikázni az utómunkálattal? Ez szombaton kiderül, de az biztos, hogy a helyszínen szörnyen hatott. Különösen mivel – kabaréfelvételeket csak ritkán látogató olvasók kedvéért – az előadás úgy néz ki, hogy a színpadra teljesen átlagos ruhában kiállnak a szereplők, és papírból felolvassák vagy eljátsszák a szerepüket.

Az egy dolog, hogy többüknek nem igazán sikerült túllépni az általános iskolai olvasóversenyek tagolásán, de már én éreztem zavarban magam, amikor Gulyás Zoltán minden jelenetébe belesült. És ilyenkor még nagyobb zavarba kerültem, mert a bakikon a közönség mindennél jobban nevetett.

Aki szereti a virslit vagy a kabarét, az nem nézi, hogyan készült.

Igen, de azért az mégiscsak túlzás, hogy Bach Szilvia bejön egy kinyúlt, "Miaú" feliratú pulóverben, és eltátogja azt a számot, amit azután felvesz a rádió. Miközben a felvétel felvételével megszületett a felvétel, úgy éreztem, egy nyugtalanítóan egyértelmű szimulákrum születésének vagyok tanúja. 

4. Büntet a szóvicc.

Tudom, most megsértem a szóvicckultúra ápolgatásának indexes hagyományát, meg ugye a szóvicc már önmagában is egy nagy ökölcsapás az agynak, de ez az ökölcsapás a második ötven perc vége felé már tényleg Vitalij Klicsko erejével hatott. De nem is magyarázom, tessék:  

Szeretnék otthonra egy klónt, hazavinném, lefektetném, hogy tudjon mozogni. Tudják miért? Mert a klón hason más. 

Jó mi? És a desszert környékén – tényleg somlói galuska! – a Roszatomból is jó atom lett, és valahol az is kiderült, miért nem szabad Gyurcsány helyett Gyurcsányit mondani. Na miért?

Mert az olyan, mintha az OTP elnöke keményen edzene.

Megvan?

Vannak enyhítő körülmények 

Szórványosan bár, de tényleg vannak. Az egyik a gondolattalan jelenetekben néha megcsillanó önirónia, volt egy kis Simon Gábor, meg egy kis összenevetés az Összefogás bénaságán és Gyurcsány "mindent visszacsinálunk"-ígéretein. 

A másik az a poén, amin hangosan felnevettem. De ezt a poént – pedig felírtam! – most már egyáltalán nem találom viccesnek. A krónikás őszintesége miatt mégis ide kell írnom:

Nézem a tévét, és látom, hogy bazmeg Jabba szavalja Latinovits Zoltán hangján az Altatót.

Hogy ez valóban vicces-e, nem tudom. De erről önök is személyesen meggyőződhetnek szombat déltől a Klubrádión. Főleg, ha még mindig nem biztosak abban, hogy 2014-ben is a Fideszre kell szavazni.