Volt államtitkár barátnője kapott 24 milliós megrendelést
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani, akár két órával is nőhet a menetidő az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályákon
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Detre Diána olimpikon szörföző cégével kötött szerződést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH). A sportoló 2013 májusában, 500 ezer forint jegyzett tőkével indított Blue Shine Kft.-je kapta a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) központi nyilvántartás-adatbázishoz kapcsolódó tanulmányok készítésére, a nyilvántartás kapcsolattervezésére, kommunikációs feladatok ellátására szóló 23,9 millió forintos megrendelést.
A napokban a Napi.hu írta meg, hogy a friss alapítású cég egy olyan "kis értékű" közbeszerzésen bizonyult sikeresnek, amelyen 25 millió forint értékhatárig nem kell az ajánlatkérőnek nyilvános hirdetményt közzétenni a szolgáltatás vásárlására, elég tetszése szerint három cégnek ajánlattételi felhívást küldeni.
Az Index információi szerint sportkörökben már hónapok óta közismert, hogy Detre a KIM korábbi államtitkárának barátnője. Gál András Levente a Magyar Vitorlás Szövetség elnökeként azonban már 2012-ben is kiemelten jó viszonyt ápolt a sportolónővel. Kisebb fajta botrányt keltett a balatoni vízi sportok művelői körében, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség 2012-ben az év női vitorlázójának választotta Detre Diánát, aki egyébként a Magyar Szörf Szövetség igazolt versenyzője volt, és vitorlásversenyzői múlttal egyáltalán nem rendelkezett.
A szörfösök akkor közleményben adtak hangot értetlenségüknek, és azt is hozzátették: Detre választása azért is rossz üzenet volt, mert a sportoló nem tartotta be a szövetséggel kötött megállapodását, és az olimpia évében nem vett részt a magyar bajnokság egyetlen futamán sem.
Egy interjú tanúsága szerint ezzel egy időben Gál kinevezte Detrét az MVSZ kommunikációs és PR-vezetőjének is, aki pártfogója leváltását követően azonnal faképnél hagyta a szövetség új vezetését.
Gál András Levente az Index megkeresésére azt mondta, magánéletét érintő kérdésekről nem kíván nyilatkozni.
A KEKKH projektvezetője, Bálint Attila annyit közölt, hogy Gál András Levente sem közalkalmazotti, sem köztisztviselői, sem munkavállalói jogviszonyban nem áll a KEKKH-val. „Ennek következtében semmilyen döntési, utalványozási, vagy egyéb jogosultsággal nem rendelkezik, a KEKKH nevében kötelezettséget nem vállalhat. Az eljárást teljes egészében a KEKKH munkatársai, az eljárás során kiválasztott közbeszerzési tanácsadó folyatta le, arra – a fentiekben részletezett tények szerint – Gál András Leventének semmilyen befolyása nem volt.”
A projektvezető szerint a közbeszerzési eljárásban a (9 hónapja alapított) Blue Shine Kft. referenciáit vették figyelembe, mert „elégségesek és megnyugtatóak voltak” a NEK- kibocsátásokban szerzett korábbi tapasztalatok miatt.
A Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal, a Távközlési Szolgálat, valamint a Kormányzati és Frekvenciagazdálkodási Hivatal feladatait átvevő KEKKH – saját honlapja szerint – jogállását tekintve központi hivatal, amelyet a közigazgatási informatikáért való felelőssége körében a KIM irányít.
Update:
Cikkünk megjelenése után a KIM közelményt adott ki, amelyben Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát irányító tárca vezetője felkérte a hivatal elnökét, Vetési Ivánt, hogy vizsgálja meg az Indexen megjelent hír szerinti közbeszerzési eljárás megfelelt-e a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, valamint a Hivatal belső szabályzatainak.