Zuschlag 50 milliót kapott, hogy lelépjen

2014.03.07. 07:24

Ideális időzítés: hétfőn jelenik meg Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő könyve, aki nemrég szabadult a börtönből, miután hat évet kapott, amiért 75 millió forintot vett fel fiktív civil szervezetek nevében. A Napi Gazdaságnak adott interjújából és a Blikk.hu-n megjelent könyvrészletekből kiderül: a politikus azt állítja, 50 millió forintot kapott azért, hogy vonuljon vissza a politikától.

Megdöbbentőnek tartom, hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, akik odalöktek maguk helyett a bíróság elé és utána a börtönbe, akik végig csak arra gondoltak, hogy jaj, csak álljon meg az ügy Zuschlagnál, jaj, csak ne menjen feljebb, tehát ezek a vezetők még most is, még az én ügyem után is fülig sárosak. Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető.

− nyilatkozta a politikus a Napi Gazdaságnak, hogy miért szólal meg most. Az interjúban arról is beszél, hogy nevetséges, amikor Gyurcsány Ferenc erkölcsi ítéletet mond vele kapcsolatban, hiszen mindenről tudott, ami az irányítása alá tartozó minisztériumban történt; többször is elmondta neki, mit csinál, és Gyurcsány rábólintott.

A Blikk a megszerzett könyvrészletek alapján azt írja, Zuschlag nem akart visszavonulni a botrány után – amikor a Terror Háza előtt viccelődött a holokauszt áldozatain –, és 2006-ban még a képviselőségre is esélye lett volna. A párt vezetői azonban félre akarták állítani, és Lendvai, Szekeres és Szilvásy leültek vele erről egyezkedni. Ennek az lett a vége, hogy 50 milliót kapott egy nejlonszatyorban, ő pedig visszalépett. A Blikk mindhárom politikust megkérdezte, és mindhárman tagadták, hogy bármi igaz lenne abból, amit Zuschlag állít.

A politikussal készült interjúból egyébként az is kiderül, hogy a 75 millió forintból 50 milliót valakik befizettek helyette, amivel természetesen ő nem tudott elszámolni, ezért azóta is folyamatban van ellene egy vagyonosodási vizsgálat. A kérdésre, hogy honnan származhat az a pénz, Zuschlag azt válaszolta, abból a széfből, ami az MSZP székházának második emeletén volt, MSZMP-matricával. A széfben pár százmillió forint volt, és azok férhettek hozzá, akiknek a pártpénztárnok ezt megengedte. Hogy a pénzt mire használták, Zuschlag azt felelte:

Mindenfélére. Fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra. Ilyenekre.