Mérgező gáz ölt egy debreceni telepen
Egy ember meghalt, öten megsérültek Debrecen Apafa nevű városrészében, egy járműjavító műhelyben csütörtökön reggel.
A katasztrófavédelem szerint a munkások egy vasúti tartálykocsiban dolgoztak, amiben korábban gázt tároltak.
Négyen mentek be, mindannyian eszméletüket vesztették, mondta az MTI-nek Pápai György, a mentőszolgálat regionális vezetője. Még a mentők és a tűzoltók kiérkezése előtt ketten a segítségükre siettek, akik egy embert ki tudtak vinni, de ők is rosszul lettek.
A mentők egy emberen már nem tudtak segíteni, két munkást életveszélyes, hármat könnyű mérgezési sérülésekkel szállítottak a debreceni Kenézy-kórházba.
A Havariapress szerint a munkások pentánt lélegeztek be a szerelőcsarnokban. Valószínű, hogy a 93 köbméteres tartálykocsit nem ürítették ki rendesen a karbantartás előtt.
Mi az a pentán?
A pentán egy szénhidrogén (C5H12), főleg üzemanyagnak és laboratóriumokban oldószernek használják. Előállítása olcsó, viszonylag biztonságosnak számít.
Szobahőmérsékleten folyékony anyag, forráspontja azonban alacsony, 36,1 Celsius-fok (izomerje, azaz más szerkezetű molekulája pedig már 9 Celsius-fokon elforr), ezért a meleg szerelőcsarnokban, tartályokban könnyen gázzá alakulhatott.
Belélegzése esetén fejfájást, szédülést, álmosságot, mérgezést okozhat: nagy koncentrációban kiszorítja az oxigént, és fulladást okoz.
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Az MTI úgy értesült, hogy a munkások semmilyen védőfelszerelést nem viseltek, és még a társuk megsegítésére siető kér férfi közül is csak az egyik viselt maszkot, ami ilyen esetben kötelező lett volna.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.