Simon Gábor? Miféle Simon Gábor?

2014.03.15. 00:05
Ha pisztoly van egy színpadon, az el fog sülni. És ha egy fotel? Azt egy MSZP-s fórumon befordítják, hogy háttal legyen a közönségnek: „Ő a legnagyobb ellenségünk. Mert ha a fotelből nem állunk fel, minden csak rosszabb lesz”. Ezt mondta Kunhalmi Ágnes, a kormányváltók Simon Gábor helyett indított képviselőjelöltje a baloldali pártszövetség XVIII. kerületi fórumán. Bajnai elmondta, amit szokott, és már rohant is tovább, Mesterházy kihangosított telefonon üzent, az emberek pedig két és fél órát ültek végig, hogy hallhassák végre beszélni a képviselőjelöltjüket.

Biztosíthatlak róla, hogy nincs 240 millióm, nyugodtan fotózkodhatsz velem

− viccelődtek Horváth Csabával, miközben készült a közös fotó a XVIII. kerületi Kormányváltó fórumon, ahol Bajnai Gordon mellett Kunhalmi Ágnes, MSZP-s politikus volt a főattrakció. Ő ugyanis a baloldal beugró képviselőjelöltje. Eredetileg Simon Gábor, a párt elnökhelyettese indult volna, de mint tudjuk, hirtelen lett 240 milliója és egy egzotikus afrikai útlevele, így képviselő-jelölti nyilvántartás helyett őrizetbe vették.

Kunhalmi egy inkább baloldalinak mondott körzetben küzd a mandátumért, kihívója Kucsák László, aki most is fideszes országgyűlési képviselő és a kerület alpolgármestere. A hírek szerint Kucsák a helyi kampányában nem igazán használta ki a Simon-botrányt, amit már a Fideszben is szóvá tettek. Pedig hát mégis Simon az az ember, aki segített a Fidesznek, hogy a kampányt ne csak a rezsicsökkentésre kelljen felhúzni – furcsának tűnik, hogy épp itt nem támadnak vele.

Hogy a baloldalnak van reménye Pestszentlőrinc-Pestszentimrén, az a péntek esti érdeklődésből is érezhető volt. A Rózsa Művelődési Ház nagyterme csordultig megtelt, még a karzat is tele volt, oda már föl sem engedtek minket, tartva attól, hogy leszakad. A sajtóregisztrációs papíron az összes tévé és újság neve ott volt. 

A kerületet a Haza és Haladás elemzése is a „baloldali adottságú egyéni választókerületi" kategóriába sorolta, ahol a baloldal erős szavazatszerző képességgel rendelkezik. Simon Gábor is azt mondta utolsó kerületi fórumán, hogy mindenki nyugodjon meg, ő hozni fogja a kerületet a baloldalnak. Ezen a fórumon egyébként végül Kéri László hisztije miatt Simon elküldte az egész sajtót, de ez egy másik történet, ráadásul a jelek szerint ennél nagyobb hibát is elkövetett már életében.

A fórum kétségtelenül tudatosan felépített forgatókönyv szerint zajlott, apró meglepetésekkel. A megkomponáltság ellenére azt már sokan és hangosan sóhajtva tették szóvá a két és feledik óránál, hogy ugyan nem kellene most már megszólalnia a képviselőjelöltnek, Kunhalmi Ágnesnek is? Az ő előadásával végül háromórás lett a fórum, de megcsinálták a legnagyobb bravúrt, azt, hogy

Simon Gábor neve egyetlen egyszer sem hangzott el, vagyis egyszer majdnem, de akkor is csak Zuschlagé.

Bajnai Gordon nem tervezett vendég volt, Katona Béla helyett ugrott be, utóbbi betegsége miatt. A közönség persze hálás volt a cseréért. Bajnai elmondta, szinte szóról szóra az Együtt-PM születésnapján elmondott beszédét.

  • Felcsút szimbóluma annak, ami felé tart Magyarország: közép-ázsiai ország, Orbánisztán.
  • De Paks ennél még nagyobb szimbóluma. Orbán Putyinnal kötött egyezségét a Keresztapa című film híres mondatával írt le: „Egy napon, ami talán el sem jön soha, majd én is kérek tőled valamit."

„Ugye ismerik a filmet?" - kérdezte a közönséget. „Persze, hát a Pelikán elvtárs!" - hangzott a válasz a közönségből, és kétségtelenül elhangzott abban is, szinte ugyanígy. És talán még találóbb is lett volna a Tanúból idézni, ha már Bajnai beszédének nagy része szólt arról, milyen mértékben hasonlít Orbán kormányzása az állampárti időkre.

Bajnai szerint már minden tartópillér kidőlt a kormány alól, a király már rég meztelen, de ott van még a média-paraván, amit az elsíbolt pénzből húztak fel. Ez még eltakarja, hogy igazából minden területen csődöt mondtak Orbánék. Majd elmondta, hogy a 18 országos listából 17-re felesleges szavazni. Aki nem a kormányváltókra szavaz, az Orbánra szavaz.

Aztán kimondta az est két, kétségtelenül legjobb mondatát. Az egyiket annak kapcsán, hogy ők első körben − azután, hogy helyreállították a jogállamot − munkát teremtenének, mert:

Több tízezren becsomagolva várják április hatodikát!

A másikat pedig azután mondta, hogy felelevenítette a Fidesz vele szemben alkalmazott lejárató szövegét, miszerint ő volt az, aki elvette a nyugdíjasok 13. havi nyugdíját. Bajnai amellett, hogy felvetette, a közönséggel szinte egyszerre, hogy ha ennyire fáj a Fidesznek, akkor miért nem adta vissza, vissza is emlékezett, hogyan is történt ez:

A nyugdíjas társadalom, felemelt fejjel, a szemembe nézve ezt megértette.

Bajnai után Budai Bernadett, egykori kormányszóvivő, most MSZP szóvivő beszélt arról, mennyit romlott a közélet az elmúlt három és fél évben, az emberek nem beszélnek egymással, nem mosolyognak.

Az este hozott egy kis meglepetést is: Gyuricza Péter felhívta telefonon Mesterházy Attilát, majd a mikrofonhoz tette a kihangosított telefont, Mesterházy pedig üzent. Nem fogják kitalálni mit:

Csak így tovább, nagy tétje van a szavazásnak, szavazzanak ránk, a kerületben pedig Kunhalmi Ágnesre.

A képviselőjelölt két óra után a színpadon volt, de még egy fél óráig kínoztak mindenkit: egy tanár, egy rendőr, egy paralimpikon, egy nyugdíjas, és egy vállalkozó beszélt az élet nehézségeiről.

Aztán végre beszélt Kunhalmi is: a 31 éves, magát oktatáspolitikusként definiáló politikus elárulta,

  • hogy Kiskunhalason született, és 14 évesen került Pestre,
  • hogy 16 éves koráig színésznőnek készült,
  • hogy hiányoznak neki a szülei sokszor,
  • és hogy rengeteg szeretetet kap a kerületi emberektől, akik szinte kapaszkodnak belé, amikor találkozik velük, mert „a kerület lakosai ki vannak éhezve a figyelemre".

A közönség pedig imádta.

Aztán az oktatáspolitikáról beszélt: a kormány két, az oktatásra nagy hatással lévő intézkedését emelte ki. Az egyik az egykulcsos adó volt, ami miatt annyira sok pénz hiányzik az államháztartásból, hogy nem jut elég az oktatásra. Ahogy ő fogalmazott: „az én szociáldemokrata lelkem nehezen viseli azt, hogy egy Tesco pénztáros és egy igazgató ugyanazon az adókulcson adóznak."

A másik a tankötelezettség korhatárának 18-ról 16 évre történő leszállítása volt. Kunhalmi szerint ez azért volt érzéketlen döntés, mert a legszegényebbeket érinti leginkább. Feltette a kérdést, hogy hova kerülnek ezek a gyerekek, ha az állam elengedi a kezüket és mindenféle végzettség nélkül kilöki őket az utcára. Majd megválaszolta:

A megalázó segély világába és a bűnügy világába. Mert ezek a gyerekek lopni fognak. Mert enni kell, élni kell.

Nemhiába készült színésznek Kunhalmi gyerekkorában: az egyébként is színpadon tartott beszédéhez kellékként használt fotelt egyszer csak megfordította, mondván, az a legnagyobb ellenség. A fotelből fel kell állni, és tenni azért, hogy jó irányba változzanak a dolgok. 

Az este végén minden megkérdezett elmondta, hogy ilyen fiatal, őszinte emberekre van szükség a politikában. Hogy Kunhalmit ugyanolyan erős jelöltnek tartják, mint Simon volt, sőt, volt aki egyenesen azt mondta: örül, hogy előjött ez a 240 milliós ügy, így Simon helyére egy ilyen megnyerő, fiatal hölgy kerülhetett.