Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

A nagy borsodi pártsvindli

DSC 8054
2014.03.17. 07:41
Bizniszpártok jelöltjei és naiv idealisták egyaránt ott lesznek majd az idei parlamenti választásokon. Különösen Borsodban nagy a nyüzsgés, ahol szinte Tiszát lehetne rekeszteni az indulókkal. Van, aki a pénzért csinálja, más tenni vágyásból, és akad, aki csak szálka akar lenni a talpban.

Orgona Ágnes, ha megválasztanák, valószínűleg a legszebb nevű képviselő lenne az Országgyűlésben. Amúgy is szinte karnyújtásnyira van a Parlamenttől: a budapesti Szent István park sarkán gondnok, éppen abban a házban, ahol Horn Gyula lakott. Az egykori miniszterelnök nevét emléktábla őrzi a bejárat mellett, ezt ismeretlenek időről időre leöntik festékkel, Orgona Ágnes pedig ilyenkor kimegy, és megtisztítja a márványlapot. A SZEM-Nőpárt kazincbarcikai jelöltjeként is tisztítani akar, csak nem táblát, hanem fejeket.

– Az előítéletek ellen szeretnék fellépni, a nőkért, a cigányokért, a hátrányos helyzetűekért tennék valamit. Tudom, milyen nehéz az életük: a férjemmel mi pár éve két hátizsákkal érkeztünk Budapestre, de úgy, hogy azt sem tudtuk, hol alszunk aznap éjjel.

– Nem nagyon hallottunk még a pártjáról.

– A SZEM azt jelenti, hogy Szövetségben, Együtt Magyarországért. A Nőpárt meg, hogy nők vannak benne.

– Ezt valamiért sejtettük. Árulja el, Budapestről hogyan kampányol Borsodban?

– Ó, hát vettünk egy négyszer négy méteres sörsátrat, és a hétvégeken azzal járjuk a körzetet. De úgy képzeljék el, hogy a benzintől a telefonálásig mindent a saját pénzünkből fizetünk. Az állami támogatásról lemondtunk. Lakik itt a magasföldszinten egy ügyvéd, ő segített benne.

– És miben bízik? Hogy megválasztják?

– Dehogy választanak, azért annyira vagyok én is realista. De most kezdjük felépíteni a pártot. Aztán négy év múlva, ki tudja, mi lesz. Akkor talán megválasztanak.

+ + +

Jelöltállítási rekord

Az idei választáson 1570-en indulnak a 106 egyéni mandátumért, míg négy éve a 176 körzetben csak 810 egyéni jelölt volt. Borsodban a 7 körzetben most 127-en versengenek – 2010-ben 65-en voltak a 13 körzetben –, háromban van legalább 20 jelölt. Az ország legnagyobb szavazólapja egy baranyai körzetben lesz, ahol 29 jelölt van, míg Budapesten van olyan kerület is, ahol csak 5-en indulnak a választáson.

Süt a nap, tavasz van, még az autó is jobban gurul ilyenkor. Borsodban járunk, kispártokat keresünk, hogy megtudjuk, mi az oka az utóbbi időben tapasztalható nagy politikai aktivitásnak. A megyében ugyanis úgy szaporodnak a különböző alakzatok, mint eső után a gomba: MGP, MDU, ÚMP, ÖP, TEMPO, ilyen és ehhez hasonló rövidítésekkel találkozunk, de van SMS párt, Magyar Cselekvő Párt, Rend, Szabadság, Jólét Párt, sőt Kalózpárt is, a Munkáspárthoz vagy a Független Kisgazdapárthoz hasonló régi, bejáratott nevek mellett. Csak a kazincbarcikai választókerületben negyven felett volt az indulók száma, de Ózdon is több mint harmincan akartak bekerülni a parlamentbe .

Egyikük, Kónya Béla rutinos indulónak számít. A Munkáspárt színeiben négy évvel ezelőtt már megpróbálkozott a parlamentbe jutással, de jelölték a polgármester-választáson is. Hajdan, huszonkilenc évesen a második legfiatalabb téeszelnök volt, végül az ózdi munkaügyi központból ment nyugdíjba, és most a politika mellett egy fiatalkori szenvedélyének hódol: a költészetnek.

– Ezt hallgassák meg, ennek az a címe: „Hová lett a jussod, Ózd” – mondja, és szavalni kezd.

„A tőke bűzös odva, feneketlen torka / Ózdi imázsunkat orvul felzabálta. / Hajdani kohóink szellemhangja ma kinek muzsikál / Erkölcsi, anyagi kincsünk most kinek profitál?!”

Amikor befejezi, hallgatunk egy hosszú pillanatig.

– Szép – mondjuk azután. – Szép, és érdekes.

– Ez az ars poeticám – magyarázza Kónya.

– Ezért indul a választáson?

– Őszinte leszek, mert én már egy régi, büdös komcsi vagyok, szóval megtehetem, hogy őszinte legyek: azért indulok, hogy szálka legyek ezeknek a talpában.

– Mármint a Fideszében?

– Dehogy! Az MSZP-ében, mert ők az árulók. Persze a Fideszről is megvan a véleményem. Én még együtt voltam gyakornok a járási hivatalban Fónagy Jánossal. A Riz Gábor pedig, a mostani fideszes jelölt? Hát ő úttörővezető volt Arlón, nem messze ide.

Mély levegőt vesz.

– Szóval... – kezdi, aztán lassan, a szavakat megnyomva folytatja, hogy biztosan értsük, amit érteni kell. – ...szóval, volt már itt kurva szinte mindenki.

+ + +

Egy órával később már Ongán vagyunk, egy ötezres lélekszámú településen, amely abszolút nem híres semmiről. Hajdan felégették a törökök, megfordult itt II. Rákóczi Ferenc is, de hát legyünk őszinték: hol nem járt akkoriban a fejedelem. Mégis, az idei országgyűlési választásokkal kapcsolatban a város valamiféle helyi hírnévre vergődött, hiszen három ongai induló is van Borsod-Abaúj-Zemplén megye tiszaújvárosi, 6. számú választókörzetében: egy testvérpár, Budai Katalin és Budai Mária, valamint ezek sógora, Horváth Zoltán.

Ha végigmegy az ember Ongán, sokáig takaros, tiszta házakat lát. Aztán ahol a Major utca a Dankó Pista utcába fut, áll egy telefonfülke, amely mintha egy másik világ határát jelölni: itt kezdődik a cigánytelep. Hulló vakolat, kopott festék, láncon őrjöngő kutyák, füst, sár és szemét birodalma ez. Egy düledező épületből hangos zene szól, két férfi bizalmatlanul méreget, amint elmennek mellettünk. Furcsa arra gondolni, hogy innen bárki is a parlamentbe kerüljön, de Budai Mária erősködik, ő bizony oda vágyik.

– Ha képviselő lennék, segítenék mindenkin, mert annyi errefelé a probléma. A szegénység, az iskola, az egészségügy... Na, segítsetek már, mi még? – néz körül.

Horváthék tisztaszobájában ülünk, egy kályha mellett. A falon az Utolsó vacsora szőttes változata, oldalt székek, egy asztal. Az ajtóban időnként fejek tűnnek fel, néhányan csak belesnek, mások be is ülnek közénk.

– Miért határozta el, hogy indulni fog? – kérdezzük Budai Máriától.

– Egy rokonom szólt, hogy lenne egy lehetőség. Mert van ez az új párt, az ÚMP. Az egyébként azt jelenti, hogy Új Magyarország Párt.

– Ki az elnöke?

Budai Mária ránk néz.

– Jaj, várjanak, pedig tudtam. Valami nő, olyan furcsa neve van. Fel van írva valahol, ha akarják, megkeresem.

Ebben a pillanatban jön a szobába Horváth Zoltán, az Új Dimenzió Párt képviselőjelöltje. Alacsony, mokány, harmincöt éves férfi. Segélyből él, rendszeresen utoljára hét éve dolgozott Miskolcon, a köztisztaságiaknál.

– Miért indulnak hárman is a választáson a családból? Így csak megoszlanak a szavazatok, és egymást gyengítik – fordulunk hozzá.

Egy kicsit gondolkozik ezen.

– De hát mind a hárman ugyanazt akarjuk: hogy jobb legyen az embereknek.

– Magát ki kereste meg?

– Egy ismerősöm a miskolci kukásoktól. Arra gondoltam, hogy amit azok csinálnak ott fent, az Országgyűlésben, az nekem is menne.

– Mindjárt itt a választás. Kampányol már?

– Még nem, de mondták, hogy majd telefonálnak Pestről, amikor elkezdhetem.

– Miért nem kezdi el magától, hiszen egymillió jár erre minden képviselőnek?

– Hát, én azt már felajánlottam a pártnak.

– Csak úgy, magától?

– Persze.

– És kap vissza belőle valamit?

Tizedmásodpercnyi csend következik, bár nem is csend ez, inkább valami szinte érzékelhetetlen kihagyás, szünet, amely megelőzi Horváth válaszát.

– Én? – kérdez vissza. – Egy fillért sem.

 + + +

Budai Mária nővére, Katalin kétszáz méterrel arrébb, a Hegedű utcában lakik. Nemrég jött haza a közmunkából, de már a teraszt mossa fel. Odabent is szinte ragyog minden, a padló, a bútorok, még az egyik asztalon álló porcelán Jézus-szobor is.

– Maga melyik párt színeiben indul? – kérdezzük, mert lassan tényleg kezdjük elveszíteni a fonalat.

– Hát a szocialistákéban.

– Az nem lehet – hitetlenkedünk, és elővesszük a képviselőjelöltek listáját. – Ide az van írva, hogy az Együtt 2014 képviselőjelöltje.

– Azt mondom én is: a szocialistáké.

– A szocialisták az MSZP-ben vannak, és közösen indulnak másokkal. Egyik szövetségesüket valóban Együttnek hívják, de csak így, simán, a magáé viszont Együtt 2014. Az két külön dolog.

Budai Katalin értetlenül néz ránk.

– Ez komoly? – kérdezi.

– A legkomolyabb.

Az arcán akkor valami ijedtségféle suhan át.

– Nézzék, én ehhez nem értek. Hívják fel a férjemet, az tudni fogja.

Lassan megyünk vissza a Hegedű utcán. Ráfordulunk a Major utcára, elhagyjuk a Lavotta, majd a Prímás utcát. A Dankó Pista sarkán ott a telefonfülke, pontosabban csak a készülék maga egy konzolra szerelve. A fülkét már rég szétverték, elhordták innen. Felemeljük a kagylót. Búgó hang hallatszik, és olyan ez most, mint valami furcsa üzenet a távolból.

+ + +

Magyar Kornéliával, a Magyar Progresszív Intézet ügyvezető igazgatójával politikai elemzőként szoktuk leginkább találkozni, pedig ért ő a borokhoz, az építészethez és még egy tucat olyan dologhoz, amelyekről nekünk lövésünk sincs. Amikor azzal hívjuk fel, hogy segítsen eligazodni a borsodi pártcunamiban, azonnal rááll a dologra.

– Nekem is feltűnt, milyen sokan indulnak a megyében, de azért legyünk igazságosak, nem csupán borsodi sajátosság ez. Néhány baranyai és tolnai választókörzetben is annyi az induló, hogy egy egész futballpályát meg lehetne tölteni velük.

– Miért csinálják ezek az emberek? A pénzért?

– Biztosan azért is, bár a szabályok szigorúak.

A kampányra kapott egymillió forinttal pontosan el kell számolni, ráadásul, aki nem szerzi meg a szavazatok két százalékát, annak a kamatokkal kell visszafizetnie ezt az összeget.

– Akkor meg miért?

– Bizonyosan sokan vannak, akiket a puszta tettvágy hajt. Hozományvadászat mellett én inkább egy naiv nekibuzdulást látok, hogy gyerünk, majd én megmutatom. Persze ehhez az is kellett, hogy könnyű legyen az indulás, hiszen szinte bárki megszerezhette azt az ötszáz aláírást. Hozzá kell ehhez tenni, hogy az utóbbi napokban egyre többet olvasni arról, hogyan adták-vették az állampolgárok ajánlásait – természetesen pénzért. A többes ajánlás lehetősége miatt pedig ennek a visszaélésnek sajnos nem sok minden tud gátat szabni. 2010 óta ráadásul nem állt vissza a két blokk, nem stabil a pártrendszer, ami szintén a kis szerveződések feltűnésének kedvez.

– Lehet ezeknek az embereknek bármilyen esélye?

– Talán nem is ez az érdekes. Amerikában például vagy a demokrata, vagy a republikánus pártból kerülnek ki a politika szereplői, mégis mindig indulnak függetlenek is. Esélytelenek ugyan, de ott vannak.

+ + +

A borsodi 4-es számú választókörletben, ott, ahol Orgona Ágnes is jelölt, egy kutyakiképző, a kazincbarcikai Ormós László indul a Magyar Demokratikus Unió színeiben. Ha úgy vesszük, az ötvenhét éves férfinek van már némi köze a politikához, hisz nem másnak, mint a város alpolgármesterének a kutyáját is sétáltatja néha. Könnyű lenne persze azt mondani, hogy Ormós elsősorban a helyi kutyástársadalom szavazataira számít, ám a merítés ennél szélesebb. Volt ő már szobafestő, biztonsági őr, és foglalkozott árnyékolástechnikával, szóval akarva-akaratlanul, de fél Barcikával kapcsolatba került.

– Egy miskolci férfi keresett meg, hogy érdekelné őket valaki, aki vinné a programjukat – meséli. – Kiderült, nem ő a főnök, hanem egy budapesti vállalkozó. Vele kétszer találkoztam.

– Ígértek magának valamit?

– Azt mondták, ha a kampányra kapott egymilliót felajánlom a pártnak, kapok félmilliót készpénzben.

Ez az a pont, amikor gyorsan matekozni kezdünk. A törvény értelmében az a párt, amelyiknek legalább huszonhét jelöltje indul a választáson, pártlistát állíthat, és állami támogatást kap. Ez legalább 147 millió forintot jelent. Ha az a huszonhét ember lemond a milliójáról, de visszakap félmilliót, az további tizenhárom és félmilliót ad az összeghez. Már csak vállalkozó szellemű jelöltek kellenek, akik képesek összegyűjteni az induláshoz szükséges ötszáz aláírást.

– És – kérdezzük Ormóst –, elvállalta?

– Persze, mert nekem ez így megfelelt. Én nem akartam egy fillért sem megtartani abból a félmillióból, előre elterveztem, mennyit adok belőle a kutyásoknak, és mennyit fordítok majd a kampányra. Mert én tényleg kampányolni akartam. Arra gondoltam, hogy egyszer az életben végre nyilvánosan is beszélhetek a problémákról. Mert rengeteg itt a tüske az emberben.

– Akkor most biztosan elégedett.

– Dehogy vagyok. Nemrég szóltak, hogy a párt nem tudott országos listát állítani, és az én félmilliómat sem fizetik ki. Azóta nem alszom éjjel. Már termet foglaltam, szórólapokat rendeltem, telefonáltam, utaztam, de ehhez kölcsön kellett kérnem. Kétszázezer forinttal tartozom egy ismerősömnek.

– Most mi lesz?

– Nem tudom. Kétségbe vagyok esve. De mondtam én azoknak az embereknek, ha kitolnak velem, nem állok jót magamért.

Azzal elhallgat. Egy másodpercig hallgatunk mi is, talán mert nem tudjuk, tényleg sajnáljuk-e ezt a férfit. Szívesen megkérdeznénk tőle, hogy lehetett ilyen naiv, mit remélt, mire számított, de a végén mégsem mondunk semmit.

+ + +

Budai Mária öt perc múlva jön vissza a szobába. Kislányát a karján tartja, arcán némi csalódottság látszik.

– Nem találom azt a papírt az elnök nevével – mondja.

– Kár – feleljük, és az Utolsó vacsorát kezdjük nézni a falon. Jézus komolyan ül a képen, a tanítványok felé fordulnak, mintha csak várnának valamire.

– Kerestem mindenütt, de talán a kocsiban maradt – mentegetőzik az asszony. – Pedig többször is bemutatkozott. Valamilyen Annamária, de hogy milyen, arra nem emlékszem.

– És az Annamária, az legalább biztos?

– Persze, hogy az. Azt akár le is írhatják. Az Annamária, az száz százalék.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!