Zsigó: Tudnom kell, visszavonja-e támogatását
További Belföld cikkek
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
„A bajaiak nyugalma érdekében”
Ezzel a tárgymegjelöléssel küldött szét polgármesteri fejléces leveleket Zsigó Róbert azoknak a bajai civileknek, akik a bajai időközi választás első fordulójában nevüket vállalva, nyíltan támogatták az ellenzék közös jelöltjét, Teket Melindát.
A kormányoldal és az ellenzék a bajai önkormányzat egyik képviselői mandátumáért folytatott küzdelemben nagy erők bevetésével próbálta megszerezni a győzelmet. A szeptember 22-én megtartott választást a Fidesz jelöltje nyerte, de a kormánypárt nem sokáig örülhetett, mert a Kecskeméti Törvényszék kimondta, hogy kampánycsendsértés miatt az egyik szavazókörben meg kell ismételni a választást. A felfokozott hangulatban egy héttel később Budapesten a Szolidaritás Mozgalom is tartott egy rendezvényt, ahol számos ellenzéki politikus jelenlétében ledöntöttek és szétdaraboltak egy hungarocellből készült, kétméteres Orbán Viktor-szobrot.
Zsigó nem fukarkodott a jelzőkkel, az október elején szétküldött levélben iszonyúnak, szégyenteljesnek és gyalázatosnak nevezte az ellenzéki tüntetést, ahol a miniszterelnök testét formázó szobrot „tiporták, gyalázták, fejét levágták, rugdosták, körbehordozták”.
„Olyat, ami Budapesten történt, rendes ember nem csinál!”
Azok az ellenzéki vezetők, akik eltűrték, sőt részesei voltak „az iszonyú történéseknek”, „helyben (szóban) a békességet hirdetik, de tetteikkel városunkban is a békétlenséget, az egymást emésztő haragot, gyűlöletet és az irigységet gerjesztik” – fordította mondandóját a bajai politika felé Zsigó, majd a nagy közös értékekre utalva békülékenyebb hangnemben folytatta: nem kell egyetérteni sok mindenben, de „elsősorban emberek vagyunk, Emberek, akik a Jó Isten kegyelméből talentumokat kaptunk”.
„Képzelje el, hogy mit érezne Ön, vagy családjának tagjai, ha az egyik ismerősével, rokonával történne hasonló. Mit éreznének esetleg még élő szülei, felesége, gyermekei? Azért írom levelemet, mert Ön támogatóként közösséget vállalt ezen emberekkel, szervezetekkel, így jogosan vetődik fel a kérdés, hogy Ön az iszonyú és szégyenteljes eseményeket követően is fenntartja-e támogatását.”
Zsigó az ellenzék legyalázása után a levél végére jutott el a döntő kérdéshez, amelyben színvallásra, és a korábbi támogatottjuk megtagadására próbálta rávenni a címzetteket:
„Tudnom kell, hogy a – történtek után – visszavonja-e támogatását, közösségvállalását a fenti szervezetekkel és jelöltjükkel? Várom megnyugtató válaszát!”
Arra egyelőre nem kaptunk választ, hogy a címzettek hogyan reagáltak a polgármester leveleére.