A miskolci MSZP jobban fél a győzelemtől, mint a vereségtől

2014.03.21. 07:47
Meglepő fordulat: nem a vereségtől, hanem a választási győzelemtől félnek jobban a miskolci szocialisták. Legalábbis komoly kételyek merültek föl a szimpatizánsokban az ország vezethetőségét, illetve a Fidesz esetleges veresége utáni közállapotokat illetően: többek szerint Orbánék az utcára küldik majd az embereket. Az MSZP-s jelölt csütörtöki fórumának vendége Debreczeni József volt, akinek nem sok megnyugtató válasza volt ezekre a felvetésekre. A hagyományosan baloldali Miskolcon jártunk, ahol minden jelölt hisz a győzelemben.

Az Orbán-kormánynak könnyen, magának a rezsimnek nehezen lesz vége. Ha maradnak, akkor nem a szokványos módon lesz vége, drámai dolgok jöhetnek.

− adta meg a vidám alaphangot Debreczeni József a miskolci MSZP fórumán. A DK-alelnök szerint megjósolhatatlan, hogy mi lesz az eredménye a választásoknak, de az egyértelmű, hogy még ha súlyos vereséget is szenvedne el a Fidesz a baloldali összefogástól, akkor is iszonyatosan nehéz dolga lenne a kormányváltóknak, mert a Fidesz ciklusokra előre betonozta be a saját embereit a stratégiai helyekre.

Debreczeni szerint megnyugtató módon remélni azt, hogy az ország visszazökken a normális kerékvágásba, csak a Fidesz megsemmisítő veresége esetén lehetséges. 

Elvesztettük 2010-ben a választást. Mit csináltunk? Mérgesek voltunk, haragudtunk, de nem mentünk ki felgyújtani a várost... Remélem, megnyerjük a választást, de félek, ezek nem tudnák elviselni.

− mondta egy felszólaló. Őt pedig egy másik követte, aki azt a kérdést tette fel, hogy kormányozható lesz-e egyáltalán az ország, ha a kormányváltók győznének: „Az összefogásnak van-e koncepciója, stratégiája erre az esetre?” Azt is kérdezték, lesz-e lehetősége, eszköze a kormányváltóknak a számonkérésre.

Debreczeni nem áltatott senkit. Ahogy elképesztően nehéz lesz kormányozni a Fidesz után, úgy az igazságszolgáltatásnak is kell majd pár év, hogy helyreálljon. Ráadásul rengeteg ügyet, pénzmozgást nem lehet majd számon kérni, mivel a korábban korrupciónak számító technikákat törvényekkel legalizálták – mondta.

A felszín alatt nagy elégedetlenség tombol

Bár Debreczeni évek óta Miskolcon él, és a miskolci jelölt vendégeként vett részt ezen a fórumon, helyi témákkal egyáltalán nem foglalkozott. Arról dr. Varga Lászlóval, Miskolc 2. számú választókerületének MSZP-s jelöltjével beszélgettünk. De megkerestük a helyi jobbikos jelöltet, Pakusza Zoltánt és a fideszes jelöltet is.

Utóbbival találkozni nem sikerült. Egy kollégájával telefonon egyeztettük, hogy a képviselőjelölt esetleg emailben válaszolna néhány kérdésünkre: ezek a válaszok azonban a cikk elkészültéig nem érkeztek meg. Sebestyén Lászlóra pedig nagyon kíváncsi voltam, mert lenyűgözött, hogy talán egyetlen fideszes képviselőként papírból kell olvasnia, hogy mi volt a probléma Gyurcsánnyal.

Ezek a játékszabályok, így kell nyerni

A rendszerváltás óta stabilan baloldalinak számító Borsod-Abaúj-Zemplén megyét is letarolta 2010-ben a Fidesz. És ha ez nem lett volna elég, ebben a körzetben a Jobbik megerősödése − több választókerületben az MSZP-t is megelőzte a legutóbbi választáson− sem kedvez a baloldalnak. Ráadásul a választókerületek átrajzolása − Budapest és Csongrád megye után − itt a leglátványosabb. 

A megye két baloldali fellegvárát, Kazincbarcikát és Ózdot alaposan átszabták: előbbihez hozzácsapták a megye legjobboldalibb kerületét, Edelényt, ahol 2010-ben a Fidesz jelöltje a Fideszből kizárt edelényi polgármesterrel versengett, míg Ózdhoz pedig a korábbi kazincbarcikai választókerület jobboldali részét, Putnokot tették. 

Miskolc korábbi négy választókerületéből kettőt csináltak. Ebből nyerhetőség szempontjából a Republikon elemzése az 1. számú választókerületet a 17., míg a 2. számút − ahol több jelöltet is felkerestünk − a 10. helyre sorolja.

Ha azt mondják a városban, hogy ellenzék, ránk gondolnak

Az MSZP-s jelölt nem tűnt elkeseredettnek. Se az átszabott választókerület, se a megerősödött Jobbik miatt. Nem is érti a közvélemény-kutatásokat: ő azt látja, hogy az ő pultjához sokan, a fideszeséhez kevesen mennek oda, ráadásul a Fidesz jelöltjét csak óriásplakátokon látni. A Jobbik pedig még az ajánlószelvényeket is csak az utolsó napokra tudta összeszedni.

A választókerületet „jó adottságúnak” tartja, abban pedig megingathatatlanul biztos, hogy megnyeri körzetét. Persze itt mindenki optimista, még a Jobbik jelöltje is biztos volt abban, hogy nyerni fog.

Az MSZP-s Varga szerint  ami fejlesztés az elmúlt négy évben volt Miskolcon, azt mind ők indították el, ők hozták a városba 2002 és 2010 között. A villamospálya és a diósgyőri vár felújítása, vagy épp a megújult lillafüredi függőkert. Ahogy azok az üzemek, amelyek ezrével foglalkoztatják az embereket – például a Bosch-üzem –, szintén akkor települtek a városba. Turisztikai fejlesztésre pedig egyetlen fillért nem tudott pályázni a fideszes városvezetés az elmúlt négy évben. Hozzátette, egy japán cég, a Takata legalább ezer főt foglalkoztató üzemet fog Miskolcon építeni. 

A jelölt szerint a munkanélküliség mellett a közbiztonság kérdése foglalkoztatja leginkább az embereket. Ebben pedig azt látjuk, hogy az elmúlt négy évben 38 százalékkal nőtt az elkövetett bűncselekmények száma, és ezen belül a gyermekkorúak aránya 80 százalékkal emelkedett.

A választókerület átszabása után a Haza és Haladás tanulmánya is jobboldaliként írja le a város környékét. Ezzel szemben Varga szerint a mesés nevű Pitypalaty-völgyben fekvő, a választókerületéhez tartozó öt kistelepülés inkább baloldali. Az biztos, hogy az ebben a körzetben szavazó, körülbelül 75 ezer ember 5-7 százaléka lakik ezeken a településeken. Körbejártuk őket. 

Szocialista comeback

Rendezett, egy-kétezres falvak, bolttal, postával, kocsmával, polgármesteri hivatallal. A környező bányák bezárásával itt is, ahogy a megye nagy területén, megugrott a munkanélküliség. A jobbos-balos kérdés ügyében végül az egyik település kocsmájában abban maradtunk a helyiekkel, hogy tradicionálisan balos településekről van szó, de a „2010-es Fidesz-tarolás után, már semmi sem ugyanaz, mint korábban volt”.

Itt már nem lesz szocialista comeback

− mondta egy férfi, aki szerint bár rengeteg érdeket sértett a Fidesz, akkora elkeseredettség és elutasítás messze nincs, mint ami az MSZP-vel szemben volt 2010-ben.

A jelöltek általában azokkal a problémákkal kampányolnak, amik a leginkább érdekli a helyieket: munkahely és közbiztonság. Aztán néhányan el is számoltatnának: őket a Jobbik szólítja meg. Korábbi kampányokhoz képest egyébként hozzátették: a fideszes képviselőt nem igazán látják, csak óriásplakátról. Az MSZP-s és jobbikos körbejárja a településeket. Sokan a jelöltek nevét sem ismerték, de meg is mondták: ők pártra szavaznak.

Önfenntartó börtönök, csendőrség, érpataki modell

Pakusza Zoltán, a Jobbik jelöltje, önkormányzati képviselő szerint bár látszik, hogy a megyében politikai és nem földrajzi adottságokat vettek figyelembe a szavazókörzetek kialakításánál, ez a Jobbikot nem igazán érinti, az ő körzetét pedig még kevésbé. 

Pakusza szerint a legégetőbb kérdés Miskolcon: a közbiztonság helyreállítása. Ehhez pedig az önfenntartó börtönök, a halálbüntetés visszaállításáról döntő népszavazás kiírása mellett az érpataki modellt vezetnék be. <<A rendteremtésen és a törvények szigorú betartatásán alapuló rendszerről itt olvashat bővebben.>> Hogy szükség van erre, annak tökéletes példája szerinte a Lyukóvölgy, az egykori rendezett víkendházas városrész, ahol most körülbelül négyezer mélyszegénységben élő ember lakik, közmű ellátás nélkül.

A munkahelyteremtést pedig úgy képzeli el, hogy a helyi cégeket és vállalkozásokat hozná helyzetbe a város.

Nonszensz, hogy a diósgyőri várat egy győri cég újítja fel, a sörfesztivált pedig egy törökbálinti cég szervezi.

Persze ahogy a Jobbik országos kampányában is fontos szerepet kap, Pakusza is kiemelte az elszámoltatást. Elmondta, hogy a Fidesz semmit nem csinált ez ügyben, a jelenlegi polgármester például beadott 70 ilyen ügyet a bíróságra, de semmi nem lett belőlük, sőt azt sem lehet tudni, hogy mik ezek egyáltalán.

Halvány esély

A közvélemény-kutatók februárban rögzített és a napokban közölt felmérései, illetve az Index múlt hétfőn közzétett mandátumbecslése szerint az egyéni választókerületek nagy részében lefutottnak tűnik a választás, a Fidesz akár ismét kétharmados többséget szerezhet a parlamentben. Kevés olyan választókörzet van, ahol izgalmas lehet a választás.

Mandátumbecslésünk szerint a fővárosban nagyjából kiegyenlített lesz a kormánypártok és a baloldali együttműködés pártjainak versenye. A baloldal emellett még néhány vidéki nagyvárosban, illetve Pest megyei választókerületben reménykedhet, míg a Jobbiknak két-három helyen láttunk halvány esélyt a győzelemre.

Miskolcon van azonban az egyetlen körzet (1. számú vk), ahol a Fidesz és a baloldali pártszövetség is nőt indít (Csöbör Katalin ellen Nagy Korsa Juditot). A körzetben van esélye a baloldalnak, kérdés, hogyan szerepel a Jobbik jelöltje, aki a párt helyi alelnöke. Itt indul egyébként a Rend Párt egyetlen jelöltje, Király Zsolt Ferenc.