Egész fogyatékos osztályokat buktatnak meg kényszerből

2014.03.27. 14:02
Az Emmi az utolsó pillanatban értesítette a középsúlyos értelmi fogyatékosokat oktató intézményeket arról, hogy szeptembertől megszűnik náluk a 9. és 10. osztály. A gyerekeket a szülők nem tudták beíratni a teljesen telített szakképzésekre, ezért két iskola inkább az egész nyolcadik évfolyammal osztályt ismételtet, hogy időt nyerjen a szülőknek.

Mit tenne, ha a beiskolázási határidő előtt egy héttel derülne ki, hogy a gyermeke mégsem járhat abba az iskolába, ahová felvették? És ha ráadásul közben minden más iskola, ahová járhatna a gyerek, már betelt volna? Pánikba esne, ugye? A középsúlyos értelmi fogyatékosokat és tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeket oktató XII. kerületi Fekete István Általános Iskolában ezzel szembesültek a szülők, miután az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) decemberben úgy döntött, profiltisztítás miatt megváltoztatja a fogyatékosok szakképzésének szerkezetét.

Még a buktatás is jobb megoldás

„Az igazgatónő február elején hívott össze egy rendkívüli szülői értekezletet, amelyen bejelentette, hogy megszűnik a 9–10. osztály, így a mostani 8. osztályosoknak iskolát kell váltaniuk. Mivel a felvételi időszak február közepén zárult, körülbelül egy hetünk maradt arra, hogy kitaláljuk, hova vigyük a gyereket szeptembertől" – mondta az Indexnek az egyik érintett diák anyukája, Bea (ami nem az igazi neve). A döntés már csak azért sem könnyű, mert körülbelül három budapesti speciális iskolában folyik nyolcadik után a fogyatékosok szakképzése, és ezek a képzések teljesen telítettek.

Nem csak a Fekete István Általános Iskolában alakult ki ilyen pánikhelyzet. Bár más iskolák, például a Friss utcai általános iskola és előkészítő már december végén értesült a változásról, a szülők ott sem nagyon tudtak mit kezdeni a helyzettel. "A szülők decemberig biztonságban tudták a gyerekeiket, azt hitték, még két évig nem kell azon aggódniuk, hogy hol lesz napközben a gyerekük" – mondta az Indexnek a Friss utcai iskola egyik tanára. Mivel az iskola nem szeretné nehéz helyzetbe hozni a szülőket, a vezetőség a szülők beleegyezésével úgy döntött, minden diák évet fog ismételnie, hogy így még egy évig az iskolában maradhassanak a gyerekek. 

A Fekete István iskola hasonlóan tapintatos megoldást választott – mondta el Somogyiné Takács Andrea az Indexnek. Az osztályismétlés azonban nyilván csak átmeneti megoldást, jövő szeptemberben már nem lehet újra megcsinálni.

A fogyatékosképzésben a 9–10. osztály hivatalos neve az előkészítő szakképzés, azonban ezekben az években nem konkrét szakképzés folyik, hanem inkább egyfajta felkészítés az életre, illetve a legtöbb gyerek ekkor kezd el megtanulni írni-olvasni. „Egy 50-es IQ-jú, középsúlyos értelmi fogyatékos képességei 14-15 éves korára érnek meg annyira, hogy elkezdjen írni és olvasni tanulni. Emellett ezekben az évfolyamokban olyan, a hétköznapi élethez szükséges dolgokat tanulnak, mint főzés, szelektív hulladékgyűjtés, takarítás” – mondta az Indexnek nyilatkozó tanárnő. Az Emmi álláspontja szerint egyébként 9–10. évfolyamon nem folyik "az életkezdéshez szükséges képzés".

Emmi: Minden csak sokkal jobb lett

Az előkészítő képzés a decemberi változások nyomán nem szűnt meg, csak átkerült azokhoz az intézményekhez, ahol speciális szakképzés folyik, azaz nemcsak 1–10. osztályok vannak, hanem 11–12. is. „A nyolcadik évfolyam után a tanulók egy egységes 4 éves szakképzésbe kerülnek, ezen belül integráltan található meg a négy évre elosztva a régi közismereti 9–10. évfolyamos tartalom és a szakképzési tartalom. Az enyhe értelmi fogyatékos tanulók esetében a 4 év egy előkészítő évfolyammal egészül ki, így az ő esetükben 5 éves a képzés” – válaszolta kérdéseinkre az Emmi. A minisztérium azt is hozzátette, az átalakulás több lehetőséget teremt a fogyatékosoknak, mert ezentúl részképesítést is szerezhetnek.

A gyors és átgondolatlan átalakítás azonban a jogvédők szerint súlyosan sérti a gyerekek jogait. „Az, hogy csak decemberben értesültek az iskolák a változásról,  sérti a jogbiztonság elvét. Az pedig, hogy ma Magyarországon egész osztályokat kell megbuktatni, csak mert a minisztérium kapkodva és megalapozatlanul alakított át egy képzési struktúrát, teljességgel elfogadhatatlan, és súlyosan sérti az érintett gyerekek oktatáshoz való jogát” – mondta Verdes Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa.

Az Emmi szerint egyébként a változást megfelelően kommunikálták, és az intézményeket nem érte váratlanul. A szakképzés átalakítása először egy tavaly áprilisi szakmai fórumon merült fel, majd nyáron több más konferencián is volt róla szó, de ha egy iskola nem képviseltette magát egy ilyen rendezvényen,  lemaradt a történtekről. „Én ott voltam a fórumokon, de ez nem sokat segített, decemberben mi is ugyanúgy meglepődtünk” – mondta a Friss utcai forrásunk. 

Sok lehetőség szeptembertől nincs 

A változásban érintett intézmények előtt két lehetőség áll: vagy kimenő rendszerben elengedik a diákjaikat, vagy átalakulnak olyan intézménnyé, amely szakképzést is nyújt. Ez azonban nem egyszerű, és idén szeptemberig nem is kivitelezhető.

A Friss utcai iskola például megpróbálta az átalakulást, be is adtak minden dokumentumot, kivéve egy 10 évre szóló hatástanulmányt, amiről csak később derült ki, hogy egyáltalán szükség van rá. Így a minisztérium egyelőre még nem fogadta el a kérelmet,  noha az átalakuláshoz meglenne az iskolában a szaktudás, az infrastruktúra és a lelkesedés is.  A Fekete István pedig ezen a héten adta be a kérelmét, hogy módosíthassa az alapító okiratát, és részszakképzést vezethessen be. 

Azok a szülők, akik szeptembertől szakképzésre íratnák be a gyereküket, Budapesten három iskolából választhatnak. Verdes Tamás szerint ezért sok szülőnek több kerülettel arrébb kellene iskolába vinnie a gyerekét, mint ahová eddig járt, ami sok esetben problematikus. Tanár forrásunk szerint ráadásul ezekkel a gyerekekkel nem is nagyon vagy csak nagyon nehezen lehet közlekedni.

A szülők nem csak a kényelmi szempontok miatt ragaszkodnak a gyerekük mostani iskolájához. "Mire ebbe az iskolába eljutottunk, a gyerekünket már nagyon sok helyről kirakták, sehova nem vették fel. Itt befogadták, jó helyen van, és kvázi integráltan tanul, mert az értelmi fogyatékosok a tanulásban akadályozottakkal járnak egy osztályba. Az a két év, amit még ebben az iskolában tölthetne, nagyon sokat számítana neki, mert most egyszerűen még nem áll készen arra, hogy egy másik intézményben szakképzésbe kerüljön" – magyarázta egy szülő.

Nem minden szülő tud azonban így kiállni a gyereke érdekeiért. „A mi iskolánkba járó diákok szüleinek a nagy része is értelmi fogyatékos, vagy olyan, rossz társadalmi háttérből érkező, alacsonyan képzett ember, aki egész egyszerűen nem fog bemenni a Klikbe, és nem fogja az asztalt verni, hogy mégis mit képzelnek” – mondta egy tanár.