MTI: Rogán vs. Simon 0-43

2014.04.01. 14:05
Az MTI kedden másodszor is kihagyta a Fidesz-frakcióvezető vagyonosodásáról szóló sajtóeseményt. A közszolgálati távirati iroda tudósítót sem küldött az ellenzéki politikusok tájékoztatójára, amelyen bejelentették: vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Rogán Antal ellen.

Az MTI az elmúlt hetekben szorgalmasan tudósított minden olyan fideszes megszólalásról, amelyik az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor millióit érintette.

Az Index gyors összesítése szerint a Simon-ügyről az MTI-adatbázisban összesen 13 olyan Fidesz-KDNP-s sajtótájékoztatóról található tudósítás, amit direkt a Simon-ügy miatt hívtak össze, emellett olvasható még 5 fideszes közlemény is az ügyről. További 14 olyan cikket találtunk, amelyben egy fideszes politikus csak úgy mellékesen megemlítette egy sajtótájékoztatón vagy lakossági fórumon az ügyet, az MTI pedig megírta, és 14 egyéb, az ügyészség vagy a mentelmi bizottság bejelentéseihez kapcsolódó cikkük volt még a baloldali pártok és a Jobbik megszólalásait taglalókon kívül. Az MTI-nek még egy olyan cikkbe is sikerült belecsempészni a Simon-ügyet, ami a Fidesz-fórumokon dolgoztatott közmunkásokról szólt.

Rogán Antal 240 négyzetméteres lakása viszont tabu.

Ferencz Gábor, az MSZP sajtófőnöke levélben számon is kérte Szabó László Zsolton, az MTVA megbízott vezérigazgatóján, hogy miért mulasztotta el az MTI kétszer is a részvételt a kormányváltó pártok által szervezett sajtótájékoztatón. „Az érthetetlen döntés okáról az MTI főszerkesztőjétől nem sikerült információt szereznem, tőle csupán annyit tudtam meg, hogy a szerkesztéspolitikai döntéseket az MTVA-nak kell kommunikálnia. Eszerint a kérdés önt illeti: miért tabu a nemzeti hírügynökség számára a kormánypárt frakcióvezetőjének vagyongyarapodását firtató sajtótájékoztató?”

Szabó László Zsolt válaszlevelében Rogán ügyét nem is említette, csak annyit közölt, hogy „a pártok, politikai szervezetek továbbra sem szólhatnak bele sem a független hírügynökség, sem pedig a közmédia műsorszerkesztésébe, ezért engedelmével a szerkesztésre vonatkozó észrevételeivel nem kívánok foglalkozni”.