Turkáljon velünk Rogán zsebében

Rogán Antal szerint élete nyitott könyv és könnyen levezethető, hogy hogyan lett pénze egy második kerületi luxuslakásra, nekünk mégsem sikerült levezetnünk a vagyonnyilatkozatai alapján. A képviselő ugyan valóban sokat keresett az elmúlt tizenöt évben, úgy tűnik ebből alig sikerült megtakarítania. A felvett hatalmas hitellel együtt sem látszik, hogy honnan volt pénze egy becslésünk szerint 90 milliós lakásra 2009-ben.

Az elmúlt napokban két vagyongyarapodást tükröző módosítás is történt Rogán Antal képviselői vagyonnyilatkozatában (pdf). Az első módosítással a Belváros-Lipótváros polgármesterének, a Fidesz frakcióvezetőjének tulajdonrésze saját, 2009-ben vásárolt második kerületi lakásában 74,5 négyzetméterről 149-re nőtt. Nem sokkal később jött a második változtatás, miszerint Rogán egy téli kert és egy folyosó beépítésével 185 négyzetméterre növelte a lakást, amikor a második gyermeke született 2012-ben. 

A teljes szövegért kattintson!
A teljes szövegért kattintson!

Ezenkívül azt tudjuk, hogy a Rogán feleségének bő 50 százalékos tulajdonában lévő szomszédos lakást összenyitották a szóban forgó ingatlannal, így mára Rogánék és a gyerekek már 255 négyzetméteren élnek. Ez az összenyitás azonban az ingatlannyilvántartásban eddig nem jelent meg. 

Ráadásul Rogán vagyonnyilatkozatából a többszöri átírás után is kimaradt egy 95 négyzetméteres tetőkert megemlítése. A Fidesz-frakció sajtóosztálya azonban közölte: a társasház teraszai és tetőkertjei a társasház osztatlan közös tulajdonába tartoznak, nem szerepelnek külön tulajdoni lapon. Ezért ezzel saját értékbecslésünkben nem számoltunk – ez azonban a lakás használati és piaci értékét is nyilván növeli.

Mivel a politikusok pénzügyei elméletileg pontosan lekövethetők a vagyonnyilatkozataikból és a parlament honlapján közölt országgyűlési bértáblából – Rogán Antalnak a vagyonbevallása és a cégnyilvántartás adatai szerint semmilyen vállalkozása nincs –, így alapos számolgatással elvileg  meg lehet mondani, hogy Rogánnak volt pénze vagy sem egy ekkora lakásra. 

Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire kellett a politikusnak az elmúlt években megszorítani a nadrágszíjat, hogy kigazdálkodja a 2009-ben vásárolt értékes budai ingatlan megvásárlásához szükséges 30 milliós önrészt, illetve a későbbi 36 négyzetméteres kibővítés költségét. 

Ez van a társasházi alapító okiratban

A társasház alapító okirata szerint 20./ A 12188/0/A/20. hrsz. alatt Rogán Antal tulajdonát képezi 1/1 arányban az alaprajzon 20. sorszámmal jelölt öröklakás, amely természetben a Hankóczy Jenő u. 4–6. sz. C lépcsőház harmadik emelet 6. szám alatt található. Az öröklakás a következő helyiségekből áll: 1 nappali+étkező, 3 szoba, 1 konyha, 3 fürdőszoba WC-vel, 1 WC, 2 közlekedő, 1 előszoba, 1 kamra, 1 gardrób,1 télikert, amely öröklakás teljes alapterülete 184,53 . A lakáshoz erkélyek nem tartoznak, a tetőkert 94,64 .

10./ A 12188/0/A/10. hrsz. alatt a BPR Pasa Park Kft. tulajdonát képezi 1/1 arányban (a jelen okirat keltének napján Rogán-Gaál Cecília Ágnes és Deák Annamária az ingatlantulajdoni lapján széljegyen szerepel) az alaprajzon 10. sorszámmal jelölt öröklakás, amely természetben a Hankóczy Jenő u. 4-6. sz. B lépcsőház első emelet 3. szám alatt található.Az öröklakás a következő helyiségekből áll: 1 nappali+étkező, 3 szoba, 1 konyha, 3 fürdőszoba WC-vel, 1 közlekedő, 1 kamra, amely öröklakás teljes alapterülete 140,81 . A lakáshoz tartozó erkélyek 22,67 négyzetméter.

Arra jutottunk, ha Rogán minden megkeresett forintját félretette parlamenti képviselőségének kezdetétől a mai napig, 15 éven át, akkor a 60 millió forintos hitellel együtt kényelmesen meg tudta volna venni a kibővítésekkel együtt – de egyelőre a plusz 70 négyzetméterrel nem számolva – becslésünk szerint 110 millió forintos luxuslakást.

Ez azonban szinte életszerűtlen takarékoskodást feltételezne. Az életszerűségnél is fontosabb, hogy megtakarításoknak, felhalmozásoknak Rogán vagyonnyilatkozataiban nincs nyoma – miközben a vagyonnyilatkozatokban akár a betétben, akár készpénzben vagy más eszközben felhalmozott megtakarításokat évről évre közölni kell.

Nézzen be Rogán zsebébe!

Rogán 1998 júniusában lett országgyűlési képviselő, 2002-ben ezzel párhuzamosan belvárosi önkormányzati képviselő, 2006-tól kerületi polgármester, 2010-től fővárosi képviselő. A különböző testületek tagjaiként vállalt bizottsági tagsági és elnöki feladatokat, illetve a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőhelyettese volt több alkalommal is 1999 és 2012 között, 2012 nyara óta pedig frakcióvezető. Ezekért pozíciónként eltérő fizetés jár, ami politikai pályafutásának 15 éves időszaka alatt gyakran évről évre, vagy év közben is változott. (Részletek itt.) 

Az Index a nyilvánosan elérhető adatokat összesítette. Számoltunk minden jövedelmével, az évközi változásokkal. Az önkormányzati képviselőségért kapott fizetése csak 2004-től van meg, az Országgyűléstől kikért vagyonnyilatkozatait ugyanis csak eddig visszamenően kaptuk meg. (Az 1998–2003-as időszak adatait Rogán tisztségei alapján a parlament honlapjáról lévő bértáblából számoltuk ki.) Az önkormányzattól kapott 2002–2003-as tiszteletdíját nem tudtuk meg, ezeken a sorokon a 2004-es vagyonbevallásában szereplő fizetéssel számoltunk. A 2010-es évre vonatkozó számításunkban is van némi bizonytalanság, itt ugyanis a választások miatt a képviselőknek két vagyonnyilatkozatot kellett leadniuk, az ezekben szereplő számokat pedig nem tudtuk egészen pontosan beazonosítani. Minden ponton, ahol bizonytalanok voltunk, fölfelé kerekítettünk, a 15 év alatt megkeresett bruttó 190 millió forint ezért némileg túlbecsült összeg lehet.  A fizetéseket bruttóban adtuk meg. 

A táblázat utolsó sorát becsültük, ezek nem pontos összegek. Abból indultunk ki, hogy a hatályos adójogszabályok, illetve a 2006-tól elérhető netes bérkalkulátorok alapján az 1998–2009-es időszakban a bruttó bér 55 százaléka volt a kézhez kapott nettó fizetés, az arány pedig 2010-től az adócsökkentések, illetve a gyermekek után járó adókedvezmény miatt évről évre javult. A 2010–11-es évekre 65 százalékos szorzóval számoltunk, 2012-re 70 százalékkal, 13-ra pedig 75-tel. Ezeket is igyekeztünk inkább felülbecsülni. (A parlamenti jövedelmének adatait az Országgyűlés hivatalától is kikértük, a válasz még nem jött meg, de amint megkapjuk, közöljük.) 

   Parlamenti tiszteletdíjak V. kerületi önkormányzati juttatások Összesen Index becslés a nettóra
1998 958230 Ft X 958230 Ft 527027 Ft
1999 3484000 Ft X 3484000 Ft 1916200 Ft
2000 4053600 Ft X 4053600 Ft 2229480 Ft
2001 5508000 Ft X 5508000 Ft 3029400 Ft
2002 5940000 Ft 842813 Ft 6782813 Ft 3730547 Ft
2003 7128000 Ft 4045500 Ft 11173500 Ft 6145425 Ft
2004 7128000 Ft 4045500 Ft 11173500 Ft 6145425 Ft
2005 7560000 Ft 4045500 Ft 11605500 Ft 6383025 Ft
2006 7277520 Ft 8091000 Ft 15368520 Ft 8452686 Ft
2007 4912800 Ft 8091000 Ft 13003800 Ft 7152090 Ft
2008 2782800 Ft 7419000 Ft 10201800 Ft 5610990 Ft
2009 2782800 Ft 10199556 Ft 12982356 Ft 7140296 Ft
2010 12731310 Ft 7531452 Ft 20262762 Ft 13170795 Ft
2011 12244320 Ft 10187088 Ft 22431408 Ft 14580415 Ft
2012 12800880 Ft 7588800 Ft 20389680 Ft 14272776 Ft
2013 12800880 Ft 7588800 Ft 20389680 Ft 15292260 Ft
Összesen 110093140 Ft 79676009 Ft 189769149 Ft 115778837 Ft

Arra jutottunk, hogy Rogán adózás utáni jövedelme 15 év alatt durván 116 millió forint lehetett.

Hogy mennyi maradhatott neki ezek után? A politikus 2004 óta leadott vagyonnyilatkozataiból úgy tűnik, hogy nem sok. Ha ezeket a papírokat komolyan vette és rendesen kitöltötte (ami minden képviselő kötelessége), akkor azt mondhatjuk, hogy nyoma sincs annak a pénznek, amiből Rogán lakása önrészét előteremtette. Rogán megtakarításként 2005-ben 4,5 millió forintot, 2006-ban 2,9 millió, 2007-ben újra valamivel több mint 4 milliót tüntetett fel.

Ezeknek az éveknek azért van különös jelentőségük, mert Rogán először 2006-ban lett budai lakástulajdonos – az erről az évről szóló vagyonnyilatkozatában tűnt fel 45 millió forint hitel mellett egy 141 négyzetméteres lakás 50 százalékának tulajdonjoga (a hitelből 30 millió forint banki, 15 millió baráti kölcsön volt). Adott is el ingatlant ekkor, egy korábban örökölt szakonyfalui ház felét, Rogánnak azonban az ottani árak alapján ebből az eladásból sem lehetett 5-10 millió forintnál nagyobb bevétele. 

Az alábbi ábrán megtakarításainak változását zölddel, a nyilatkozatba beírt banki hiteleket és a baráti kölcsönöket összevonva szürkével, Rogán bruttó fizetését kékkel, becsült nettóját pirossal jelöljük.

 

Azt is jelezzük, hogy a 2009 év végi 2010 eleji ingatlanátlagárak alapján mibe kerülhetett egy kilencéves használt luxuslakás a II. kerületnek azon a környékén, ahová Rogán költözött. Átlagosan 600 ezer forintos négyzetméterárakkal számoltunk. Több forrásból is úgy tudjuk, hogy ez a számítás korrekt. Ez a görbe azért megy fölfele, mert Rogán lakásának értéke a vagyonbevallásai átírásával megjelenő többletterülettel arányosan nőtt (a tetőkert értékével és az összenyitással itt sem számolunk). A vagyonbevallásban feltűnő 36 négyzetméteres bővítés esetében viszont fontos hangsúlyozni, hogy miközben az ingatlan értéke ma már 110 millió forint lehet, az időközi bővítések bekerülési költségét nem ismerjük, és ezek, miután társasházi közös helyiségek megvásárlásáról volt szó, biztosan jelentősen elmaradtak a lakásnál becsülhető négyzetméterártól.

Nem látjuk, miből vette

Összefoglalva: ha csak a számokból indulunk ki, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy Rogán vagyonnyilatkozata nem ad megfelelő magyarázatot arra, hogy 16 év képviselői munka után, ha hitellel terhelten is, hogyan lett egy 110 millió forintot érő lakás kizárólagos tulajdonosa. Az is biztosan állítható, hogy a sokszor kritizált vagyonnyilatkozati szabályok sem segítik elő a tisztánlátást: nem tudjuk, mennyiért vette és adta el azt a lakást, aminek 2006 és 2009 között 50 százalékban tulajdonosa volt.

Rogán erről a 2009-es vagyonnyilatkozatban annyit ír, hogy  „a gyerek születése után korábbi lakásunkat egy szobával, 8 négyzetméterrel nagyobbra cseréltük”. A megfogalmazásból könnyen az a következtetés adódik, hogy nem állt be érdemi változás a vagyoni helyzetében, miközben nem tudjuk, hogy pontosan hol volt és mennyit ért az eladott lakás.  

Keresd a nőt

Rogán ellen vagyonvizsgálati eljárás indulhat, de erre már csak az új parlament alakulása után kerülhet sor. A vizsgálat során felnyithatják felesége vagyonnyilatkozatát is, a Fideszben információink szerint azt várják, hogy a vagyonosodás, és az összességében 255 négyzetméteres lakótérre részben ez ad majd magyarázatot. Rogánné Gaál Cecília nevén a Pasa Park lakópark egyik lakásának a fele van (a lakás másik fele az V. kerületi alpolgármester, azaz Rogán helyettesének a feleségéé), de ezt az asszony a jómódú szülei, állatorvos apja és ügyvéd anyja támogatásával könnyen magyarázhatja majd. 

Biztosan annyit mondhatunk, hogy Rogánnak az új lakás 50 százalékának megvásárlásához 30 milliós bankhitelt kellett felvennie. Biztos továbbá, hogy az első lakása megvásárlásáig sosem volt 5 millió forintnál nagyobb megtakarítása, és ennyit 7 év alatt sikerült felhalmoznia, 1998 és 2005 között. Ebben az időszakban 30,1 millió forint volt a nettó jövedelme, aminek kevesebb, mint a hatodát tudta félrerakni a vagyonnyilatkozatai szerint (2005-ben 4,5 millió megtakarítása volt).

2009-ig 58,5 millió volt a nettó jövedelme. 60 millió hitelt vett fel, és egy 90 milliós lakás egyedüli tulajdonosa lett 2009-ben – amit éveken át viszont csak 50 százalékos tulajdonaként jelölt vagyonnyilatkozatában.  

Rogán Antaltól szerettük volna megkérdezni, hogy pontosan mi volt az ingatlanjai becsült ára és a látható vagyona közötti különbség forrása. A frakcióvezető nem reagált a megkeresésre, nyilatkozott viszont az MTI-nek. 

Eszerint miután munkájába nem tudtak belekötni, most személyét és családját támadják. Elmondta:

Élete, családja, mindene nyitott könyv az emberek előtt.

Rogán durva csúsztatásnak nevezte, hogy az ingatlanvagyona egyszerre csak a kétszeresére nőtt volna. Közölte, hogy egy lakást vásároltak öt éve, amelyet ma is házastársi közös vagyonnak tekint. Ezt bővítették két lépésben, többek között egy szomszédos lakás felének megvásárlásával. Rengeteg hitelük van, 60 millió forinttal tartoznak csak a bankoknak, kaptak családi segítséget, és magánszemélyektől is kértek kölcsön.

Így jutottunk idáig

  • Március 26-án robbant a hír, hogy Rogán Antal lakástulajdona kétszer akkora, mint amit idén januári vagyonbevallásában feltüntetett. Akkor azt írta, hogy a 2009-ben vett 149 négyzetméteres lakásának felerészben a tulajdonosa. Csakhogy az ingatlannyilvántartás szerint ő a kizárólagos tulajdonos.
  • Rogán március 21-én javította csak ki a vagyonnyilatkozatát, pont aznap, amikor egy erről szóló baloldali szórólap a nyomdába került. Kézírásos kiegészítése szerint "az ingatlant házastársi közös vagyonnak tekintem, így valójában 50%-a a feleségem tulajdona. Az ingatlannyilvántartásban azonban 100%-ban sajátként szerepel”.
  • Ezt a védekezést némileg gyengíti, hogy a vagyonnyilatkozat ingatlanok feltüntetésére szolgáló oldalán alul épp arra hívják fel a képviselők figyelmét, hogy azt az ingatlan-nyilvántartással megegyezően kell kitölteni.
  • Közben az is kiderült, hogy Rogán Antal feleségének is van egy lakása a lakóparkban: Rogán-Gaál Cecíliáé egy 141 négyzetméteres lakás 52 százaléka.
  • Rogán március 31-én újabb javítást vezetett át a vagyonnyilatkozatán. Az új verzió szerint már nem 149, hanem 185 négyzetméteres a lakása: a növekmény alapja a télikert kialakítása, valamint a lépcsőház egy részének a beépítése.
  • A 185 négyzetméteresre nőtt ingatlanhoz hozzácsatolták a felesége 70 négyzetméteres lakásrészét is a szomszédos lakásból, így valójában Rogánék lakása nagyjából 255 négyzetméteres. Mivel az összevonásra még nincs végleges használatbavételi engedély, a 70 négyzetméteres bővítmény továbbra sem szerepel Rogán vagyonnyilatkozatában.
  • A társasház alapító okirata szerint Rogánék lakásához egy 95 négyzetméteres tetőkertrész is tartozik.