Jöhet az állami tankönyvkiadó

2014.04.03. 09:28

A Népszabadság információi szerint a kormány a héten titokban, és jóval áron alul megvette az Apáczai Kiadó és Könyvterjesztő Kft.-t.

Az ehhez szükséges forrásokat már mácius 20-án egy határozattal előteremtették. A jogszabály az állami tankönyvfejlesztés és kiadás feltételeinek megteremtése érdekében a rendkívüli kormányzati intézkedések terhére rendelkezett a források átcsoportosításáról. A rendelet egyik pontja az állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadásokra 9 milliárd forintot irányzott elő.

A lap úgy tudja, hogy az Apáczai kiadó megvásárlásáról szóló döntést csak a választások után akarta a kormány nyilvánosságra hozni. A lap megkereste a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy erősítsék meg a vásárlás tényét, de csak azt a választ kapta, hogy az állam több akvizíciós tárgyalást folytat, a tárgyalások kimeneteléről pedig rendszeresen tájékoztatja a sajtót.

A napilap ugyanakkor megjegyzi, hogy az Apáczai kiadó annak ellenére jól járt, hogy jóval áron alul kelt el, mivel ha nem ezt a céget választja a kormány, akkor úgy jártak volna, mint a többi kiadó, vélhetően óriási veszteséggel húzhatták volna le a redőnyt azután, hogy az állam teljesen kisajátítja a piacot.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a portfólió teljessé tétele érdekében az állam kiszemelt egy másik céget is, a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadót, itt viszont még folynak a tárgyalások.