Éppen meglesz a Fidesz kétharmada

2014.04.06. 19:00 Módosítva: 2014.04.06. 19:01

Az Index mandátumbecslése szerint éppen sikerült megszereznie vasárnap a kétharmados parlamenti többséget a Fidesz-KDNP-nek: számításaink szerint az éppen kétharmadot jelentő 133 képviselői helyük lesz. A baloldali pártszövetségnek 40, a Jobbiknak 21 képviselője lesz az új parlamentben, és becsléseink szerint az LMP-nek, ha csak kevéssel is, de sikerült átlépnie az 5 százalékos küszöböt, és így 5 képviselője lesz.

A mandátumbecslést a választás előtti utolsó héten publikált közvélemény-kutatási adatok és a részvétellel kapcsolatos politológusi elemzések alapján, továbbá az előző két országgyűlési választások részvételi és eredményadatai alapján készítettünk.

A modellben a napközbeni részvételi adatok alapján 61 százalékos választási részvétellel számoltunk, vagyis azzal, hogy a nap végéig nagyjából 4,9 millióan szavaznak majd (ami kétszázezerrel kevesebb a négy évvel ezelőtti több mint 5,1 milliónál, és majdnem 800 ezerrel elmarad a rekordrészvételt jelentő 2002-esnél). Mindez arra utal, hogy a baloldalnak nem sikerült az utolsó hetekben a tervezett intenzitással mozgósítania a szavazókat.

5839074 189b453b7a70e412e3ca072c78dfa8d0 o
Fotó: Hipra

A közvélemény-kutatók az utolsó hetekben többféle modellt számoltak arra, hogy különböző választási részvétel milyen választási eredményeket hozhat, kiindulva a pártok stabil szavazótáborából és elkötelezettségéből (a Fidesznek fegyelmezettebb és elkötelezettebb tábora van, a baloldali pártszövetségnek lett volna fontosabb a bizonytalan szavazók mozgósítása). Mi úgy számoltunk, hogy a 4,9 millió szavazó 47-48 százaléka, 2,3-2,4 millió támogatta a Fideszt, ennél körülbelül egymillióval kevesebben, körülbelül 1,3 millióan a baloldalt, míg a Jobbik az országos listán 1-1,1 millió szavazatot kapott. Az LMP-t 270-290 ezren támogathatták.

A választási részvételből és a pártok támogatottságának becsült adataiból az alábbi eredményt kaptuk:

   Fidesz-KDNP Baloldali pártszövetség Jobbik LMP
Egyéni 94 12 0 0
Lista 39 28 21 5
Összesen 133 40 21 5
Mandátumok aránya 66,83% 20,1% 10,55% 2,51%

Úgy kalkulálunk, hogy a baloldaliak a fővárosban 8 egyéni mandátumot szereztek, valamint nyertek a tatabányai, a dunaújvárosi jelöltjeik, továbbá egy-egy miskolci és szegedi mandátumot szereztek. Az Index becslése szerint 6-7 olyan egyéni választókerület van az országban, ahol elég szoros lehet a választás végeredménye ahhoz, hogy megforduljon, ezzel 2-4 mandátumot veszíthet, és így kétharmad nélküli kormányzásra kényszerülhet a Fidesz.

Vasárnap este egy olyan közvélemény-kutatás jelent meg, amely a választás napján készült. A Nézőpont Intézet úgy számolt, hogy Fidesz-KDNP 48 százalékot kapott, a baloldal 27 százalékot – ezek megegyeznek az Index számításaival. A Jobbikot a becsléseinknél alacsonyabbra, 18 százalékosra mérték, úgy kalkuláltak viszont, hogy az LMP nemcsak megcsípte az 5 százalékot, hanem 6 százalékos lett a listás eredménye.