Bevált recepttel csusszant át a küszöbön az LMP

5,31 százalékot kapott az országos listán Lehet Más a Politika, ezzel biztossá vált, hogy 2018-ig parlamenti párt marad.

Az LMP azonban egyetlen egyéni körzetben sem tudta még csak megközelíteni sem a győzelmet, ezért mandátumaránya csak 2,5 százalékos lesz, ami konkrétan 5 képviselői helyet jelent. A várakozással ellentétben listás szavazatai nem haladták meg jelentősen az egyéni jelöltjeire leadott voksok számát: ez utóbbiakat 229 746-an , az országos listát pedig ennél csak kicsivel többen, 252 373-an támogatták. 

Az LMP ezzel az eredménnyel lélegzethez jutott – a bejutás hírére következő megkönnyebbülés az eredményváró eseményen is abszolút érződött –, kapott még négy évet arra, hogy felépítsen egy működőképes szervezettel rendelkező, stabil szavazóbázisú pártot. Most leginkább a harmadik erő pozíciója mentette meg őket, de erre a pozícióra  2018-ig még mások is pályázhatnak – köztük például a szocialistáktól vélhetően eltávolodó Bajnai képviselőcsoportja. 

A harmadik erő törvénye

A kétosztatú pártrendszerek állandó kísérőjelensége a „centrumpárt„ vagy „harmadik pólus” létrehozására irányuló kísérlet, mely időnként becsődölhet, de kicsit más alakban mindig újra fel is tűnik.

A centrumpárt pozíciójába Magyarországon eddig még senkinek nem sikerült tartósan befészkelnie magát. Demszky Gábor SZDSZ-elnökként végrehajtott „egyenlő távolság a jobb- és baloldaltól”-kísérletét ciklus közben akasztotta meg a párt szociálliberális szárnya, a népi sallangoktól megtisztított, konzervatív MDF pedig egy parlamenti és két EP-választás után 2010-ben omlott össze.

Helyét azonban azonnal át is vette az LMP, mely első zöld pártként tudott bekerülni a parlamentbe. Ahhoz képest, hogy az LMP végig súlyos jelöltállítási problémával küzdött, és alig tudott országos listát állítani, a majdnem 400 ezer szavazattal elért 7,48 százalék egészen kiválónak számított 4 éve.

Magyar sajátosság, hogy az igazán stabilnak tűnő harmadik erő az évtizedes várakozás ellenére nem a centrumban, hanem a szélsőjobboldalon alakult ki, és az is, hogy a centrum inkább a balközepet jelenti, mivel a Fidesz tökéletesen zárja a maga térfelét.

A baloldalon több a zöldfelület

Az LMP mindig is inkább a jogállam és emberi jogok – ezek soha nem voltak jobboldali témák – iránt érzékeny szavazókat szólította meg, ezzel 2010-hez hasonlóan számos korábbi SZDSZ-est is megmozgatott.

A szavazótábor összetétele valószínűleg nem változott, de a zöld profil erősítéséhez hozzájárulhattak az olyan, közvetlenül a választás előtti ügyek, mint a kishantosi ökogazdaság felszámolása vagy a paksi szerződés.

Gazdaságilag egyébként az LMP ugyanazokat az etatista-baloldali elképzeléseket hirdette meg, mint az összes többi párt, de az antikorrupciós licitben sokkal jobban tudott szerepelni a Simon-ügybe gabalyodott baloldalnál – lásd még „megbízható, tiszta erő”.

Az sem sikkadt el 2010 óta, hogy az LMP környezetvédő mozgalmakból nőtt ki, és ma is ugyanannyira ragaszkodik zöld identitásához, mint a centrumpozícióhoz. Voltak kételyek azzal kapcsolatban, mennyire bírja el a párt kommunikációja ezt a kettős üzenetet, de végül elbírta.

Négy hónapra ébredt fel a párt

A lényegében az egész ciklus alatt 1-2 százalékon álló párt a Bajnaihoz csatlakozó PM kiválása ellenére, pont Bajnai hanyatlásával és az Összefogás megszületésével vált az egyedüli mérsékelt harmadik erővé – sőt, relatív sikere politikailag abszolút igazolja az önállóság megtartását.

A közvetlenül a kampány előtt rekrutált kampánycsapat lényegében a sem Orbán, sem Gyurcsány logikájából adódó lehetőségeket aknázta ki. A kampánystábból érkezett információk szerint nem is elsősorban az üzenet jellegével adódtak gondjaik, hanem azzal, hogy a párt úgynevezett „awareness-deficit”-tel küszködött, ami a smart név ellenére egyszerű dolgot takar: akármit csinált az LMP, az senkit nem érdekelt.

Az érdektelenséget az LMP nemcsak a centrumpártiság erőltetésével tudta megtörni, hanem azzal is, hogy Szél Bernadett személyében sikerült egy kellemes női karaktert emelni a kampány központi szereplőjévé, aki adott egy szövegben nehezen elmagyarázható, de a gyakorlatban tetszetős fazont pártnak.

Nem sikerült viszont az Orbán-kormánnyal szembekerült emblematikus figurák közül az igazán nagy nevek közül sem Ángyán Józsefet, sem a NAV-botrányt kirobbantó Horváth Andrást leigazolni, egyedül a trafiktörvény szekszárdi pentitója, Hadházy Ákos állt ki az LMP mellett.

A kormány ellenfeléből a kormányváltás kerékkötője

A kampányban a Fidesznek nem volt sok dolga az LMP-vel, a baloldal viszont a választási rendszer által rákényszerített tömbösödés – vagy csak a Carl Schmitt-i értelemben vett politikai ösztön – miatt takaréklángon, de folyamatosan azzal győzködte az ellenzéki szavazókat, hogy az LMP veszélyezteti a kormányváltást. Ezek néha olyan gusztustalan próbálkozásokat szültek, mint az Orbán–Schiffer-barátság felemlegetése, vagy az LMP-re való szavazásról lebeszélő blog, amely pár nappal a választások előtt jelent meg.

Azt is borítékolhatjuk, hogy a baloldal hangját a kevés szavazattal elvesztett körzetekben indított LMP-jelöltek miatt is hallhatjuk majd. 

Elképzelni sem lehet, mire jó öt zöld

Azt még nem tudni, hogy az öt képviselő pontosan mire is lesz jó a májusban összeülő parlamentben, és azt sem látni előre, hogy a borítékolható baloldali pozíciórendezés – igazi harc azért nem lesz – hogyan fogja érinteni az LMP-t.

Az kétségtelen, hogy a párt stabilizálta helyzetét, de a necces bejutás mindenképpen azt mutatta, hogy az LMP korántsem áll stabil lábakon. Ha el akarnak kerülni még egy hajtépős kampányhajrát, akkor nem spórolhatják meg a pártépítés pepecselős munkáját.