Orbán tartja a tempót, ma már egyeztet a kormányról

2014.04.07. 11:38
Az Index információi szerint Orbán Viktor hétfőn délelőtt már meg is kezdte a kormányalakítási tárgyalásokat az új kabinet tagjaival.

Az országgyűlési választás előtt – komoly bizonytalanságot okozva jó néhány eddigi miniszternek – Orbán nem volt hajlandó nyilatkozni a személyi kérdésekről.

A kormányfő csupán néhány eddigi miniszternek és államtitkárnak tette egyértelművé, hogy a 2014–2018-as ciklusban is számít rá, a többieknek meg kellett várniuk a választás másnapját. Orbán ugyanis azt hangoztatta, hogy április 7-én nyitja meg a személyi kérdésekről a megbeszéléseket.

A választás előtt csupán négyen vehették teljesen biztosra az újabb kormányzati megbízást.

Pintér Sándor belügyminiszter, Varga Mihály pedig továbbra is nemzetgazdasági miniszter marad.

Biztos volt Lázár János helye is az új kormányban. Söt. A hódmezővásárhelyi politikus a hírek szerint a ranglétrán is előrelép, és nem államtitkárként, hanem kancelláriaminiszterként irányítja majd a Miniszterelnökséget. Lázár nem is tétovázott: hétfőn reggel fél 8-kor állománygyűléssel kezdte az új ciklust.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumában Balog Zoltán vezető szerepe sem kérdőjeleződött meg, ott a tárca felépítésében vannak még eldöntetlen kérdések.

Úgy tudjuk, Orbán hétfőn külön-külön több kormánytaggal is tart négyszemközti megbeszélést.