Drága lesz az új Kossuth teret használni
A keddi Magyar Közlönyben megjelent szabályozás értelmében annak, aki például kereskedelmi tevékenységet akar folytatni, filmet akar forgatni vagy rendezvényt tartana a téren, szerződést kell kötnie a vagyonkezelővel, az Országgyűlés Hivatalával, és fizetnie kell érte.
Így például egy vendéglátóhely teraszáért napi 500 forintot kell fizetni négyzetméterenként. A film- és televíziós forgatás ára - a hírműsorok kivételével - 150 négyzetméterig napi 1600, afölött 4600 forint négyzetméterenként. A hirdetőoszlopokért a főigazgató egyedi elbírálása alapján, de legalább napi 500 forint/négyzetméter a díj a hirdetési felületre vonatkozóan. Rendezvények, kulturális és sportesemények esetében például egy ideiglenes színpadért és "egyéb elkerített területért" egy napra 110 forintot kell fizetni négyzetméterenként.
A vagyonkezelőnek a használati szerződés megkötésekor figyelemmel kell lennie egyebek mellett városképi, műemlékvédelmi, régészeti, közlekedési, környezetvédelmi, közegészségügyi, köztisztasági, kereskedelmi és turisztikai szempontokra.
A rendeletben közzétett felsorolás szerint kivételt jelentenek a teret látogató turistákat kiszolgáló idegenforgalmi tevékenységek, a nemzeti és állami ünnepeken rendezett hivatalos állami, kormányzati rendezvények, a protokolláris események, a közút-, járda- és zöldterület-építéssel, -javítással és -fenntartással, valamint a közlekedésirányítási berendezésekkel, a közművekkel kapcsolatos és más, az emlékhely érdekében végzett felújítási munkák. Ezek esetében nem kell használati szerződést kötni.
A kiemelt nemzeti emlékhely területére állatot bevinni tilos, kivétel ez alól a fogyatékossággal élőket segítő kutya, valamint például a tűzszerészek kutyái.