Nem lesz frakciójuk Bajnaiéknak

2014.04.08. 07:50

Az Együtt-PM közleményben tudatja, hogy a párt arra számít, négy képviselői helye lesz az új országgyűlésben. És bár egy ötödik tag leigazolásával akár frakciót is alakíthatnának – ugye az egy szem liberális Fodor Gábor került szóba lehetséges csatlakozóként – Bajnaiék nevet nem említve kizárták ezt a lehetőséget. A szóba jövő megoldásokhoz ugyanis az Együtt-PM szerint olyan kompromisszumokat kellene kötni, melyekkel a pártnak súlyos, identitását és programját érintő engedményeket kellene tennie. Bajnaiék azonban „többé nem hajlandóak” ilyen kompromisszumokra:

Elveinkből, önállóságunkból nem engedünk - ez számunkra április 6-a talán legnagyobb tanulsága.

 

Frakció hiányában a párt „alapvetően a parlamenten kívüli eszközök használatával” próbál majd politizálni. Azaz Bajnaiék a frakcióalapon működő parlamenti nyilvánosságról való lemondással nagyjából onnan kezdik, ahonnan 2012-ben elindultak.