Kiszámoltuk, mennyit ér egy szavazó

A választási iroda adatai szerint eddig a választáson részt vett nagyjából 4,9 millió szavazó összesen 9 538 252 darab pártlistás és egyéni jelöltre leadott szavazatát számláltak meg. Ezekből a parlamentbe jutott négy párt és azok egyéni jelöltjei összesen 9 187 908 darabot kaptak – a maradék 350 344 szavazat a parlamentbe nem került kispártok listái és jelöltjei között oszlott meg.

Ez azt jelenti, hogy – szavazónként átlagosan két szavazattal számolva – nagyjából 170-175 ezer ember voksa veszett el, legalábbis abból a szempontból, hogy nem lett belőle mandátum. A maradék 9 187 908 szavazat mindegyike hasznosult, valamilyen mértékben hozzásegítette a szavazó által kiválasztott pártot a parlamenti képviselethez. Ez a valamilyen mérték azonban pártonként igencsak eltérő.

Mindez azt is jelenti, hogy az egyes pártok szavazóinak – és szavazatainak – „értéke” nem egyenlő; ha az érték alatt értjük, hogy milyen hatékonysággal válik az parlamenti hellyé. Egyszerűbben fogalmazva: egy-egy parlamenti mandátumhoz nem ugyanannyi szavazat kellett a Fidesznek, mint a baloldalnak, a Jobbiknak vagy az LMP-nek.

Egy teljesen arányos, tisztán pártlistás rendszerben a parlamenti küszöböt elérő pártoknak lényegében ugyanannyi szavazat érne egy-egy helyet (a kerekítésekből adódó eltérést nem számítva). Magyarországon azonban, mint az alábbi grafikonon látható, ez messze nem így van.

Látható, hogy egy átlagos fideszes szavazó sokkal többet „ér”, mint bármelyik más párté, vagyis a Fidesz-KDNP jelöltjeinek és listájának sokkal kevesebb szavazatból összejött egy-egy képviselői hely, mint ellenfeleiknek. Az eddig összeszámolt szavazatok alapján az látszik, hogy a kormánypártnak 31 833 szavazónként összejött egy-egy parlamenti hely (a grafikonon ezeknek az értékeknek a reciproka szerepel, az a szám, ami azt mutatja, hogy egy választói szavazat hányadrészét éri egy-egy mandátumnak).

Ennél mindhárom ellenzéki pártnak nagyságrendekkel több voksra volt szüksége. A baloldali pártszövetségnek 66 309 szavazónként jött össze egy parlamenti hely – tehát nekik minden mandátumhoz kétszer akkora támogatásra volt szükségük, mint a Fidesznek. A Jobbik 84 879 szavazónként jutott képviselőhöz – ez majdnem háromszorosa a Fideszének –, míg az LMP 96 424 szavazatonként kapott egy mandátumot; a legkisebb ellenzéki párt szavazói tehát csak harmadannyit értek, mint a kormányoldalé.

Mindez abból fakad, hogy a választási rendszerünk jelentős mértékben a „győztes mindent visz” elvén alapul. A 199 mandátumból 106-ot egyéniben lehet megszerezni, a Fidesz-KDNP ennek a 106 helynek a nagyjából kilencven százalékát szerezte meg az egyéni jelöltekre leadott szavazatok mindössze 44,2 százalékával. Néhány, a dolgok jelenlegi állása szerint tíz egyéni jelöltjének győzelme okozta azt, hogy a baloldalnak nem ugyanolyan rosszul hasznosultak a szavazatai, mint a Jobbiké vagy az LMP-é.

Azt persze meg kell jegyezni, hogy mivel a magyar választási rendszer sosem volt arányos, korábban sem értek ugyanannyit a szavazatok, a győztesé mindig jobban hasznosult, mint az ellenzékbe kerülőké. Mivel azonban a rendszer most kevésbé arányos, mint korábban volt, az 1990-2006 közötti választásokon kisebb eltérések voltak az átlagtól, vagyis kevésbé premizálta a rendszert a győztest és kevésbé büntette a veszteseket (2010-ben viszont, amikor a Fidesz alig több mint ötven százalékkal az egyéni helyek 98 százalékát megnyerte, még nagyobb volt az aránytalanság, mint most).