Az idősek otthona, ahol nem szavazhattak

2014.04.09. 14:59

Hiába várta 40-50 idős ember április 6-án, a választás napján Budapesten, egy XII. kerületi idősek otthonában, hogy leadhassa a szavazatát, a választási iroda által küldött mozgóurna végül nem érkezett meg – tudtuk meg az idősek otthonának egyik lakójától. Az idősek otthonának vezetője azt mondta, az intézmény nem kíván nyilatkozni, az üggyel kapcsolatban nem terveznek semmilyen lépést tenni, mivel ők nem jogvédő szervezet.

A hegyvidéki jegyző azzal védekezett, hogy a kispártok nem delegáltak embereket a választási bizottságba, így kevesen voltak, nem mindenhová értek oda a mozgóurnákkal. Jogorvoslati lehetőség nincs.

A XII. kerületi Normafa Idősek Otthona lakóinak egy része az otthon címére van bejelentve, és az az állandó otthonuk; többen azonban megtartották lakásuk címét állandó lakcímnek. Amikor az otthon lakói mozgóurnát kértek a választási irodától, arról tájékoztatták őket, hogy két külön mozgóurna fog érkezni hatodikán az otthonba: az egyik azoknak, akiknek az a bejelentett lakcímük, és egy azoknak, akiknek más kerületben van az állandó lakcímük. Az első urna délelőtt meg is érkezett, míg a másik egyáltalán nem.

Egy lakó elmesélte, hogy körülbelül délben – amikor az első urna már járt az otthonban – felhívták a kerületi önkormányzatban a választási bizottságot, és azt a tájékoztatást kapták, hogy igen, tudnak az urnáról, és az hamarosan meg fog érkezni. Ezek után körülbelül óránként telefonáltak, és mindig azt a tájékoztatást kapták, hogy már úton az urna és a választási bizottság munkatársai. Az utolsó hívást valamikor 6 után intézték, akkor is ígéretet kaptak: végül elmúlt 7, és az urnát nem hozták. Így körülbelül 40-50 ember nem tudott szavazni.

A lakó azt kifogásolta, hogy hitegették őket: ha tudják, hogy a mozgóurna nem fog megérkezni, megoldották volna, hogy elmenjenek a lakcímük szerinti szavazóhelyiségbe. Így viszont addig vártak rá, amíg már késő volt. A csapdahelyzet az, hogy aki mozgóurnát kért, az már kénytelen úgy szavazni, a szavazóhelyiségben nem tudja megtenni. Az otthon lakói végül megfogalmaztak egy panaszlevelet, amit elküldtek a hegyvidéki önkormányzatnak. Választ még nem kaptak.

Telefonon kerestük az idősek otthonát, ahol a hatodikán ügyeletben dolgozó hölgy tudta ugyan, hogy miről van szó, de az intézmény vezetőjével történt rövid egyeztetés után azt mondta, az otthon és annak munkatársai nem nyilatkozhatnak, kérdezzük a lakókat. Az otthon vezetője azt mondta, az intézet munkatársa ugyan segített mozgóurna igénylésében, de mivel az idősek otthona nem jogvédő szervezet, így semmit nem kívánnak tenni az üggyel kapcsolatban. A panaszt a lakók magánemberként tették. A kérdésre, hogy hány embert érintett ez az ügy, hány ember nem tudott emiatt szavazni, a vezető azt válaszolta, nem tudja.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a kerület jegyzőjét Gottfriedné Dr. Tusor Gabriellát, akit nem tudtunk telefonon elérni. Kérdéseinkre emailben válaszoltak. Azt írják, a XII. kerületben közel ezren kértek mozgóurnát, és ezen belül is sok volt az átjelentkező, ami azt jelentette, hogy rengeteg szavazólapot kellett kezelniük. Mivel azonban a jelölteket állító pártok közül többen, szám szerint öten nem delegáltak tagot a szavazatszámláló bizottságba, azok végül kevesen voltak ahhoz, hogy az összes címet végigjárják a mozgóurnákkal. Mivel 7-ig vissza kellett érni a mozgóurnákkal, így fordulhatott elő, hogy nem jutottak el minden címre. A levél úgy zárul:

Elnézést és megértést kérünk mindenkitől, akihez nem ért el a mozgóurna a szavazás zárásáig. Sajnos ilyen esetekben nem létezik jogorvoslati lehetőség. Minden beérkezett panaszra természetesen írásban reagálunk.