Lemond a PM elnöksége
Május 25-ei hatállyal lemond a Párbeszéd Magyarországért teljes elnöksége – jelentette be Karácsony Gergely az ATV reggeli műsorában.
Mint mondta, a választáson súlyos kudarcot szenvedtek, ezért megkerülhetetlen, hogy vállalják a felelősséget. A PM képviselői csoportjának vezetője szerint az EP-kampányt még végigcsinálják, aztán előrehozzák a tisztújítást a pártban.
Mint azt mi is megírtuk, kedden közleményt adott ki az Együtt-PM, amiben bejelentették, hogy nem lesz frakciójuk a parlamentben. Korábban Fodor Gábor került szóba mint lehetséges ötödik tag, de Bajnaiék nevet nem említve kizárták ezt a lehetőséget.
A közlemény szerint a szóba jöhető megoldásokhoz olyan kompromisszumokat kellene kötniük, amelyekkel a pártnak súlyos, identitását érintő engedményeket kellene tennie. Márpedig „elveinkből, önállóságunkból nem engedünk – ez számunkra április 6-a talán legnagyobb tanulsága” – írták.
Nem támogatják Horváth Csabát
A PM elnöksége megtárgyalta az őszi önkormányzati választásokra való felkészülés menetrendjét is. Ennek kapcsán megállapították, hogy az MSZP jelöltjével, Horváth Csabával nincs esélye nyerni a demokratikus ellenzéknek, ezért egy olyan jelöltet fognak csak támogatni, aki bírja a teljes demokratikus szavazói közösség támogatását és felvállalja a baloldal megújítását.