Emil, Csanád
11 °C
26 °C

Áder húga lehet az új Klik-elnök

2014.04.11. 13:51
Pölöskei Gáborné, az Emmi főosztályvezetője az egyik esélyes arra, hogy a tanév végén átvegye a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetését.

Nagy személyi változások várhatók az oktatásügyben. Csütörtökön hivatalosan is bejelentették, hogy Hoffmann Rózsa az új kormány megalakulása után nem lesz köznevelési államtitkár. Az utód neve még nem nyilvános, de szinte biztos, hogy Hoppál Péter eddigi Fidesz-szóvivő vagy Sipos Imre helyettes államtitkár léphet a posztra. Közben Pálinkás József, az MTA elnöke is lobbizik egy önálló felsőoktatási minisztériumért. A Hoffmann felügyelete alól tavaly kivett területtel eddig Klinghammer István államtitkár foglalkozott. A múlt héten ő is bejelentette, hogy folytatni szeretné a megkezdett átalakításokat.

Az Index információi szerint új vezetőt kap a sokat támadott Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) is. Marekné Pintér Aranka, a teljes magyar közoktatást, valamint a középiskolákat felügyelő intézet eddigi vezetője várhatóan az idei tanév végéig, júniusig maradhat posztján, a Klik elnöki posztjára Pölöskei Gáborné, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) főosztályvezetője az egyik fő esélyes.

Marekné Pintér Aranka januárban még kiválóra értékelte saját működését, azt állítva, hogy az elmúlt másfél évben a szervezet minden korábbinál hatékonyabb és átláthatóbb köznevelési rendszert hozott létre.

Ezzel azonban azonban a kormányoldalon sem mindenki értett egyet. Az Index közölte többek között Szabó Balázs miniszteri biztos összefoglaló tanulmányát, amelyben a szervezet átvilágítása után számos súlyos hibát rótt fel a szervezet vezetésének.

Az Emmi megbízásából készített átalakítási terveket a Klik működéséhez Pölöskei Gáborné is. Pölöskeiné – Áder János köztársasági elnök húga – szakmai pályafutása során számos oktatási intézményben szerzett tapasztalatot, és tavaly októberben került a minisztérium intézményfejlesztéssel foglalkozó főosztályának élére.