Marad a fővárosé a Margitsziget

2014.04.15. 16:37

Nem foglalkozik érdemben az Alkotmánybíróság a XIII. kerület Margitszigetre vonatkozó alkotmányjogi panaszával. A testület hétfőn utasította vissza a panaszt, mert az nem felelt meg a befogadhatóság tartalmi feltételeinek. Az AB szerint az indítványban nem jelöltek meg olyan alaptörvényben biztosított jogot, amely a helyi önkormányzatot megilleti, és az ügy nem vet fel olyan alkotmányjogi kérdést, amely miatt érdemben foglalkozni kellene a beadvánnyal, írta az MTI.

A kerület MSZP-s polgármesetere, Tóth József szerint a Margitszigetet közvetlen fővárosi irányítás alá helyezése sértette az önkormányzat jogait, a kerületet meg sem kérdezték a döntés meghozatala során. A kerület szerint az Alkotmánybíróság döntése bizonyítja, hogy az Alaptörvény megfosztotta a helyi közösségeket az önkormányzáshoz való joguktól, a „hatalom kegyétől teszi függővé”, hogy mely közösségek és meddig gyakorolhatják ezt a jogot. Az önkormányzatiság autonómiájának alkotmányos garanciái megszűntek, az indokolás szerint a helyi önkormányzatok nem fordulhatnak Alkotmánybírósághoz jogaik védelme érdekében – írta az önkormányzat. Az AB döntése itt érhető el.