14 hónap börtön a késsel taxit raboló férfinak

2014.04.16. 10:59

Első fokon tizennégy hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki március 22-én késsel fenyegetőzve vitte el egy taxis járművét – írja az MTI. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerint a bíróság gyorsított eljárásban erőszakkal, illetve az élet, vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, felfegyverkezve elkövetett jármű önkényes elvétele és fogolyszökés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit.

Ahogy az Index is megírta, a 40 éves férfi a szegedi Mars téren ült be egy taxiba, a fuvar először az algyői Tisza-hídig, majd Hódmezővásárhelyig szólt, viszont amikor megérkeztek a városba, az utas közölte, hogy mégis Mártélyig szeretne eljutni. A sofőr erre azt válaszolta, hogy nem vállalja a fuvart, és arra kérte a férfit, hogy szálljon át egy helyi autóba, mire az utas a kabátjából egy kést vett elő, és fenyegetőzni kezdett. A taxis kiugrott a járműből, támadója pedig átült a kormány mögé és elhajtott.

A férfit a hódmezővásárhelyi rendőrök negyed órán belül lekapcsolták, viszont mivel nem hagyta magát, a járőrök csak testi kényszer alkalmazásával tudták elfogni és a rendőrkapitányságra vinni. A kihallgatás során a férfi beismerő vallomást tett, de tettére érdemi magyarázatot nem adott.

A férfi az őrizetbe vétele után megpróbált megszökni: miközben a rendőrök a mellékhelyiséghez kísérték, megpróbált elszaladni, de egyből elfogták, így a szökés miatt is eljárást indítottak ellene.