Vádlott lett a kutyatelepen verekedő állatvédőkből

2014.04.18. 09:55

Garázdaság és testi sértés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség hat állatvédő és egy illegálisan működtetett kutyatartó telep tulajdonosa ellen. A telepen tavaly nyáron, július 31-én tört ki verekedés, miután az egyik állatvédő szervezet régiós vezetője úgy értesült, hogy a kutyákat rosszul tartják, és akciót szervezett a megmentésükre. A vádirat szerint 12 állatvédő érkezett a
a Pétfürdő melletti ingatlanhoz, ahol 28 kutya élt. A tulajdonos ekkor épp nem volt ott.

Mialatt az akció szervezője telefonon értesítette őt, három kölyökkutya kiszökött, őket az állatvédők az kocsijukba menekítették.

Amikor a tulajdonos megérkezett, és észrevette, hogy elvették, és vissza se akarják adni a kutyáit, az ügyészség szerint akkor kezdődött az erőszak. A vádirat szerint a tulajdonos szidalmazni kezdte az egyik állatvédő nőt, beleütötte a fejét a kocsi hátsó részében lévő ellenzőbe, majd félre lökte, a kiskutyákat pedig kivette a kocsiból. A nő segítségért kiáltott, ekkor három állatvédő az autóhoz ment, a tulajdonost lefogták, többször megütötték, megrúgták, írja az ügyészség.

Eközben a tulajdonosnak segédkező férfi a kölyökkutyákkal visszaindult a telepre, a kölyköket két állatvédő megpróbálta kirángatni a kezéből. A dulakodásba két férfi is beavatkozott, a sértettet többször megrúgták, egyikük a vád szerint még akkor is bántalmazta, amikor már a földön feküdt. 

Az ügyészségi közlemény szerint végül az derült ki, hogy a kutyákat nem is tartották nagyon rosszul a telepen. A helyszínen vizsgálódó hatósági állatorvos a telepen tartott kutyákat egészségesnek, jól tartottnak találta, kutyaviadalra utaló jeleket nem tapasztalt, de a kutyák szabálytalan elhelyezése miatt hatósági eljárást indított, ami miatt a tulajdonost a jogsértés megszüntetésére kötelezték.