A Mókus őrs műsora a Városligetben
További Belföld cikkek
Az Európai Parlamenti képviselőnő képtelen a pódiumon normális, emberi regiszterben megszólalni: vagy szívhez szólóan deklamál, vagy fejhangon üvölt. Remélem, az EP-felszólalásaira tartogat valami elviselhetőbb beszédmódot is, mert ha nem, a képviselőtársainak veszélyességi pótlék jár, ez nem is kérdés.
Mindezt csak azért írtam ide bevezetőnek, mert az MSZP rendezvényének szűk félórás politikai blokkja körülbelül annyira volt érdekes, amennyire az utóbbi időben az MSZP a magyar politikában: kevéssé. Kezdődött Horváth Csabával, a szocialisták főpolgármester-jelöltjével, aki beszédében az uniós tagság előnyeit (fejlesztési források! magasabb bérek!! európai nyugdíjak!!!) kötötte össze Budapest fejlődésével.
Az ő univerzumában ez valahogy úgy áll össze, hogy 2010 előtt a szocialista vezetésű kormányok sok száz milliárdos fejlesztési pénzeket harcoltak ki Magyarország számára, és a baloldali vezetésű fővárosban őrületes felújítások, fejlesztések indultak, a Margit hídtól a Kiskörút felújításáig (Horváth, csak ő tudja miért, ide sorolta a kecskeméti Mercedes-gyárat és a győri Audi-gyár bővítését is). A baloldal tehát elvetette a modern, európai főváros épülésének magjait - valahogy így fogalmazott.
Csak aztán jött 2010, és a jobboldal aratta le a baloldal munkájának gyümölcsét. Nyilván borzasztó méltánytalanság, bár szerintem pont a Margit híd felújítását, az átláthatóságot, majd a másik oldal győzelmének igazságtalanságát egy szövegben, egymáshoz közel emlegetni nem túl okos dolog.
Mindegy, látszik a fény az alagút végén, mert Budapest, ahol mindent összevetve áprilisban a baloldal győzött, Horváth szerint a remény és a szabadság szigete. A vidék meg ezek szerint a kilátástalan rabság óceánja, tettem hozzá magamban, de hát végül is ez itt a Városliget, feltehetően nem utaztak ide jelentős nyírségi meg dunántúli tömegek, hogy Horn Gyula szellemével találkozzanak a sörsátrak között. Mondjuk nem is voltak sokan, pedig elképesztően jó idő volt, a napon alig lehetett megmaradni, de a Petőfi Csarnok melletti réten így sem taposták egymást az emberek.
Jött Szanyi Tibor, aki egyből Horn Gyulára "az MSZP legnagyobb elnökére" emlékeztetett, az égre mutatva: "Nem vagyunk egyedül, Gyula!" Szanyinak van kiállása, meg orgánuma is, be-be kellett fognom a fülem, hogy kibírjam a hangerőt. Az MSZP EP-listavezetője az EP-ben kívánatos szocialista többségről beszélt, amire szerintem a Ligetben majálisozó alsóközéposztály-beli törzsközönség pont annyira fogékony, mint egy ütős TGM-publicisztikára az Élet és Irodalomban.
Szanyi is érezhette, hogy kicsit váltani kell, ezért az EP konzervatív többségét kezdte szapulni, mondott pár klasszikus baloldali követelést is ("egyenlő munkáért egyenlő bért"), de a közönség igazából csak arra mozdult, amikor orbánozni kezdett. Azzal például nagy sikert aratott, hogy a Szabadság téren ("Orbán születésnapjára") épülő birodalmi sasos emlékművet egy őszi, baloldali győzelem esetén Felcsútra vitetné, a stadion közepére.
Szanyi kicsit továbbment a TGM-i úton, szerinte a félnácikkal karöltve uralkodó konzervatív politika az erőnek csak az illúzióját tudja nyújtani, a baloldal viszont a méltányosság uralmát hozza el, amikor majd felkarolja az elnyomottakat, a sérülteket, a fogyatékosokat. Ezzel megint nem aratott nagy tapsot, pedig ha óvatosabban fogalmaz, lehet, hogy nem vizionált volna mindenki értelmi sérültekkel teli, baloldali többségű parlamentet.
Gurmai Zita nagy pillanatáról már megemlékeztem, de említhetném azt is, hogy szerinte nem stadionokat kéne építeni, hogy esélyegyenlőségre van szükség, meg munkahelyekre. A baloldali tételek sajnos az eksztatikus előadásmód ellenére, vagy talán épp amiatt teljesen üresnek és komolytalannak hangoztak. Mintha 1982-ben a Zánkai Úttörőtáborban nyaraló Mókus őrs tagjai osztották volna fel maguk közt a közéleti témákat: a snájdig Csabi, aki a legjobban köti a piros nyakkendőt, a kicsit szertelen Tibi, aki már kétszer is takarodó után ért vissza táborba, meg Zita, aki kicsit túl lelkes, például mindenkit pajtásomnak nevez.
Végül jött Mesterházy Attila, aki ha volt úttörő, egész biztos a pedáns csapatvezető volt. Ő meg se próbált úgy tenni, mintha nem előre megírt beszédet olvasna fel, ám a "távolodunk Európától", az uniós zászlót égető meg kidobáló jobbikosok EU-ellenességén való szörnyülködés, és a "nincs élet Európán kívül" sehogy se bizonyult elég erős hívószónak. Mesterházy erőtlen beszéde szerencsére rövid volt, így legalább arra nem kellett sokat várni, hogy vége legyen.
Pont félúton a súlyos vereséget hozó parlamenti választás és az EP-választás között a szocialisták nyilván nem tehetik meg, hogy ne kampányeseményként tekintsenek május 1-ére. De a harsányság és a kiabálás nem tudta elfedni, hogy május 1. ide vagy oda, a pódiumon egyetlen hiteles és értelmes baloldali gondolatot sem sikerült megfogalmazni. Az MSZP ijesztő intellektuális állapotban van, és egyelőre nem látszik, hogy a hajdani baloldali tömegpártot hogyan és kinek sikerül megállítani az eljelentéktelenedés útján.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
