Őrült holtverseny az Index választási tippversenyén

2014.05.05. 17:33
Sokmindenre gondoltunk, amikor a választás előtt tippversenyt meghirdettük, de hogy olyan eredmény születik, amilyen, arra nem. A közvéleménykutatók kapaszkodhatnak, ha olvasóink nyomába akarnak érni. Aki ért a statisztikához és a kombinatorikához, annak szívesen elküldjük a tippek táblázatait, hogy kiszámolja, a lottóötösnek, vagy ennek az eredménynek nagyobb-e az esélye.

Azt már csak a nagy számok törvénye miatt is sejtettük, hogy lesz az olvasók között olyan, aki a közvéleménykutatóknál sokkal pontosabban tippeli meg a választás eredményét, de arra az eredményre, ami született, nem számítottunk.

A két kategóriában – a listás szavazatarányoknál és a mandátumeloszlásnál is – összesen közel háromezer tipp érkezett, ám hárman-hárman, mintha csak összebeszéltek volna, hajszálra azonos eredményt értek el. Rossz hír az összeesküvés-elméletek híveinek, hogy a győztes tippek nem ugyanazok voltak, csak a pártok eredményétől való eltérések összege egyezett meg pontosan.

Emlékeztetőül: a parlamentbe bejutó pártok listáira adott szavazatok aránya így alakult: 

Országos listás szavazás hivatalos végeredménye
Fidesz Kormányváltók Jobbik LMP
45,04% 25,67% 20,30 5,36

Ettől az eredménytől mindhárom győztes szumma 3.63 százalékkal tért el. A közvéleménykutatók a feneküket a földhöz verték volna, ha ennyire pontosak: utolsó, április elején publikált előrejelzéseik itt olvashatók.

Ugyanez volt a helyzet a parlamenti mandátumok eloszlásával is. Ez lett a hivatalos végeredmény:

Mandátumeloszlás
Fidesz Kormányváltók Jobbik LMP
133 38 23 5

Amitől mindhárom győztes tippje ha másképp is, de összesen 2-2 mandátummal tért el.

Annak, hogy az összesen közel háromezer játékos közül a két kategóriában 3-3 győztes szülessen, még úgy is nagyon kicsi az esélye, hogy itt a játékosok által megadott értékek nem véletlenszerűen szórnak, hanem korrelálnak például az előzetesen mért adatokkal.

A politika ütőerét legjobban érző 3-3 tippelő között nincs átfedés, vagyis a politikajós-játéknak nincs szupergyőztese. A hat nyertest email-ben értesítjük.

A választás nagy kérdései

Az eredményelőrejelző tippjáték mellett egy másik játékot is hirdettünk, itt verseny nem volt, csak a választás nagy kérdéseire kellett előre válaszolni.

  • A legtöbben, 32 ezren az első kérdésre válaszoltak, és rögtön nagyon meg is oszlott a véleményük: 52,4 százalék vélte csak úgy, hogy a Fidesznek ismét kétharmados többsége lesz a parlamentben. Nem sokon múlt, a kormánypárt épp 133 mandátumot szerzett, a kétharmadhoz pont ennyi kellett.
  • Az olvasók relatív többsége jól tippelte meg a részvételt: a választásra jogosultak 61.2 százaléka adott le szavazatot.
  • Teljes tévúton volt viszont többségük, amikor a kormányváltó baloldal által elnyerhető egyéni választókerületek számát kellett megtippelni: több mint felük azt várta, hogy Mesterházyék húsz, vagy annál is több szavazatot szereznek – csak tíz jött össze.
  • Ennél csak az volt meglepőbb, hogy mennyire alulbecsülték a válaszolók a Fidesz támogatottságát a kettős állampolgárságot kérő határon túliak körében. A tippelők 82,3 százaléka arra számított, hogy Orbánékra a választásra regisztráló honosítottak kevesebb mint 95 százaléka szavaz majd, sőt, 38 százalékuk egyenesen 80 százalék alá várta a Fidesz támogatottságát. A választáson azonban 95,5 százalék szavazott a Fideszre.
  • Nem igazán bíztak az olvasók a lécet épp csak átvivő LMP bejutásában sem: 54,8 százalékuk az ötszázalékos küszöb alá várta a listás eredményüket.
  • A tippelők 61,8 százaléka arra számított, hogy a Jobbik legalább egy egyéni mandátumot szerez, sőt, 33,8 százalékuk három vagy még több jobbikos egyéni választókerületi győzelmet várt. Vonáék végül egyet sem nyertek, erre a válaszolók 39,2 százaléka tippelt.
  • Ha a Jobbik az egyéni választókerületekben csalódást is okozott, a baloldalhoz képest jól szerepelt: a nemzeti radikálisok 41 egyéni választókerületben végeztek a baloldal előtt. A legtöbb olvasó azt várta, hogy ez a szám 30-nál alacsonyabb lesz, a 40-49 közötti értéket 17,6 százalék választotta.
  • Több mint kétszer annyian nem hitték, hogy a baloldali pártszövetséggel összetéveszthető nevű két kispárt listája közül az egyik 10 ezer szavazatot kaphat, mint hogy igen. Pedig az Együtt 2014 listájára 14.085 szavazat érkezett. Sőt, a budapesti 15. evk-ban, ahol a fideszes Kucsák László 58 szavazattal nyert az MSZP-s Kunhalmi Ágnes előtt, az Együtt 2014 jelöltjére 197 voks érkezett: nem túlzás kijelenteni, hogy ezen is múlt a Fidesz kétharmada.