Nem hagyja ott munkáját, és rokonainak sem szólt a magyar lottómilliárdos

2014.05.10. 18:22 Módosítva: 2014.05.10. 18:24

A Pénzcentrum.hu exkluzív információkat tudott meg a legutóbbi magyar lottómilliárdosról.

Az a valaki, aki március 15-én nyert 3 054 187 380 forintot az ötös lottón, saját bevallása szerint napokig nem tért magához, és még azóta sem tudta igazán megünnepelni az elképesztő szerencsét.

Vállalta, hogy kitölti a nagynyertesek kérdőívét, a Pénzcentrum innen tudta meg az információkat.

20 éve játszott, sokkolta

A márciusi 3 milliárd forint nyertese több mint 20 éve lottózik, néha sorsjegyeket is kapar, és saját szisztémája van a nyerőszámok megtippelésére.

Családjával közösen játszott márciusban, ekkor érte utol a szerencse. Amikor ellenőrizte a szelvényt, nem akarta elhinni, hogy nyert, sokkoló, letaglózó élmény volt számára, amiből napokig nem tért magához. Rengetegszer leellenőrizte, mire valóban elhitte.

A rokonainak egyelőre nem árulta el, hogy nyert, de tervezi, hogy a családtagoknak is jut majd a nyereményből. Valószínűleg pénzügyi befektető segítségét is igénybe veszi majd, de úgy gondolja, pszichológus segítségére nem lesz szüksége, mert fel tudja dolgozni az élményt.

Álmodozott róla, megtartja munkáját

Korábban éppen csak kijött a havi jövedelméből, de álmodozott róla, hogy egyszer megnyeri a főnyereményt. Most, hogy ez valóban megtörtént, azt mondja, szeretne a földön maradni, nem adja fel jelenlegi életformáját, csak jobban és nyugodtabban akar élni. A munkáját megtartja, és valószínűleg nem költözik el a lakóhelyéről sem. Már csak azért sem, mert a sajtónak most sikerült félrevezetnie a közvéleményt. Jelenlegi lakóhelyén nem is gyanakodnak arra, hogy pénz állt a házhoz.

Kérdőív

Míg más országban törvényi előírás, hogy csak akkor veheti fel valaki a nyereményét, ha vállalja a nyilvánosságot, addig Magyarországon szinte kivétel nélkül mindenki az ismeretlenséget választja – mondta el a Pénzcentrumnak Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt. szóvivője. Ezért találták ki, hogy összegyűjtenek olyan kérdéseket, amit szívesen megkérdeznének egy újdonsült milliárdostól.

A Szerencsejáték Zrt. nagynyertesei egy ún. „nagynyertes-kérdőívet” tölthetnek ki a nyeremény átvételekor. Annyi kérdésre válaszolnak, amennyire szeretnének. A cég nagy gondot fordít rá, hogy a nyertesek személye ne legyen beazonosítható, ezért a válaszokat összesíti, és csak a legérdekesebb információkat osztja meg a közvéleménnyel, amikor arra engedélyt, hozzájárulást kap a nyertestől.

Nem is dorogi

Az elmúlt hetekben több sajtóorgánumban is megjelent, hogy az ötös lottó legutóbbi nagynyertese dorogi lakos. A Szerencsejáték Zrt. a Pénzcentrum.hu-nak határozottan cáfolta ezeket az értesüléseket, tehát nem dorogi lakos a nyertes, az újdonsült milliárdos ezt lakcímkártyájával is igazolta, de tény, hogy a szelvényt a Komárom-Esztergom megyei településen adta fel.