Nem lesz több iskolai papírgyűjtés

2014.05.10. 10:31

Az új hulladéktörvény alapján 2015-től az iskolákban és óvodákban nem lehet majd papírgyűjtő akciókat szervezni – írja a nol.hu.

A jogszabály szerint csak kereskedők, közvetítők és kezelők foglalkozhatnak a hulladék összegyűjtésével, kezelésével és kereskedelmével, amelybe az iskolákon kívül a vállalkozók és a civil szervezetek sem tartoznak bele.

A nol.hu által megkérdezett budapesti feldolgozó  szakértője szerint az iskolák a továbbiakban nem kérhetnek, illetve kaphatnak pénzt a hulladékgyűjtésért.

Egy hulladékpiaci szakember szerint a kormányzatnak az a baja az iskolai gyűjtéssel, hogy az iskolákból közvetlenül a feldolgozóknak értékesített papírmennyiség nem jelenik meg az állami ellenőrzés alá vont szelektív gyűjtési rendszerben. Az állam viszont minél magasabb begyűjtési arányt preferál, mivel ez uniós elvárás, aminek elmulasztása kötelezettségszegési-eljárással végződhet.

Az iskolák és óvodák így 2015. január 1-jétől csak a közszolgáltatónak adhatja át a papírhulladékot. A vidékfejlesztési tárca azt tanácsolja az iskoláknak, hogy inkább gyűjtsenek elemet, vagy rongyot, hiszen arra nem vonatkozik az új szabályozás.