Simon Gábor hazamehet

2014.05.12. 15:10
Elhagyhatja a börtönt Simon Gábor: a Fővárosi Törvényszék jogerős döntésével ugyanis megszüntette a volt politikus előzetes letartóztatását, és Simon házi őrizetét rendelte el. Ügyvédje, Nagy István a Népszavának megerősítette: kiengedik védencét, mert a határozat indoklása szerint a gyanúsított és védője jogorvoslati kérelme részben eredményre vezetett.

A Népszava cikke szerint Simont március 10-én az állítólagos bissau-guineai útlevele miatt felbujtóként közokirat-hamisítással gyanúsították meg, majd őrizetbe vették, két nappal később pedig a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Később, már az április 6-i parlamenti választás után meghosszabbították három hónappal az eredetileg 30 napra elrendelt kényszerintézkedést. Ez ellen Simon és védője is fellebbezett, a Fővárosi Törvényszék pedig másodfokú, jogerős döntésében megszüntette az előzetest. Helyette az egy fokkal enyhébb kényszerintézkedést, a házi őrizetet rendelte el a volt politikussal szemben. Ez azt jelenti, hogy otthonát nem hagyhatja el, a rendőrök ezt naponta kétszer ellenőrzik.

Mint arról beszámoltunk, márciusban háromra nőtt a Simon-ügy gyanúsítottjainak száma, miután a Központi Nyomozó Főügyészség a mandátumáról lemondott volt szocialista képviselő ellen adócsalás, magánokirat-hamisítás és közokirattal visszaélés miatt folyó eljárást egyesítettek más, korábban indult nyomozásokkal. Az egyik gyanúsított, Welsz Tamás azóta tisztázatlan körülmények között meghalt.