Ami beázik, az egész héten be fog ázni

2014.05.13. 15:41 Módosítva: 2014.05.13. 20:51

Tizenkét megyére és a fővárosra adott ki figyelmeztetést a várható viharos szél vagy a sok eső miatt a meteorológiai szolgálat. Az OMSZ szerint Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre a várható viharos szél miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránként 70 kilométeres sebességet is meghaladhatják.Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében szerdán több mint 20 milliméter csapadék hullhat, emiatt ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést adtak ki, írja az MTI.

Hétfőn a heves zivatarok miatt országszerte negyvenötször riasztották a tűzoltókat 24 óra alatt: ez várhatóan egész héten folytatódik majd. Az ország nyugati és középső részén most is szakad az eső, szerdán először az ország délkeleti részén lesz jelentősebb mennyiségű csapadék, majd csütörtökre az ország más részeire is átterjed az intenzív esőzés. Holnaptól ráadásul több helyen is viharossá fokozódik a szél.

Nem vizsgáztak túl jól az esőben az 1-es villamos nemrég átadott új megállói. Már ha szempont volt, hogy az alatta várakozók ne ázzanak meg, ha esik az eső.
Nem vizsgáztak túl jól az esőben az 1-es villamos nemrég átadott új megállói. Már ha szempont volt, hogy az alatta várakozók ne ázzanak meg, ha esik az eső.
Fotó: Olvasónk, Arató Zoltán / Index

A hőmérséklet ma a csapadékos nyugaton csak 11 és 16 fok, máshol még 17 és 22 fok között alakulhat, írja a koponyeg.hu. Szerdán erősen felhős, borult lesz az ég, a hőmérséklet a maihoz hasonlóan alakul majd, míg csütörtökön a tartósan esős és szeles tájakon csak 5 és 10 fok között várható délután, míg keleten 14-20 fok is lehet.

Pénteken tartósabb és intenzívebb csapadék leginkább a nyugati és északi országrészre korlátozódhat. A szél veszít erejéből, nyugaton még 80 km/h-t elérő széllökések lehetnek. A hőmérséklet 9-14 fok körül alakul.

A hét végére a ciklon elhagyja az országot.