Orsolya
7 °C
17 °C

Azt várja tőlem, hogy segítsek neki lopni

2014.05.13. 07:53
Lopásról, eltűnt számlákról és helyzetbe hozott haverokról beszélt egy, az Index birtokába került hangfelvételen a Jobbik EP-lista ötödik helyen lévő jelöltje, Sípos László azzal a Budapesten alakult európai szélsőjobboldali pártszövetséggel kapcsolatban, melynek volt kincstárnoka és jelenlegi elnöke Kovács Béla jobbikos EP-képviselő. Kovács – Morvai Krisztina és Balczó Zoltán mögött – a harmadik befutó helyen áll a párt EP-listáján, de leginkább arról híres, hogy ő köti össze a Jobbikot az európai szélsőjobboldali erőkkel és Moszkvával.

Szerintem a Griffin azt várja tőlem, hogy segítsek neki lopni

– az Index által megszerzett, még tavaly rögzített hangfelvételen egyebek mellett ezt mondja Sípos László, a Jobbik külügyi kabinetjének alelnöke. 

Sípos László
Sípos László
Fotó: Bugány János / MTI

Sípos jelenleg a párt EP-listáján az ötödik, azaz befutó helyen van. Jól ismeri a Jobbik külföldi szövetségi rendszereit, tavaly októberben éppen ebben a témában beszélt a Jobbik tatai „elitképzőjében”, ahol mások mellett Vona Gábor pártelnök és Szabó Gábor pártigazgatói is előadott. 

A birtokunkba került hangfelvételből kiderül, hogy Sípos az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének (AENM – Alliance of European National Movements) pénzügyeiről beszélve említi meg Griffint, nem éppen pozitív színben. 

De kicsoda Griffin? 

Nick Griffin a Jobbik barátja, 

a Brit Nemzeti Párt vezére, aki a Jobbik EP-képviselője, Kovács Béla vezette  AENM alelnöke is egyben. Az elmúlt években több jobbikos rendezvény vendégszónoka volt. 

És mi az az AENM?

Egy európai pártszövetség, ami a Jobbik egyik kongresszusán alakult meg 2009-ben, Budapesten. Az AENM megalakulásában kulcsszerepet játszott Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője, aki egyben a szervezet kincstárnoka is volt tavalyig, akkor ugyanis az európai szövetség elnökévé lépett elő. 

A Jobbikon kívül az alapító pártok között volt a belga és a francia Nemzeti Front, az olasz Háromszínű Láng és a svéd Nemzeti Demokraták. Később csatlakoztak más szélsőjobboldali pártok, köztük a Griffin-féle Brit Nemzeti Párt. Az AENM-nek az EP-ben jelenleg 8 képviselője van, de az a céljuk, hogy minimum 7 országból, minimum 25 képviselőjük legyen. Így saját frakciót alakíthatnának, és a szövetség európai párttá válhatna. 

Tavaly októberben a szövetségből kivált a francia Nemzeti Front, a szervezet francia elnöke, Bruno Gollnisch helyére ekkor lépett az addig kincstáros Kovács. Ő más szálon is kötődik a szövetséghez, hiszen az egyik EP-s asszisztense, Valerio Cignetti az AENM főtitkára. És az olasz Háromszínű Láng tagja is. 

„Havi egy-kétezer euróért ne csináljanak semmit”

Információnk szerint Sípos László tavaly Kovács Béla kérésére nézte át az AENM könyvelését, a birtokunkba került hangfelvételt nem sokkal ezután rögzítették. Ebben az időben Kovács még kincstárnok volt. 

Ha ezt a való életben egy cégnél vizsgálnák, akkor már rég azt mondanák, hogy finito

– mondja a felvételen Sípos, és a szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy az AENM pénzügyeire utal.

Sípos nemcsak arról beszél, hogy számlakupacokat hagyott el a szövetség könyvelője, hanem arról is, hogy szerinte Nick Griffin azt várja tőle, hogy „segítsen neki lopni”. De megemlíti azt is, hogy a brit szélsőjobboldali vezér a szervezet rendezvényeinek keretében utaztatja rokonait, barátait.

Nem értem, itt lesz egy konferencia, idejön a Griffin, ide hozza a lányát, idehozza a nyomorékot, idehoz ba...g fa...tudja kit...és...ízé...be akarja őket nyomni mindenhova, gondolom azért, hogy mit tudom én havi egy-két ezer euróért ne csináljanak semmit

– hangzik el a felvételen.

Mindez annak fényében is érdekes, hogy Griffin idén januárban magáncsődöt jelentett be.

Eltűnt, majd megkerült számlák

Egy nehéz időszakban zajlott indulatos magánbeszélgetésből kiragadott mondat, amelynek sem stílusa, sem szóhasználata nem hivatalos véleménynyilvánítás, vagy nyilatkozat

 – így reagált írásban az Indexnek Sípos László a hangfelvételre, hangsúlyozva, hogy azt a tudta nélkül rögzítették. Mint írta, ő 2013 áprilisától segíti az AEMN munkáját, merthogy ekkortól kezdődött meg az európai szintű pártok külső, független auditálása. Elmondása szerint ekkor szembesült a párt azzal, hogy a könyvelőcég székhelyváltása miatt nem találják a párt teljes könyvelési dokumentációját, beleértve a szerződéseket, a számlákat, a bankkivonatokat. „Erről mind az auditorok, mind az EP, mind pedig a rendőrség hivatalos értesítést kapott, de a párt munkatársainak el kellett kezdeniük az iratok pótlását visszamenőleg az alakulásig” – írta.

„Mivel ennek a helyzetnek komoly jogi és anyagi következményei lehettek volna, a feszültség tapinthatóvá vált a párton belül. Emiatt komoly viták és kemény megnyilatkozások is előfordultak – többek között részemről is” – írta, és ő ennek tulajdonítja, hogy házon belül elhangzott sok "erősen kritikus" félmondat.

„Bár magánbeszélgetésről van szó, a kiragadott idézetekben található túlzó és esetenként sértő kijelentések is ebbe a kategóriába tartoznak, amelyekért utólag elnézést kell kérnem a párt- és munkatársaktól” – közölte. A tartalmi kérdésekre reagálva lényegében azt írta, hogy nem történt semmilyen visszaélés, ráadásul három hónappal később a korábban elveszett dokumentumok is előkerültek, és szeptemberre sikeresen auditálták a szövetség 2012-es évét. 

Sok jó ember sok jó helyen

Az EP 2004 óta jelentős pénzekkel segíti az európai pártcsaládok szerveződését. A legtöbb pénzt természetesen a két nagy pártcsalád, az Európai Néppárt és a szocialisták kapják, de a támogatottak között van ma már az AENM is.  

Kovácsék szervezete 2012-ben 289 266 eurót, 2013-ban 385 323 eurót, 2014-ben pedig 454 366 eurót kapott az Európai Parlamenttől, azaz összesen közel 350 millió forintot. Ez persze jóval kisebb, mint a két nagy pártcsalád több millió eurós évi támogatása, de jóval több a semminél, 2012 előtt ugyanis még szó sem lehetett arról, hogy a szélsőjobb uniós pénzekből részesedjen.

A támogatásokat a pártcsaládok kutatások megrendelésére, kampányeseményekre, konferenciázásokra költhetik. Az AENM leginkább a konferenciázásban hisz, legalábbis erre utal, hogy tagjaik méregdrága szálláshelyeken szeretnek találkozgatni – erről a honlapjukon közzétett videók is árulkodnak.

Szerveztek már konferenciát Olaszországban, Angliában, de például a magyarországi hédervári kastélyban is, ahol Balczó Zoltán jobbikos alelnök és Kovács Béla is ott volt. Tavaly nyáron az AENM megfigyelőként részt vett az Erdélyi Magyar Ifjak 9. EMI-táborán, amibe idén a szövetség még aktívabban be akar kapcsolódni. 

Az, hogy a pénzek egy nagy része evésre-ivásra megy el, több, a szövetség belső ügyeire rálátó szélsőjobboldalinak csípi a szemét. Több ilyen, a Jobbikhoz közel álló forrásunk is azt állította, hogy a szövetség gazdálkodása miatt aggódók a Jobbik vezetésének is jelezték kifogásaikat, mindhiába. Köztük voltak például Szegedi Csanád asszisztensei is, de úgy tudjuk, még az a Molnár Balázs is, akinek a nevét még 2006-ban a Kuruc.infóval hozta összefüggésbe az ügyészség, de bizonyítani nem tudták, hogy ő főszerkesztette akkor a szélsőjobboldali portált.

Molnár időközben Brüsszelben kötött ki és az EP alkalmazottja lett, sőt egy időben ő is rajta volt Szegedi fizetési listáján. Akárcsak Novák Előd, és a Jobbik pártigazgatójának, Szabó Gábornak a testvére is.

Putyin cimborái

A szövetség elnöke, Kovács Béla jelenleg a 3. helyen áll a Jobbik EP-listáján, őt Morvai Krisztina és Balczó Zoltán előzi meg. A Jobbik pártigazgatójával, Szabó Gáborral szoros kapcsolatban álló Kovács kulcsszerepet játszik a párt külkapcsolataiban: nemcsak a Jobbik orosz vonalait építette ki, de sokat tett azért is, hogy a Jobbik összebútorozzon a nyugat-európai szélsőjobboldallal.

Mindebben az sem akadályozta meg, hogy a Jobbik és a nyugati szélsőjobboldaliak között ideológiai ellentétek feszülnek: míg előbbi nyíltan iszlámbarát és kevésbé burkoltan Izrael-ellenes, addig nyugati társaikra ez éppen fordítva igaz. Viszont van egy közös szövetséges: Moszkva. 

Az EU destabilizálásában érdekelt Vlagyimir Putyin orosz elnök sokat tesz azért, hogy az EU-ban ténykedő szélsőjobboldali pártok ne haljanak éhen. Kovácsról köztudott, hogy otthonosan mozog Oroszországban, és szeretik is ott. Nem titok, hogy 2008-ban Kovács szervezte Vona Gábor moszkvai útját is.

De az orosz közeledés nem mindenkinek nyerte el a szimpátiáját. Az ukrán szélsőjobboldali Svoboda párt tagjai bejelentették, hogy megszüntetik a szövetségben a megfigyelő státuszukat, mert a Jobbik és a Griffin-féle BNP is nyíltan Moszkva mellé állt a krími konfliktusban. A krími referendum előtt pedig az AEMN azt hangoztatta: Oroszországnak joga van katonailag beavatkozni a félszigeten, Kovács Béla pedig Moszkva meghívására megfigyelőként tanúsította, hogy minden rendben volt az utóbb gyanúra okot adó népszavazáson.