Kövér: Az akác súlyos történelmi tévedés

2014.05.13. 21:29

Mai találós kérdésünk: melyik politikusunktól idézünk?

Az akácfa a magyar tájtól, a Kárpát-medencétől idegen, rendkívül kártékony és agresszív növény, amelynek elterjedése kipusztulással fenyegeti őshonos erdeinket

A megfejtésen nem biztos, hogy meg fog lepődni: Kövér Lászlótól.

Az Országgyűlés fideszes elnökével 2002-ben készített interjút a Magyar Demokrata. Kövér a fenti mondatot azzal kapcsolatban mondta akkor, hogy Medgyessy Péter, egykori szocialista miniszterelnök meghirdette az úgynevezett Akácfa mozgalmat.

Untitled-1

Találóbb jelképre a szocialisták nem is bukkanhattak volna: az akác is egy súlyos történelmi tévedés Magyarországon.

− nyilatkozta Kövér, kiegészítve azzal, hogy az akác nemcsak a bükk- és tölgyerdők meg az aljnövényzet eltűnését segíti elő, hanem felgyorsítja a Magyarországra jellemző állatvilág kipusztulását is.

A miniszterelnök kegyelmet kért a magyar akácoknak, és José Manuel Barroso ezt meg is adta.

− ezt már Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külgazdasági államtitkára mondta kevesebb mint egy hete, az után, hogy Orbán Viktor José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt Berlinben az energiabiztonság kérdéséről és a magyar akác ügyéről. De maga Kövér László is az akácügyet említette példaként most május elején, hogy ha megvalósulna az Európai Egyesült Államok, akkor a gazdaságpolitikában is éreznénk azt a központi beleszólást, amit az akácnál érzünk.

Nem osztjuk azt a véleményt, ami a balliberális oldalon megfogalmazódik, hogy Észak-Amerikából behurcolt özönnövény lenne az akác

− ezt pedig Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter mondta, aki márciusban írt levelet az uniós környezetvédelmi biztosnak azért, hogy az akácméz alapjául szolgáló fehér akác ne kerülhessen rá arra a listára, amely a behurcolt, nem őshonos, visszaszorítandó állat- és növényfajokat tartalmazza.

<<Hogy van-e alapja a Nagy Európai Akáchisztériának, annak ebben a cikkben próbáltunk utánajárni.>>