Börtönből az érettségire

Az érettségire tanulni senkinek sem kellemes és sosem túl könnyű. Emlékszem, én például végül már kínomban savanyú uborkát ettem Snickersszel, és 45 percenként guggoltam tízet, hogy valahogy ébren tartsam magam egész éjjel, ami akkor feltétlenül szükségesnek tűnt a sikeres vizsgához. Miklós és Dani (nem ez a nevük igazából) egészen más problémákkal és egészen máshogy küzdött meg, amikor a börtönben készültek az érettségire: ők üvöltve veszekedő vagy nők seggéről fantáziáló cellatársak mellett, a Nóta TV-ből ordító idegtépő zene aláfestésével, sokszor minimális tanári segítséggel jutottak el addig, hogy a múlt héten öt tantárgyból érettségit tegyenek, számolgatásaik szerint sikeresen.  A szóbelik júniusban lesznek.

Még a babcsíráztatás is engedélyköteles

„Nem olyan egyszerű ám az oktatás odabenn, mint ahogy azt kívül sokan gondolják. Nem arról van szó, hogy a rabok agyonképezhetik magukat, és ez az egész nem is büntetés, mert még iskolákat is elvégezhetnek. A fogvatartottaknak sokszor szó szerint könyörögniük kell azért, hogy tanulhassanak” – kezdte a történetet Miklós.

„Én fél évig nyaggattam a nevelőket, hogy tanulni akarok a benti munka mellett, és a végén már annyira elegük lett belőle, hogy összekötöttek a Váltó-sávval” – tette hozzá Dani. A Váltó-sáv az az alapítvány, amely Danit, Miklóst és az elmúlt 14 évben több tucat hozzájuk hasonló fogvatartottat segítette érettségihez azzal, hogy a börtönön belül megszervezte az oktatásukat.

„Vannak nehezítő tényezők a börtönbeli oktatásban, ez kétségtelen. Nem könnyű ott felkészülni és nem könnyű civilként tanítani sem. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények elsődleges feladata a büntetés végrehajtása, ami azt is jelenti, hogy ott az őrzés és a fogva tartás biztonsága a legfontosabb, ezért egy egyszerű angolórához is nagyon sok szervezés kell. Nem lehet csak úgy egyszerűen bevinni egy hanganyagot, mert a CD-t, mint bármilyen adathordozót, először át kell vizsgálnia az intézetnek biztonsági szempontból. CD-lejátszót szerezni pedig szinte lehetetlen. De olyan érettségizőnk is volt, aki a biológiát választotta ötödik tantárgynak, és egy projektfeladathoz ki kellett csíráztatnia egy babot, amit hosszas engedélyeztetési procedúra előzött meg. Egy másik, szigorú biztonsági feltételekkel őrzött tanítványunkhoz pedig számológépet tudtunk csak bajosan bejuttatni” – mondta Mészáros Mercedes, a Váltó-sáv vezetője.

Fotó: Huszti István / Index

A felkészülés megszervezésénél már csak az érettségi helyszínére eljutni bonyolultabb. Nem mindenki olyan szerencsés ugyanis, mint Dani és Miklós, akik bár a börtönben készültek fel, szabadlábon érettségiztek, sőt, az alapítvány fennállása óta ez volt az első év, hogy nem volt „bilincses” érettségizőjük, tehát olyan fogvatartott, akit a börtönből, formaruhában, bilincsben szállítanak az érettségi helyszínére. A fiúk szerint így nagyon nehéz letenni a vizsgát, mert már maga a szállítás is akkora megpróbáltatást jelent – hosszas várakozás túlzsúfolt, levegőtlen cellákban, sokszor víz és élelem nélkül –, és olyan nagy nyűg, hogy sok rab még a családját sem látogatja meg, ha ezért szállítani kell, egy érettségi miatt pedig biztosan nem veti alá magát a procedúrának.

„Azért van annak egy hangulata, amikor a börtönből, a mákos nadrágban és a tyúklábmintás ingben, összebilincselve, rabomobillal érkeznek az érettségizők a vizsgára. Ilyenkor mindig próbáljuk felkészíteni a vizsgaelnököt a látványra, de azért amikor megérkeznek a láncon vagy bőrszíjon vezetett fogvatartottak, akiken rajta is marad ez a »póráznak« csúfolt vezető, a kommandós ruhába öltözött őrök pedig felsorakoznak a terem hátsó falánál, akkor mindig van egy kis döbbent csönd. Aztán ha a szóbelin elkezdenek beszélni a fogvatartottak, akkor már senki nem azt nézi, hogy formaruhában vannak, hanem azt, hogy milyen okosak és ügyesek” – mesélte Mészáros.

Töriatlasz nélkül nem ment volna

Dani és Miklós is a börtönben végzett ilyen-olyan munka mellett – Dani például a többemeletes börtönt takarította, ami még a jobb munkák közé tartozik – tanult a vizsgákra, úgy, hogy tanárok általában heti kétszer két órát foglalkoztak velük, mert ennyire volt csak lehetőség.

„Csak rajtad múlik, hogy végigcsinálod-e, hogy tanulsz-e, mert ott benn senki nem fog segíteni, és nincs egy osztályod sem, ahol mindenki az érettségin pörög, sőt! Az őrök és a rabtársak is inkább csak a véredet szívják, amikor tanulsz” – mondták a fiúk szinte egyszerre.

A tanulást a privát szféra hiánya is nehezíti, ezért vannak, akik a WC-be húzódnak el magolni, vagy megvárják, amíg mindenki lefekszik.

Miklósnak különösen hányatott volt a négyéves felkészülés, mert az alapítvány, amely először kezdett el vele foglalkozni, egy idő után forráshiány miatt megszüntette a börtönprogramját, így neki például soha nem is volt történelemórája, mindent magától próbált megtanulni. „Töriatlasz nélkül biztosan buktam volna az érettségit. Vizsga után viszont többen azzal vigasztaltak, hogy ha teljesen hülye vagyok töriből, akkor atlasszal sem ment volna” – mondta. A legnehezebb mégis az angolra volt felkészülni, Dani négy hónap alatt tanulta meg a négy év anyagát, Miklós pedig az érettségi előtt egy héttel halott először magnóról angol szöveget.

Fotó: Huszti István / Index

A Váltó-sáv Alapítvány évente körülbelül 10-12 fogvatartottat készít fel az érettségire különböző börtönökben. A program kezdetén sokkal több a diák, de nagyon magas a lemorzsolódási arány. Dani például a vele együtt fogva tartott 1400 rab közül egyedüliként érettségizett idén, Miklós csoportjában pedig négy éve még 20-an voltak, de a vizsgáig csak hárman jutottak el. Mióta nem lehet előrehozott érettségit tenni, azaz csak egyszerre öt tantárgyból lehet érettségizni, még több fogvatartott riad meg a kihívástól, és lép vissza.

„Sokan lejárnak, akár részt is vesznek az órán, írják a dolgozataikat, mert valahogy el kell telnie az időnek a szabadulásig, aztán amikor szólunk, hogy most már tizenkettedikesek, és érettségizni kéne, akkor megijednek, mert sose gondoltak bele, hogy a tanulás végén lesz egy vizsga. Így volt ezzel egyébként Miklós is, akinek jól fel is borította az életét a Váltó-sáv, amikor bejelentette ezt az érettségi dolgot” – mondta mosolyogva Mészáros.

„Aki büntetés-végrehajtási intézetben van, az feltehetően kriminális életvezetést folytatott a bekerülése előtt, ami nem biztos, hogy lehetővé tette a hagyományos iskolarendszeren belüli rendszeres tanulást. Tehát itt azért többségében olyan fiatalokkal és felnőttekkel találkozunk, akiknek komoly tanulási problémáik vannak, ami azt is jelenti, hogy a hagyományos módszerek nem biztos, hogy beválnak, illetve sokkal többet kellene velük tanulnunk. Elsőként pedig tanulni kell megtanítani őket.”

„A fogvatartottaknak sokszor alacsony a frusztrációs tolerancia szintjük, ami azt jelenti, hogy mindent akarnak, és most rögtön. A tanulás pedig egy hosszabb folyamat, aminek a gyümölcse csak későn érik be, ha egyáltalán. Ez persze motivációs problémákat is okoz. Minden diákot máshogy kell motiválni, ennyiben nem különbözik a mi feladatunk egy hagyományos tanárétól. Van, akivel kicsit keményebbnek kell lenni, és van, akinek az segít, hogy leülsz vele tanulni. Sokszor nem is az a fontos, hogy a saját szaktárgyadat tanítsd, hanem az, hogy ott ülj, és mondd, hogy »igen, igen, ez jó, hé, most mit csinálsz«. Ez egyfajta energiaátadás, meg figyelemterelés” – magyarázta az alapítvány vezetője.

Zajlik az élet idekinn

„Már nem is emlékszem, hogy mikor szabadultam, annyira zajlik az élet idekinn. Csak úgy kapkodom a fejemet” – mosolygott Miklós, aki szabadulása után először „shoppingolt, mint egy csaj”, Dani pedig elrévedt arccal, meséli, hogy miután szabadult, csak járta a várost kocsival, nézte, hogy mi változott, meg persze bulizott. „A legfurcsább az, hogy mindenki a telefonját buzizza. Mikor bekerültem, még csak kezdtek megjelenni az okostelefonok, most meg felültem a buszra, és azt láttam, hogy mindenki azt bámulja. Olyan is volt, hogy egy lány bámulta a telefonját, a lámpa pirosra váltott, de ő ment tovább” – mondta Dani, majd később vigyorogva megállapították, hogy én is pont olyan telefonbuzizós arcot vágok, ha a telefonomat nézem, mint mindenki.

A fogvatartottakra a szabadulás után szó szerint rászakad a szabadság, ami először szinte ijesztő. A fiúk egyetértettek abban, hogy napokkal, hetekkel a szabadulás után szinte nosztalgikusan azon gondolkoztak,  vajon mi lehet most a bentiekkel, és először nagyon furcsa volt kiszakadni az évek alatt megszokott rutinból. Szerintük sokan – főleg azok, akik 10-15 évet ülnek – nem is bírják ezt, hanem „mennek, és csöngetnek a börtön ajtaján, hogy engedjék vissza őket”.  Ez az első sokk szintén nem kedvez a tanulásnak, már csak azért sem, mert a fiúk szerint mindent, amijük volt a börtön előtt, rögtön vissza akarnak szerezni, ilyenkor pedig könnyen elfelejti az ember, hogy az érettségi még jól jöhet.

„Persze az érettségi bizonyítvány maga is nagyon fontos a munkavállaláshoz, de az a tapasztalatunk, hogy az érettségit szerző fogvatartottak más szempontból is előrébb vannak, mint azok, akik nem tanultak benn. Magabiztosabbak, asszertívabbak az álláskeresés során, ügyesebben keresnek állást, és az interjún is jól szerepelnek. Tőlük általában meg sem kérdezik, hogy van-e erkölcsi bizonyítványuk, mert fel sem merül a munkáltatóban, hogy büntetett előéletűek” – mondta Mészáros. A Váltó-sáv kutatásai alapján egyébként az állások 52 százalékának kérnek erkölcsi bizonyítványt a munkaadók, ami egy orvos vagy bankár esetében még érthető, de egy kőművessegéd esetében már kevésbé.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!