Megtudhatja, miben vett részt Molnár Zsolt

2014.05.14. 16:54

Nyilvánosságra hozzák a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 1992. október 23-i tüntetésről készített jelentését, amely megmozduláson Molnár Zsolt, a jelenlegi Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának MSZP-s elnöke is részt vett – közölte újságírókkal szerdán Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója.

Molnár Zsolt azt mondta: lehet, hogy a nemzetbiztonsági bizottság honlapján teszik közzé majd a dokumentumot, reményei szerint minél hamarabb. Azt fogja kérni – tette hozzá –, hogy az üggyel kapcsolatban minden kerüljön nyilvánosságra, beleértve nemzetbiztonsági átvilágításának anyagát is. Ezt a bizottság többsége támogatja.

A bizottság szerdai ülésén kérésére a szolgálatok rövid tájékoztatást adtak az 1992-es eseményekről, ennek alapján Molnár Zsolt megerősítette a szerdai Népszabadságban megjelenteket, hogy neve nem szerepel a szélsőséges mozgalmárok között.

Odatévedt budai fiú

Az Mno.hu múlt kedden írt arról, hogy Molnár Zsolt – aki 2006 óta a szocialista párt országgyűlési frakciójának tagja – egykor együtt tüntetett szkinhedekkel. A portál egy, a 168 Óra fotósa által készített, a hetilapban megjelent fotót is közölt, amelyen a lap szerint Molnár Zsolt látható „a bőrfejűekre jellemzően fejére húzott kapucniban szkinhedekkel” Göncz Árpád egykori köztársasági elnök 1992-es Kossuth téri kifütyülésén.

A Népszabadságnak Molnár azt mondta: bár korábban kétszer is átvilágították, most azért kér születéséig visszamenő soron kívüli vizsgálatot, hogy igazolja, sosem volt kapcsolata szélsőséges szervezetekkel. Hozzátette: „politikai meggyőződés nélküli végzős budai gimnazistaként, két gyerekkori barátjával, kíváncsiságból ment ki a Kossuth térre, majd belekerült az utca forgatagába”.