Négy év után felmentették az MSZP debreceni elnökét

2014.05.14. 11:04
Négy év pereskedés után, felmentéssel ért véget az MSZP debreceni elnökének peres ügye - írja a Dehir.hu.

Szathmári Károly 2010 nyarán karambolozott egy motorossal, amikor kikanyarodott a párt székházának belső parkolójából. A motorost súlyos sérülésekkel szállították kórházba, több bordája is eltörött.

Az első fokon eljáró Debreceni Városi Bíróság közúti baleset gondatlan okozásában bűnösnek találta, de nem büntette meg, mondván a motoros gyorsabban hajtott a megengedettnél, 30 helyett 70 kilométeres sebességgel hajtott.

Szathmári fellebbebbezett az ítélet ellen, a másodfokú döntés neki adott igazat. A Debreceni Törvényszék ekkor már nemcsak a motoros gyorshajtását vette figyelembe, hanem azt is, hogy Szathmári a parkoló autók és egy fa miatt csak 45 méter távolságra láthatott ki, miközben a motoros ennél nagyobb távolságból észlelte az autót, és próbált megállni.

Az MSZP debreceni elnökének felmentetése ellen ezúttal a motoros fellebbezett. A Debreceni Ítélőtábla napokban hozta meg jogerős ítéletét, ami helybenhagyta a másodfokú felmentő döntést.