Malvin
9 °C
25 °C

Kágébéla lehet a Jobbik veszte

2014.05.15. 14:17 Módosítva: 2014-05-15 14:42:39
Pénzének és nem a nemzeti érzelmű elkötelezettségének köszönhette Kovács Béla, a párt EP-képviselője, hogy viszonylag gyors karriert futhatott be a Jobbikban. Tisztázatlan múltját és zavaros ügyeit a pártvezetés elnézte, mert egy időben a tagok közül ő támogatta a legtöbb pénzzel a Jobbikot.

Egy aranyszínű, bőrüléses Chryslerrel autózott a civilben tanárként dolgozó jobbikos, aki két évvel azután, hogy Kovács Béla Oroszországból hazaköltözött, bemutatta őt a pártvezetésnek. Amikor a tanárnál rákérdeztek, honnan az autó, azt mondta, Kovácstól kapta, mert neki már nem kellett. 

Kovács egyből rákapott a politika ízére. Abban az évben, amikor belépett a pártba, már meg is alakította a Jobbik külügyi bizottságát, amelynek azóta is az elnöke. A főleg bölcsészekből álló jobbikos vezetés örült a több nyelven beszélő Kovácsnak , aki nem is rejtette a véka alá, hogy remek kapcsolatai vannak külföldön. Részben ennek, részben pedig annak köszönhette előmenetelét, hogy nem volt fukar, amikor a zsebébe kellett nyúlni. Volt egy időszak, amikor magánszemélyként hivatalosan ő adta a legtöbb pénzt a Jobbiknak, több millió forintot. 

Az aprópénz is jól jött

Egy párt finanszírozásában néhány millió forint ugyan aprópénznek tűnhet, de nem a Jobbiknak, amelyik párt a kétezres évek közepén még nem jutott komoly állami támogatáshoz, így minden fillérnek örültek. „Soha nem gondolta senki róla a pártban komolyan, hogy meggyőződéses nemzeti ember lenne” – jellemezte őt az egyik pártbeli ismerőse.

Jobbikos forrásaink szerint a nyelvtudása és a kapcsolatrendszere mellett a bőkezűsége segítette abban, hogy viszonylag gyors karriert fusson be a párton belül. És emiatt az sem számított, hogy honnan jött és mit csinált korábban. Pedig a gyanú mindig körüllengte: moszkvai múltja miatt a háta mögött sokan csak Kágébélának hívták a pártban. 

A messziről jött idegen pedig nem tétlenkedett. Leginkább azon munkálkodott, hogy az őszödi beszéd utáni felfordulásban egyre jobban erősödő Jobbik azokhoz közeledjen, akikkel ő is remek kapcsolatokat ápol: az oroszokhoz. 2008-ban az ő kezdeményezésére és vele utazott Moszkvába Vona Gábor pártelnök, és nagyjából ez az a pont, ahol a Jobbik külpolitikájában vállaltan is megjelent az azóta is tartó oroszbarátság. Kovács tehát bizonyította, hogy valóban jók a kapcsolatai. Egyik párttársát 2007-ben például Ramzan Kadirov csecsen elnök beiktatási ünnepségére akarta elhívni, mondván, ő éppen odamegy, tartson vele. Utazásait nem a párt, hanem saját maga finanszírozta.

Kovács kulcsszerepet játszott abban, hogy 2009 őszén megalakult az európai szélsőjobboldali pártokat tömörítő Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége, melynek deklarált célja, hogy előbb-utóbb frakciót tudjon alakítani az EP-ben. Több, a szövetség ügyeit közelről ismerő forrásunk is megerősítette, hogy a szervezet létrehozásának ötletét Kovács találta ki. „Amikor a franciákkal tárgyalt arról, hogy ki milyen pozíciót kapjon a szövetségen belül, akkor Béla átengedte nekik az elnöki pozíciót, neki csak a kincstárnoki kellett” – mesélte egy forrásunk.

A franciák örültek a rangnak, de a kassza kulcsa Kovácsnál volt. Ráadásul tavaly év végén váltás történt, és a szövetségnek ma már Kovács az elnöke. Annak a szövetségnek, amelyiknek a mutyigyanús ügyleteire még a Jobbikon belül is felfigyeltek. Az Index néhány nappal ezelőtt írt arról, hogy egy birtokunkba került hangfelvételen a Jobbik egyik EP-képviselőjelöltje, Sípos László a szövetség körül tapasztalható pénzügyi visszásságokról beszél.

Bár az Indexnek Sípos tagadta, hogy bármiféle szabálytalanság történt volna a szövetségnél, azt elismerte, hogy elszámolással kapcsolatos dokumentumok tűntek el, és csak hónapokkal később kerültek elő. Sípos szerint a kavarodás oka az volt, hogy a könyvelőcég székhelyet váltott.

Időzített kémbotrány

Információnk szerint a Fidesz felsővezetésében már a választások előtt tudtak a Kovács-ügyről, és a Jobbik erősödését látva tervezték, hogy az országgyűlési választások után, de még az EP-választás előtt „bedobják” a sajtóba. Egy kémügy ugyanakkor mindig kellemetlen az ügyben érintett országok, ez esetben Magyarország és Oroszország számára, ez pedig az Orbán-kormány keleti nyitására lehet negatív hatással. De igazán nagyot a Jobbik bukik vele, hiszen nemcsak az előző ciklusban küldték ki Kovácsot Brüsszelbe, de a május 25-ei választáson is ő áll a radikális párt EP-listájának harmadik, azaz befutó helyén.

Keresd a nőket!

Noha a Jobbik már 2009-ben kijutott az EP-be, Kovács csak 2010-ben lett EP-képviselő. Amikor a Jobbik az országgyűlési választásokon is mandátumhoz jutott, és Balczó Zoltán hazatért az EP-ből hogy itt honatyáskodjon, Kovács őt váltotta Brüsszelben, és egyúttal Balczó titkárnőjét is "megörökölte". Ő és egy női gyakornok végül viharos körülmények között hagyták ott Kovácsot, miután súlyos konfliktusba kerültek vele.

Az, hogy Kovács mit tett velük, a Jobbik vezetéséhez is eljutott, sőt, az elnökségi ülésen is téma volt. Több, egymástól független forrás és az ügyben érintett szereplő is megerősítette az Indexnek, hogy a két asszisztens idehaza Balczó Zoltán parlamenti irodájában öntötte ki a lelkét egykori főnöküknek, aki elképesztően dühös lett Kovácsra. Balczó az esetet az elnökség elé vitte, ahol felmerült, hogy Kovácsot esetleg hazahívják. Végül nem így történt, amiben minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy Kovács EP-képviselőként is a zsebébe nyúlt, ha a Jobbikot támogatni kellett.

A pártnak mindig jól jött a pénz. Bár a 2010-es parlamentbe kerülésével  jogosulttá vált arra, hogy állami támogatásban részesülő pártalapítványt hozzon létre, addig hezitáltak a néven, míg ki nem csúsztak a határidőből. Ez a késlekedés 100 millió forintba került. „Ebben az időben Gábor sokat gazsulált Lázár Jánosnak, hogy kapjunk pénzt, mert az egész tagság őrjöngött az elbukott pénz miatt” – emlékezett vissza erre az időszakra egy egykor a Jobbikban politizáló forrásunk. 

Miután Balczó egykori női alkalmazottaival csúnyán összerúgta a port, Kovács már nem bízott a magyarokban, és külföldiekkel vette körül magát. A három jelenlegi asszisztense közül csak egy magyar, Gajdos Attila, akit leginkább arról ismernek az EP alkalmazottai, hogy nem beszél nyelveket, az oroszt kivéve. Egyik asszisztense pedig az olasz Valerio Cignetti, aki emellett a Kovács által gründolt Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének a főtitkára is. 

Az OLAF-nál feljelentették

De ha az asszisztensei nem is magyarok, előszeretettel alkalmazott magyar gyakornokokat az elmúlt ciklusban. Kérdés, hogy a havi 1400 eurót kapó gyakornokok végeztek-e valódi munkát. Az EP-ben dolgozó, a jobbikos EP-képviselőkhöz közel álló forrásaink szerint ugyanis Kovács gyakornokait nem sűrűn látták Brüsszelben, vagy ha igen, legfeljebb sörözni. Árulkodóak mindenesetre azok az Index birtokába került dokumentumok, amely szerint Kovács a brüsszeli lakcímére jelentette be őket. 

Ez másoknak is szemet szúrt. Úgy tudjuk, néhány hónappal ezelőtt az egyik EP-alkalmazott tett feljelentést az unió csalás elleni hivatalánál, az OLAF-nál, és a hivatal jelenleg vizsgálódik is az ügyben. Az Mno.hu mai értesülése szerint a jobbikos politikus felesége Isztoshin Szvetlana orosz–osztrák kettős állampolgár, aki a KGB kémelhárításának a munkatársa volt. Birtokunkban van egy dokumentum, miszerint Kovács orosz feleségének a rokonát, Istoshin Alexandert is gyakornokként alkalmazta. A testvér Kovács lakcímén volt bejelentve, ráadásul ugyanabban az időben, amikor egy másik gyakornok is.

Az, hogy jobbikosok barátaikat, rokonaikat hozzák előtérbe, nem új. Korábban Szabó Gábor pártigazgató testvéréről derült ki, hogy a Jobbikból azóta kilépett Szegedi Csanád asszisztenseként kapott több ezer eurót Brüsszelből, de ugyanígy kapott pénzeket egy időben Novák Előd is az unióból. Ezzel kapcsolatban a birtokunkba került egy levelezés is, amely azt bizonyítja, hogy a párt felső vezetése tudott arról, milyen gyanúk merültek fel brüsszeli képviselőikkel kapcsolatban.

My name is Béla. Béla Bond.

De ezek a gyanúk eltörpülnek amellett, amivel Kovács Bélának most kell szembenéznie. A Magyar Nemzet szerint a Legfőbb Ügyészség az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt Brüsszelnél kezdeményezte a mentelmi jogának a felfüggesztését. A lap úgy tudja, hogy a politikus ellen április elején az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést. Ha kiderül, hogy igazak a gyanúsítások és Kovács tényleg az oroszoknak dolgozott, akkor akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Kovács Béla határozottan tagadta a kémkedés vádját, és hogy Moszkva állna mögötte. Mint mondta, soha, semmilyen titkosszolgálattal nem működött együtt sem ő, sem a felesége. Az azonos címre bejelentett alkalmazottakkal kapcsolatban az Indexnek kijelentette, hogy a cím egy ideiglenes tartózkodási helyet jelöl, és azért használták, hogy a belépőkártyák időben elkészülhessenek. Az orosz alkalmazottal kapcsolatban pedig azt, hogy az illető a rokona lenne, azzal cáfolta, „csak a felesége testvérének a fia”.

Kovács az OLAF vizsgálatáról csak másodkézből hallott, ám őt nem értesítették arról, hogy eljárás folyna ellene, márpedig az ügy szerinte onnantól tekinthető komolynak. 

Kovács Béla az Indexnek megmagyarázza, hogy miért a saját lakcímére jelentette be a gyakornokokat, asszisztenseket:

Őszi szünet

Utazzon el családjával! Segítünk hogy megtalálja a legjobb ajánlatokat.

Last minute tengerparti nyaralások

Még nem volt nyaralni? Ősszel sem késő elutazni ezekre a gyönyörű helyekre.