Miniszterelnökség: Eddig csak égették az uniós milliárdokat

2014.05.15. 11:12
A Lázár János vezette Miniszterelnökség egészen meghökkentő hangvételben „elmúlthétévező” közleménye szerint nem bukjuk, hanem direkt átadjuk az unió által támogatott új szlovák és román határ menti programok irányítását.

Az Index szerdán arról írt, hogy román irányítás alá kerülhet a magyar–román határon átnyúló együttműködési program, Pozsony pedig viheti a hasonló szlovák–magyar programot. A kérdés a szerdai kormányülésen is felmerült. Korábban az Index is úgy értesült, hogy a kormányzatban sokak szerint nemzetpolitikailag is fontos lenne megőrizni a magyarlakta határterületek fejlesztésének irányítását, a Miniszterelnökség azonban felajánlotta Brüsszelnek az irányító pozíciók átadást.

A Miniszterelnökség közleményt adott ki a két, összességében több százmilliárdos programmal kapcsolatban, azt állítva, hogy a pénzosztó állami intézmények eddig hatástalanul és haszontalanul szórták el a pénzeket, és kisstílű presztízsharcban akarták megőrizni a budapesti központot. A Miniszterelnökség szerint nem ez a jó megoldás.

„A román és szlovák határ menti együttműködési programok új irányítási rendszerét a Miniszterelnökség nem kisstílű presztízsharc színtereként kezeli, hanem egy eredményesebb forráslehívás megalapozásaként tekint a kérdésre.

Érthetetlen, korábban nem tapasztalt érdeklődést mutat a sajtó a határ menti programok irányításának átalakítása iránt. A felzúdulás azért is meglepő, mert az elmúlt évek eredménytelensége senkit nem zavart. Félő, hogy a vészharangok kongatói jelen esetben saját egzisztenciájukat és nem a haza üdvét féltik ekkora lelkesedéssel. Csak 2007 óta mintegy 127 milliárd forint fejlesztési forrást égettek el eredmények nélkül a feladattal megbízott állami szereplők. Most az a kérdés, hogy tovább engedjük folyni mindazt, ami az elmúlt hét évben történt, vagy új alapokra helyezzük szomszédjainkkal az együttműködést. Ez nem egy kisstílű presztízsharc a szlovákokkal és a románokkal, hanem a felismert problémákkal való őszinte szembenézés, és azok megoldása" – áll a közleményben.

A szokatlan hangvételt megütő Miniszterelnökség arra nem tér ki, hogy 2010 óta mi akadályozta, hogy változtassanak a „pénzégetés” gyakorlatán, és hogy felelősségre vonják-e az ezért felelős „állami szereplőket”. E ponttól mindenesetre megszelídül a nyelvezet:

„A Miniszterelnökség öt hónapja vette át a határ menti programok kezelését és kezdte meg a 2014-2020 közötti időszak előkészítését. A programok sikere a résztvevő államok érdekeinek közös megértésétől és a kizárólag öncélt szolgáló, csak az intézményrendszeri pozíciókhoz ragaszkodó korábbi álláspont feladásától függ. Valós párbeszédre van szükség akár Románia, akár Szlovákia irányába annak érdekében, hogy kimozdítsuk a holtpontról ezeket a programokat. Az eddigi tárgyalások során azt tapasztaltuk, hogy úgy a román, mint a szlovák féllel konstruktív együttműködést sikerül kialakítanunk. A határ menti térségek valós fejlődése olyan érdeke Magyarországnak, amelyhez nem hasonlítható, hogy a végrehajtó szervezet Pozsonyban, Bukarestben vagy Budapesten működik.

Lázár János államtitkár azért ajánlotta fel a román és a szlovák félnek egyaránt a végrehajtó intézményrendszer vezetését, mert az elmúlt évek kudarca bebizonyította, hogy a két szomszédunkkal való szoros együttműködés nélkül nem lehet sikereket elérni. Meggyőződésünk, hogy a programok sikere a ciklus elején megkötendő szakmai-tartalmi megállapodásoktól függ, nem pedig attól, hogy a közösen támogatott projekteket honnan ellenőrzik. A következő időszakban arról akarunk érdemi párbeszédet folytatni, hogy a határ két oldalán mely utakat újítsuk fel, vagy milyen együttműködést alakítsunk ki a térségben működő vállalkozások között. Szakmai alapokon nyugvó, a közös érdekeket előtérbe toló együttműködés kell, amely mindhárom nemzet javát szolgálja.”