Molnár Zsolt élő adásban mondott le

2014.05.15. 20:18

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mondott le tisztségéről. A döntést „az elmúlt napok támadásai” miatt hozta meg a politikus, noha már az országgyűlési kampány kezdetekor eldöntötte, hogy a következő tisztújításon nem fog semmilyen párttisztségért indulni, írja az ATV.hu.

A politikus nemtelen támadásnak tartja Ron Werber korábbi nyilatkozatát, és a szkinhedmúltjára vonatkozó állításokat is. Ron Werber, az MSZP kampánytanácsadója azt mondta, hogy „Molnár Zsolt adjon hálát Istennek minden egyes napért, amikor nem nyitja ki a száját.” Molnár hozzátette, hogy nem fogja minősíteni Ron Werbert.

Molnár szerint róla kétséget kizáróan ki fog derülni, hogy sosem volt szkinhed. Elmondta azt is, hogy négyszemközt sosem beszélt Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével.