Molnár Zsolt útja a Fidesztől a bukásig

Molnár Zsolt háromszor, három különböző méretben is ugyanazt próbálta megcsinálni. Először a versengő II. kerületi helyi politikát alakította át Láng Zsolttal karöltve egy szépen kimunkált háttér-nagykoalícióvá. Ezután a nemzetbiztonsági bizottságban Kocsis Mátéval sikerült nagy egyetértésre jutnia, végül Budapesten próbálta a politikai versengést kissé megzabolázni – itt azonban a tét és a küzdelemre irányuló figyelem már túl nagy volt. Molnár üstökösszerű karrierjében végig ugyanaz a minta ismétlődik, a gyors emelkedést azonban még gyorsabb zuhanás követte.

II. kerület, ahol nem árkokat ásnak, hanem inkább villákat építenek

2002-re a II. kerületi MSZP szétesett és olyannyira kiürült, hogy a helyi szervezetnek csak egyetlen alkalmazottja maradt. Horváth Csaba – igaz, csupán pár szavazattal és az akkor még MIÉP-es Balczó Zoltán indulásának is köszönhetően – mégis legyőzte a fideszes polgármestert, Bencze B. Györgyöt. Horváthnak agilis emberek kellettek, így lett Molnár a II.-III. kerületi ügyészség fogalmazójából a tanácsadója. A fogadóórákon ő ült ott mellette és adott jogi tanácsokat például a társasházakkal kapcsolatos ügyekben.

Fotó: Huszti István

De közel sem ez volt a fő feladata a 28 éves Molnárnak. A kerület akkori ügyeire rálátó jobb- és baloldali forrásaink visszaemlékezései szerint a Bencze-féle vezetésről kellett volna kompromittáló információkat összeszednie. Molnár nagy lendülettel hozzá is látott feladatához, heteken keresztül ajánlatokkal és fenyegetésekkel „masszírozta” Bencze embereit, hogy valami használhatót kiszedjen belőlük.

Bár nem járt sikerrel, de utat talált a volt polgármester fideszes ellenfeleihez, és hamar a két párt közti átjáróemberré vált. Egy akkor még mezei fideszes önkormányzati képviselő, Láng Zsolt nagyon szeretett volna Bencze helyére kerülni  – Molnár benne találta meg szövetségesét. Állítólag 2002 végén már nem is volt olyan Fidesz-frakcióülés, ahonnan ne szivárgott volna ki azonnal minden a szocialistákhoz. Miután közös szándékkal a kerületi vagyoniroda vezetőjét, majd a jegyzőt is sikerült eltávolíttatni, 2003 végétől az MSZP és a Benczét megpuccsoló új fideszes garnitúra elkezdett rendszeresen együtt szavazni.

A Horváth–Láng-együttműködés háttérmunkáját nem más koordinálta, mint Molnár Zsolt. A 2002–2006 közti ciklusban az SZDSZ-nek több képviselője volt, mint az MSZP-nek, és egyre gyakrabban fordult elő, hogy a fiskális szigorhoz ragaszkodó liberálisok nem álltak Horváth előterjesztései mellé. Ilyenkor a Fidesz segített. Jellemző, hogy Horváthék 2004-ben kinevezett új jegyzője – a mindenkori kerületvezető jobbkeze – Láng Zsolt polgármestersége alatt is megtarthatta tisztségét.

Az önkormányzat Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának elnöki posztját Horváth Csaba alatt Láng Zsolt töltötte be, Láng alatt pedig Molnár Zsolt , immár nyolc éve. Egyfajta szokásjog, hogy az a pozíció mindig az ellenzéket, és annak legerősebb emberét illeti – a szavazások jegyzőkönyvei alapján azonban eleve nehéz ellenzékről beszélni. Elhíresült az az eset, amikor 2006-ban fideszes támogatással adta el az akkor még szocialista kerület a Marczibányi téri egykori lőteret Haris György cégének. Láng és Molnár szinte összenőttek, nagykoalíciós szimbiózis virágzik a kerületben, az ellenzék még a polgármester százmilliós építkezésével is igen elnéző. 

Molnár kerületi pártkarrierje közben gyorsan ívelt felfelé. Bár csak 2004-ben lépett be az MSZP-be, 2005-ben már ő lett Horváth Csaba kabinetvezetője, Koncz Csaba halála után pedig a II. kerületi pártelnök. Az akkori MSZP-s alpolgármester, Varga Bendegúz az Indexnek azt mondta, más nem ambicionálta a pozíciót, Molnár egyhangú támogatást kapott. Miközben beindult budapesti és országos pártkarrierje, hátországát sem adta fel. 2006-ban és 2010-ben is önkormányzati képviselő lett, a helyi MSZP–PM–Együtt-frakció vezetését pedig felfedezettjére, Őrsi Gergelyre bízta.

A nemzetbiztonsági bizottság, ahol nincs helye a pártpolitikai csatározásoknak

Két évvel azután, hogy belépett a pártba, Molnár 2006-ban parlamenti helyet is kapott. Az első ciklusban még csak tagja, 2010-től viszont már elnöke lett a nemzetbiztonsági bizottságnak. Gyorsan magáévá is tette az MSZP régi álláspontját, miszerint a titkosszolgálati szakembereket leginkább hagyni kell békében dolgozni.

Molnár filozófiája ráadásul az volt, hogy a bizottsági munkát nem szabad pártpolitikai csatatérré változtatni. Egy Molnárral kritikus forrásunk szerint az eléjük kerülő titkosított közbeszerzések például hiába voltak sokszor teljesen indokolatlanok, Molnár egyszer sem csinált ezekből ügyet a nyilvánosság előtt. Egy MSZP-s politikus ezt úgy magyarázta az Indexnek, Molnár az ilyen esetekben többször jelezte a fideszeseknek, módosításokra lenne szükség, az pedig kifejezetten pozitívum, hogy el akarta kerülni a szolgálatokra káros hírverést. A szocialisták kormányzása alatt a Fidesz ugyanakkor ennek éppen az ellenkezőjét művelte és a nemzetbiztonsági bizottságot is hatékonyan fel tudta használni a kormány gyengítésére – a korábban ezt átélő szocialisták közül többen már csak ezért is indokolatlannak tartották Molnár hozzáállását.

Molnárnak a fideszes Kocsis Mátéval való szoros együttműködése is kapott bírálatokat a baloldalon. Az Együtt-PM és a DK különösen azt kifogásolta, hogy idén márciusban, a kampány kellős közepén egyértelműen a baloldal lejáratásáért nyilvánosságra hozott őszödi jelentések ügyében Molnár Zsolt teljes mellszélességgel Kocsis mellé állt, és kijelentette, hogy a jelentések nem manipuláltak – miközben Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is ennek az ellenkezőjét állították. 

Fotó: 168 Óra

Budapest túl nagy város

Molnárnak 2010-től, illetve formálisan 2012-től nyílt lehetősége nagyban is kipróbálnia azt a szisztémát, amit a II. kerületben már olyan szépen bejáratott. Horváthból ekkor MSZP-alelnök lett, így Molnár örökölte meg tőle a budapesti szervezet vezetését. Itt is békés alkukkal, leszámolások helyett a vesztesek kifizetésével szilárdította meg pozícióját. A korábbi évtizedekben az MSZP elnökének és a budapesti pártvezetésnek a kapcsolatát mindig a konfliktusok jellemezték – még ez is megszűnt. A mindenkori hatalmi viszonyokhoz jól alkalmazkodó Molnár zökkenőmentesen együtt tudott működni Mesterházyval, fontos szövetségese lett, az országgyűlési kampány vezetését is ő vállalta el.

A kampányban viszont ki kellett derülnie, hogy ami egy eldugott budai kerület városházi szobáinak mélyén vagy éppen egy zártan ülésező parlamenti bizottságban működik, az országos nyilvánosság előtt játszódó politikában – ahol az ellenfeleknek ellenfeleknek is kell látszódniuk – már nem. Ahogy korábbi cikkünkben írtunk róla, Molnár a Fidesz több fővárosi politikusával is szoros viszonyt alakított ki, hátországának, a II. és III. kerületnek a fideszes vezetésén kívül többek között Tarlós István főpolgármesterrel is.

Kampányfőnökként Molnár ellentmondásos helyzetbe került. Azok ellen is neki kellett volna levezényelnie a politikai támadásokat, akikkel egyébként a már jól bejáratott együttműködést vagy bizalmasabb viszonyt fenn akarta tartani, annak sérülését meg akarta akadályozni. 

A dilemmát nem sikerült feloldania. Politikai szocializációjának megfelelően az országos politikát is pontosan úgy próbálta meg kezelni, mint ahogy helyben mennek a dolgok. Hogy a két szint, a helyi és az országos mennyire különbözik és hogy teljesen más a szabályrendszerük, Molnár Zsolt kétszeresen is a saját kárán tanulhatta meg. Először akkor, amikor a Fidesz előszedte az 1992-es szkinhedügyet, egyszerűen azért, mert reagálniuk kellett az országos politika friss történésére, a Sneider Tamás parlamenti alelnöksége körüli botrányra – hogy Molnár korábban kiknek és hányszor segített, itt nem számított.

Másodszor pedig, amikor – a Rogán-ügy lefojtása miatti frusztrációtól nem függetlenül – az Együtt-PM és a DK egyes politikusai nyilvánosan is arra célozgattak, Molnárnak hátra kell lépnie, Ron Werber pedig előbb a Horváth Csabával, majd a Molnárral való konfliktusáról is igen nyíltan kezdett el beszélni.

De miért mondott le? És miért most?

Molnár Zsolt lemondása meglepetésként érte a szocialistákat, az általunk kérdezett fővárosi MSZP-sek tegnap este a tévéből vagy pont tőlünk tudták meg a hírt. Úgy tudjuk, a budapesti párttanács csütörtök délutáni ülésén Molnár már pedzegette, hogy távozna, de többen is győzködték, hogy az időzítés nem jó, hiszen a közvélemény beismerésként értelmezné a távozását. Abban maradtak, hogy pénteken még visszatérnek a kérdésre – vagyis úgy tűnhetett, Molnár meggondolta magát.

Fotó: Koszticsák Szilárd

Kálmán Olga műsorában viszont Molnár egyenesen arról beszélt, már a kampány kezdetén eldöntötte, hogy a következő tisztújításon semmilyen párttisztségért nem indul, kizárólag szakmapolitikával kíván foglalkozni. „Nemtelen, néha szürreális″ támadásokról, „elbulvárosodott, agresszív" politikáról beszélt, és arról, hogy miatt „támadásnak lenne kitéve a széles körű összefogás", illetve hogy „Budapestnek egy újraelosztás van napirenden, sokan akarják megszerezni″.

Utóbbi lehet az egyik magyarázat Molnár távozására. Szocialista forrásaink szerint a politikus úgy érezte, a szkinhedügyet, valamint a Rogán-ügy lefojtásáról szóló híreket az Együtt-PM és a DK politikusai nyilvános megszólalásokban, na és „pletykák″ terjesztésével is tudatosan eszkalálják, miközben szemtől-szembe meg sajnálkoznak. Az őszi fővárosi együttműködésről Molnárnak kellett volna vezetnie a tárgyalásokat, ő azonban ilyen körülmények között ezt nem akarta vállalni. Az MSZP egyik szövetségesének ismert politikusa is megerősítette, Molnár valóban jelezte feléjük: úgy látja, direkt „vadásznak rá". Az Együtt-PM-től Gulyás József és Szilágyi Péter is nyíltan ellene szólalt fel, a Facebookon és egy blogban közölt véleményüket pedig a párt sajtósai továbbították a médiának, jelezve, hogy hivatalos álláspontról van szó.

Egy másik elmélet szerint azonban nem erről van szó, hiszen a lemondás időzítésére ez a fajta „sértődés″ nem ad magyarázatot. Vagy törés állt be a Mesterházy Attilával való kapcsolatában, vagy Molnár kaphatott egy fülest, hogy egy újabb, és talán a korábbiaknál is pusztítóbb hatású üggyel kell hamarosan szembenéznie, ezt pedig nem akarta megvárni. Kálmán Olgának is célzott rá, hogy „elképesztő dolgokat hall újságíró barátoktól″, és azt is pletykálják róla, hogy kábítószer-élvező. Erre egyébként szintén az ATV műsorvezetője kérdezett rá Molnárnál pár hónapja, amikor a Magyar Nemzet arról írt, ő lehet a Keleti Györgyi könyvében szereplő kokainozó, prostituáltakhoz járó politikus.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!