Felmentették Molnár Gyulát és Lakos Imrét

2014.05.20. 13:31

A Kúria jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabad demokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól.

A vád szerint 2006-ban Újbuda szocialista polgármestere és szabad demokrata alpolgármestere egy több százmilliós önkormányzati ingatlant pályáztatás nélkül, hivatali hatalmával visszaélve átjátszott egy magáncégnek. A vádlottak tagadták bűnösségüket.

A Fővárosi Törvényszék 2012-ben, első fokon bűncselekmény hiányában mentette fel a vádlottakat. 2013-ban a Fővárosi Ítélőtáblán egy addig még bíróság előtt meg nem hallgatott tanú arról beszélt, hogy hallomásból úgy tudja, a milliárdos vállalkozó, Leisztinger Tamás támogatta Molnár Gyula kampányát, és ezt kellett viszonozni az ingatlan átadásával. A vádlott kétségbe vonta a tanú szavahihetőségét.

A tábla másodfokon hivatali visszaélés miatt Molnár Gyulát nyolc hónap letöltendő börtönre, Lakos Imrét pedig hat hónap felfüggesztettre és hárommillió forintos pénzbüntetésre ítélte. A szóbeli indokolás szerint a vádlottak leplezett célja egyértelműen az inkriminált ingatlan Leisztinger érdekkörébe átjátszása volt, a sokat hangoztatott területfejlesztés nem lehetett reális.

A vádlottak a másodfokú döntést „politikailag motiváltnak” minősítették, és fellebbeztek, így került az ügy harmadfokon a Kúriára, ahol ma, kedden a védők súlyosan törvénysértőnek minősítették a másodfokú, bűnösséget kimondó döntést.

Az ügyvédek részben felmentést kértek bűncselekmény hiányában, részben megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt a másodfokú döntés hatályon kívül helyezését és új eljárást. Perbeszédében bizonyos mértékig az ügyész is osztotta a másodfokú ítélettel kapcsolatos védői aggályokat, de úgy vélte, hogy nem szükséges új eljárás, kisebb korrekciókkal a Kúria meghozhatja a helyes döntés, írja az MTI.