Harminc amerikai szenátor tiltakozott a megszállási emlékmű ellen
További Belföld cikkek
A Szabadság téri emlékmű megépítésére vonatkozó tervek felülvizsgálatát kérte Orbán Viktortól 30 zsidó származású amerikai szenátor és képviselő - írja az MTI.

Az aláírók a Zsidó Világkongresszus (WJC) honlapján közölt levelükben úgy fogalmaztak: az amerikai kongresszus tagjaként, valamint a két ország partnerségének régi támogatójaként aggodalmukat fejezik ki a magyar kormány azon döntése miatt, hogy folytatja a "náci megszállás alatt elszenvedett tragédiákról megemlékező vitatott emlékmű" építését.
Napokon belül elkészülhet
Már csak a timpanon, és a két fő alak, Gábriel arkangyal és a birodalmi sas hiányzik az emlékműről, ezért napokon belül átadhatják, írtuk tegnap.
A hat hete a Szabadság téren lévő, az emlékmű ellen tiltakozók úgy vélik, hogy a két szobrot az éj leple alatt helyezhetik majd el az emlékművön, hogy ne kerüljenek konfliktusba a tüntetőkkel.
A Népszava azt feltételezi, hogy a szobrot bár megvédte Orbán Viktor, annak megosztó volta miatt azt feltehetően nem ő fogja felavatni.
Magyarország náci megszállása szörnyű időszak volt a magyar történelemben, amely felbecsülhetetlen szenvedést és tragédiát okozott ártatlan embernek millióinak. És miközben voltak olyanok Magyarországon, akik aktívan segítették a nácik által üldözötteket, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a lakosság egy része akkor készségesen vett részt a nácik fellépésében, beleértve a magyar zsidók deportálását
- írták az amerikai törvényhozók, akik emlékeztettek arra, hogy az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma, a holokausztkutatás egyik kiemelkedő intézménye szerint 1944 májusának közepén a magyar hatóságok a nácikkal koordinálva kezdték meg a magyar zsidók szisztematikus deportálását.

Mint írják, kevesebb mint nyolc hét alatt csaknem 440 ezer zsidót deportáltak Magyarországról, akiknek többségét Auschwitzban meggyilkolták. Összességében több mint 500 ezer magyar zsidót öltek meg a náci megszállás alatt.
Bár megértjük, és nagyra értékeljük azt a vágyat, hogy valamennyi magyar előtt tisztelegjenek, akivel a náci megszállás idején kegyetlenül bántak, egyúttal azt gondoljuk, hogy Magyarország megmaradt zsidó lakosságának részt kell vennie annak meghatározásában, hogy mi a megfelelő módja megemlékezni a magyarországi zsidóknak az ebben az időszakban átélt szenvedéséről. Ők is részesei a magyar történelmi narratívának, és az ő vezetőik véleménye az, hogy a jelenlegi javaslat tisztára mossa azt a tényt, hogy voltak magyarok, aki cinkosok voltak rokonaik módszeres legyilkolásában.
Az amerikai törvényhozók szerint mindezt tovább bonyolítja az a tény, hogy a Magyarország jövőre veszi át a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) elnökségét, valamint az, hogy előretört a Jobbik, amelyről "széles körben úgy gondolják", hogy ideológiája részben "felhasználja az antiszemitizmust". Az amerikai szenátorok és képviselők kifejtették, hogy az Európai Unió és a NATO tagjaként Magyarország az Egyesült Államok barátja és kulcsfontosságú szövetségese.
Nagyra értékeljük a két ország erős és tartós kapcsolatait és partnerségét, ezt szem előtt tartva szorgalmazzuk, hogy vizsgálja felül kormányának jelenlegi tervét, hogy megépítse ezt az emlékművet a magyarországi zsidó közösség kívánsága ellenére. Biztosak vagyunk benne, hogy fel lehet és fel kell építeni egy olyan emlékművet Magyarország náci megszállása tragédiájának emlékére, amely kellőképpen tiszteletben tartja az összes magyar állampolgár érzékenységét.
A kongresszusi képviselők hozzátették: készen állnak arra, hogy segítsenek megoldást találni, és "ha ezt hosszasabban meg szeretné beszélni velünk, üdvözöljük annak lehetőséget, hogy találkozzunk Önnel vagy megbízottjával".
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Meghalt Weiland Annamária
Szenvedéllyel örökítette meg a sport legőszintébb pillanatait.
tegnap, 21:21
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Földrengésszerű győzelmet aratott az ellenzék jelöltje Pápán
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
Karácsony Gergely ukulelézve, napszemüvegben jelentette be Budapest két új szabadstrandját
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus
A miniszterelnök nem kapott számlát.
tegnap, 18:15
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége
A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.
tegnap, 08:32
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14